Valamennyien ismerjük Jeanne d’Arc történetét. Megtanultuk az iskolában, hogy az 1412 –ben, Domrémyben született francia parasztlány a százéves háború idején vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen. Tizenkét éves korában rendkívüli látomásaiban Szent Mihály, Alexandriai Szent Katalin és Antiokheiai Szent Margit megszólították, és arra kérték, hogy űzze ki az angolokat, akiket 1429 áprilisában megfutamított. 1430-ban Compiègne erődjénél a burgundiaiak elfogták, s kiadták az angoloknak. Az egyházi törvényszék elítélte, és tizenkilenc éves korában máglyán megégették. A perújrafelvétel során 1456-ban ártatlannak nyilvánították, 1909-ben boldoggá, 1920-ban pedig szentté avatták. Jeanne d’Arc egyike Franciaország védőszentjeinek, életéről mind a mai napig évente tucatnyi könyv jelenik meg. Természetesen magyar történészek és írók is foglalkoztak történetével, és több francia szerző műve is megjelent magyarul.

Kép forrása

Kérdőjelek
Jeanne d’Arc „hivatalos” történetét már a 15. században megkérdőjelezték. A kétkedők által a legtöbbet idézett szöveg magától II. Pius pápától származik, aki beiktatásának évében, 1458-ban ezt írta Jeanne d’Arcról: „Isteni vagy emberi cselekedet volt? Nehezen tudnám eldönteni. Vannak, akik azt gondolják, hogy az angolok virágkorában, amikor Franciaország nagyjai megosztottak voltak, nem tudták elfogadni egymás cselekedeteit, valamelyikük, aki felvilágosultabb volt, azzal állt elő, hogy találjanak ki egy Isten által küldött szűzet, ezáltal kézbe véve a dolgok menetét. Egyetlen ember se utasíthatná vissza Isten irányítását. Így történt, hogy a háború viselése és a hadsereg vezetése a Szűz kezébe került.”
Több se kellett a kétkedőknek. Az idézetet legfőbb ütőkártyájukként használták. Ha még a pápa is kétségbe vonja Jeanne d’Arc történetét! A történelemkönyvekben és lexikonokban olvashatókkal szemben a kétkedők legendának tartják Jeanne d’Arc történetét, olyan mendemondának, amely egy valóban élő személy életén alapul. Úgy vélik, hogy a történészek foggal-körömmel védenek egy tarthatatlan legendát. 
A legnagyobb vitára 2007 után került sor, amikor Marcel Gay oknyomozó újságíró és Roger Senzig, aki a második világháború alatt a katonai titkosszolgálatnál dolgozott, kiadtak egy L'Affaire Jeanne d'Arc (A Jeanne d’Arc ügy) című könyvet.
Az Arte TV csatornán egy vitát is rendeztek Igazi Jeanne, hamis Jeanne címmel, amelyre meghívták az egyik legismertebb középkorkutatót, Colette Beaune-t is. Ez utóbbi, felháborodván a két szerző állításain, 2008-ban megjelentette Jeanne d’Arc, vérités et légendes (Jeanne d’Arc, valóság és legenda) című könyvét, amelyben részletesen cáfolja mindazt, amit Marcel Gay állít Jeanne d’Arcról. (A könyv teljes terjedelmében olvasható az interneten.) 
Beaune könyvéről tudomást sem véve, 2011-ben Bernard Simonay megírja Le Lys et les Ombres (A Liliom és az Árnyak) című regényét, amelyben lényegében ugyanazokat a feltételezéseket olvashatjuk, amelyeket Marcel Gay-nél. 
Lássuk tehát a feltételezéseket és azok cáfolatait a történész által.

