Az olaszok szobrot állítottak egy költőnek, mire a horvátok tiltakozó jegyzéket küldtek Olaszországnak. Persze D'Annunzio, aki most szobrot kapott Triesztben, nem egyszerű költő. Kissé harcias volt, mondhatnánk, egyik kezében toll, másikban kard. S volt idő, hogy mindkettőt az olasz terjeszkedés érdekében forgatta. 

Kép forrása

Költő, vátesz, diktátor
De kezdjük a történetet az elején! Gabriele D'Annunzio 1863-ban született az Adriai-tenger partján fekvő Pescarában, és bár semmi köze nem volt Trieszthez, a városi vezetés mégis úgy döntött, háromszáznegyvenezer eurót (száztizenkétmillió forintot) szán arra, hogy kiállítást rendezzen személyes tárgyaiból és szobrot állítson neki a Tőzsde téren (piazza della Borsa).
A kiállítással nem lett volna baja a horvátoknak, de a szobor más sok volt. A horvátok ugyanis okkal utálják D'Annunziót, akit hazájában Il Vate, „A Költő” néven emlegetnek, s egyesek szerint az olasz irodalomtörténet egyik legnagyobb alakja. 
Mások szerint viszont ő „az első Mussolini” is, mert gondolatai, sőt politikai aktivitása nagy hatással voltak a későbbi diktátorra.
És ezzel el is érkeztünk a horvát érzékenység okaihoz. 

Kép forrása

Fiume Szabadállam
Történt ugyanis, hogy az első világháborút követő zavaros időkben D'Annunzio összetoborozta elvbarátait és 1919. szeptember 12-én egy harmadfélezer fős szabadcsapat élén elfoglalta Fiumét. A hódítást annak államalapítás követte, igaz, nem azonnal. A Carnarói Olasz Kormányzóság néven létrehozott szakadár terület vezére azt akarta, Olaszország jelentse ki, hogy Fiume hozzá tartozik, s természetesen kebelezze be a várost. Mikor azonban kiderült, hogy az olasz kormány nem azonosul a kalandorakcióval, D'Annunzio, független állammá nyilvánította a kikötővárost. 
A települést egyébként akkoriban legalább felerészben olaszok lakták és persze az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően az újonnan létrejövő délszláv állam is igényt tartott rá. 
A városállam 1919 szeptemberétől 1924-ig létezett, míg az olaszok úgy nem gondolták, mégiscsak jobb lesz lenyelni a mikro-köztársaságot. S lenyelték. Igaz, ekkor már Olaszországban Mussolini diktált, és Fiumében is egy fasiszta politikus vezette az adminisztrációt. 
Nekünk, magyaroknak különösen ismerős lehet a sztori. D'Annunzio fellépése kísértetiesen emlékeztet a nyugat-magyarországi felkelés történetére, igaz, Lajtabánság bánja, Prónai Pál nem írt verseket. Se jókat, se rosszakat. 

Kép forrása

Magasztos férfipróba
No, most ennek a D'Annunzionak állítottak szobrot a közeli Triesztben. 
„Horvátország a leghatározottabban elítéli Trieszt városának döntését, hogy Rijeka (Fiume) elfoglalásának századik évfordulóján szobrot állított Gabriele D'Annunziónak" – olvasható a külügyminisztérium közleményében.
Bár helyi döntésről van szó, amelyet nem állami szinten hoztak meg, ugyanakkor más olasz városokban is ünneplik Rijeka elfoglalásának évfordulóját, ez pedig nemcsak a jószomszédi és baráti viszonyt rontja meg a két ország között, hanem ennek az ideológiának az elismerése szemben áll az európai értékekkel is – fogalmaznak a horvátok.
A szoborállítást Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő is bírálta. „Rijeka a horvát haza büszke része volt és marad, Trieszt szoborállítása, amellyel az irredentizmus és a megszállás előtt tiszteleg, elfogadhatatlan” – írta az elnök Twitter-oldalán.
Megjegyzem, D'Annunzio csodálatos drámákat, regényeket, költeményeket hagyott ránk. Kevés fordítása él magyarul, de ami megjelent, abból kiderül, a huszadik század első felének irodalmi összegzői közé tartozik: művészi horizontja az antikvitástól a futurizmusig ível, megfér benne Sophoklés normarendszere, az olasz sacra rappresentazione hagyománya, Petrarca emlékezete és persze saját korának duzzadó önbizalma. A háború alatt repülőgépével Triesztre virágokat szórt, Bécsre kézírásos proklamációt. „Csak a bátorság gyönyöréért jöttünk, a magasztos férfipróba örömére s eljövünk felétek, valahányszor ebben kedvünk lelik...”
Bárhol szobrot érdemelne.