Kép forrása

Jeanne kora, nyelve és a birkái
Jeanne d’Arc valóban 1412-ben született? Ezzel a dátummal kapcsolatban a kétkedők Jeanne válaszára hagyatkoznak, aki a Rouen-ban, 1431 február 21-én lezajlott pere során, amikor korát kérdezik, ezt válaszolja: „Körülbelül 19, azt hiszem”. Másnap azt mondja, nem akar beszélni koráról. Nyilván azért, mert valószínűleg négy-öt évvel idősebb volt – mondják a hitetlenkedők. Ennek alátámasztására Jeanne egyik barátnőjének vallomásából idéznek, amit a lány Jeanne rehabilitációja alkalmából tett. Nos, a tanú, aki 1411-ben született, azt vallja, hogy Jeanne nála négy vagy öt évvel idősebb volt. Tehát Jeanne nem 1412-ben, hanem 1407-ben vagy 1408-ban születhetett. 
Colette Beaune rámutat arra, hogy a középkorban nem kell meglepődni azon, ha valaki úgy adja meg korát, hogy „körülbelül”, hiszen nem voltak születési anyakönyvek. 
Jeanne d’Arc birkáival is bajok vannak. Marcel Gay Jeanne d’Arc peréből idéz részleteket, amikből számára kiderül, hogy a lány sohasem őrzött birkákat, nem volt pásztorlány. Colette Beaune erre a felvetésre ezt mondja: „Jeanne-t szimbolikus okok miatt mondták pásztorlánynak. A Bibliában Isten a prófétákat a pásztorok közül választotta, Ámost vagy Dávidot állatai körül találta meg.” Majd utal az Új Testamentum pásztoraira is.  
Az sem világos, hogy a Lotaringiában született kis parasztlány hogyan beszélhetett franciául, hisz nem az volt az anyanyelve, hanem a lotaringiai, ami teljesen eltért a francia nyelvtől. Simonay elmélete: nem messze Domrémytől, Jeanne születési helyétől, egy Bermont nevű remetelakban Ferenc-rendi apácák taníthatták meg Jeanne-nak a tökéletes francia nyelvet és az írás-olvasás tudományát.
Beaune cáfolata: a Jeanne d’Arc által beszélt nyelv távolról sem volt tökéletes. Felveti a kérdést, hogy lehet megítélni öt évszázad távlatából a Domrémyben beszélt nyelv eltérését a Loire völgyében használtétól. Szerinte leginkább kiejtésbeli különbségek voltak a két nyelv között.
És végül hogyan tudott az egyszerű parasztlány kitűnően lovagolni és hogyan értett a fegyverforgatáshoz? A kétkedők elmélete: a lovaglást és a fegyverforgatást Robert de Baudricourt két embere, Jean de Nouillompont és Bertrand de Poulangy tanította meg neki, akik Vaucouleurs-től Chinonba is elkísérték. Ennek a kiképzésnek több éven át kellet folynia, hogy Jeanne tökéletesen képzett katona legyen. 
Az első „kiképzőt” Beaune kizárja, azt elképzelhetőnek tartja, hogy Bertrand de Poulangy képezte ki Jeanne-t a fegyverforgatás tudományára. Ami a lovaglást illeti, Beaune megjegyzi, hogy a középkorban nemcsak a nemesek tudtak lovagolni, hosszabb utakra a parasztok is lóháton indultak el.

Kép forrása

Királyi szereplők
Simonay a régebbi feltételezéseket összegezve ezt írja Jeanne származásáról: „regényemben a következő hipotézist fogadtam el: 1407-ben Bajor Izabella királyné I. Lajos, orléans-i herceg szeretője volt. 1407. november 10-én szült egy Fülöp nevű gyermeket, aki három órával később meghalt, és a St. Denis-ben lévő bazilikában temették el.” Simonay maga is merésznek, de nem lehetetlennek tartja a feltételezést, hogy nem fiú, hanem lány gyermek született, és hogy a törvénytelen gyermeket eltávolították a királyi udvartól és attól távol nevelték fel. Ez a gyermek lett volna a későbbi Jeanne d’Arc. A hipotézis Pierre Caze irodalmár és írótól származik, aki 1802-ben írt egy színművet Jeanne d’Arc halála címmel. A darabban Jeanne d’Arcot Bajor Izabella és I. Lajos orléans-i herceg törvénytelen gyermekeként mutatja be, aki VI. Károly testvére és VII. Károly féltestvére volt. Caze később ezt a feltételezését tanulmányaiban is kifejti. A szenzációs „felfedezést” a továbbiakban számos író, újságíró átvette.(Augustine Gottis: Jeanne d’Arc avagy a francia Hősnő (1822), Jean Jacoby: Jeanne d’Arc titka (1932), Gérard Pesme: Jeanne d’Arcot nem égették meg (1962), majd Marcel Gay-Roger Senzig és Bernard Simonay említett könyvei.)
Cáfolatában Beaune előbb hosszasan fejtegeti a törvénytelen gyermekek helyzetét a modern korban és a XV. században, különös tekintettel a királyok törvénytelen gyermekeire. Azután részletezi Jeanne d’Arc születésének körülményeit, majd a legapróbb részletességgel leírja Bajor Izabella Fülöp nevű gyermekének korai halálát, ami mindenben megegyezik a fenti történettel, kivéve, hogy nem törvénytelen gyerekről van szó, hanem VI. Károlyéról, és hogy semmiféle gyermekcsere nem történt, ami Jeanne d’Arc királyi származását igazolná.
Egy másik verzió inkább azt kérdezi, miért kellett Jeanne-nal megtaníttatni a francia nyelvet és a harci műveleteket? Simonay megemlít egy jóslatot 1398-ból, ami egy Marie Robine nevű nőtől származik. Eszerint „az elveszett Franciaországot egy fiatal szűz lány fogja megmenteni.” Ez a jóslat egész Franciaországot bejárta, főképpen VII. Károly csapatainak vereségei után. Simonay kifejti, hogy kellett valaki, aki beteljesíti ezt a próféciát. A merész vállalkozást segítette a középkori emberek rendkívüli vallásossága és hiszékenysége. Ezt a manipulációt – még mindig Simonay elmélete szerint – egyedül Aragóniai Jolán (1381-1443), VII. Károly anyósa, „a királyság legszebb asszonya” hajthatta végre. A rendkívül intelligens és gazdag asszony volt tehát az, aki megkreálta a jóslat végrehajtóját, mégpedig azért, mert Jeanne királyi származású volt. 
Beaune ezt a feltevést is cáfolja. Miután hosszasan leírja Aragóniai Jolán életét, történelmi szerepét, puszta kitalációnak tartja Jeanne d’Arc körüli szerepét, hozzátéve, hogy amikor Jeanne-t bebörtönzik, egy lépést sem tesz annak kiszabadításáért.

Kép forrása

Kit égettek el?
Jeanne d’Arcot valóban elégették máglyán 1431. május 30-án? – teszi fel a kérdést Simonay. Felidézi a korabeli krónikást, Perceval de Cagny-t, aki leírja, hogy Jeanne egy órát késve érkezett a vesztőhelyre, „le visage embronché”, ami a régi francia nyelvben azt jelenti, letakart arccal. Simonay és a többi kétkedő számára ez azt jelenti, hogy nem lehet tudni, valóban Jeanne-t végezték-e ki vagy helyette egy másik, ugyancsak máglyahalálra ítélt nőt. 
Felidézve a középkor kivégzési szokásait, ceremóniáit, Colette Beaune hosszasan bizonyítja, hogy nem lehetett Jeanne helyett mást kivégezni. Azt is cáfolja, hogy Jeanne-t letakart arccal vezették volna a vesztőhelyre. A „le visage embronché” nem csak azt jelenti, hogy letakarva, hanem azt is, hogy szomorúan − írja könyvében.
A kétkedők azonban spanyol és francia levéltári iratokra hivatkozva leírják, hogy Jeanne d’Arc nem halhatott meg máglyán 1431-ben, hisz 1437 és 1439 között Délkelet-Franciaországban további hadjáratokban vett részt. A neve ekkor Claude des Armoises, akit a dokumentumok mindenütt nem másként, mint a Szűzként emlegetnek. Később felveszi a Jeanne des Armoises nevet. Némely történész – mondják a kétkedők – azt állítja, hogy Jeanne des Armoises egyszerű névbitorló volt. Márpedig nem lehetett az, hisz Jeanne d’Arc testvérei, harcostársai, Orléans lakosai, a kor nemesei és papjai felismerték. Azt is hozzáteszik, hogy a két nő külsőleg teljesen egyforma volt, ugyanúgy viselkedtek a harcok során, ugyanaz volt a kézírásuk.   
Beaune hosszú oldalakon bemutatja az Armoises-családfát, lépésről lépésre cáfolva a kétkedők állításait: „Claude des Armoises nagy valószínűség szerint egy beteges hazudozó volt, akit a későbbiekben a történelemhamisítók felhasználtak”− írja. Végül leszögezi: „Claude des Armoises története kevésbé ismert, kivéve az 1436-1440 közé eső periódust. Egy azonban bizonyos: Claude nem Jeanne!” 
A hamis Jeanne d’Arc, Claude des Armoises történetét számtalanszor feldolgozták Beaune-on kívül is. Könyvek tucatjai, újságcikkek, tudományos ülésszakok foglalkoztak a magát a túlélő Jeanne d’Arcnak valló kalandornő történetével. A csalásra 1440-ben derült fény, amikor a Párizsi Egyetem és a Parlament vizsgálatot indított. Pierre-Gilles Girault történész idézi a Journal d’un Bourgeois de Paris de 1405 à 1449 lapjairól: „Az egyetem és a Parlament akarata ellenére Párizsba hozatta, és megmutatták a népnek a nagy udvarban a márványlapon, és ő ott vallott és elmondta teljes életét és azt, hogy nem volt szűz és egy lovag felesége volt és két fia is volt.” Miután nyilvánosan bevallotta a csalást, Claude des Armoises visszavonult férjével a Jaulny kastélyba, és itt halt meg 1449-ben.
A Jeanne d’Arc körül a középkortól napjainkig fel-fel lángoló vita ezzel nyilván nem zárult le. Az olvasók pedig eldönthetik, melyik verziót fogadják el.