Szokott Ön titokban könyveket szagolgatni? Netán olykor meg is ölelgeti őket? Esetleg párbeszédet folytat a szereplőkkel? Ha a válasza igen, megnyugodhat, nincs ezzel egyedül! Egy olasz nyelvű magazin felméréséből ugyanis kiderült, hogy a szenvedélyes olvasók szinte mindegyikének vannak mások számára talán furcsa és érthetetlen szokásai. Ennek oka, hogy az olvasás olyan bensőséges tevékenység, amely tevékenység közben elmerülhetünk fantáziánk titkos világában, ahol sokkal szabadabbnak érezzük magunkat, mint a való világban. Nem csoda hát, hogy az olvasók többségének kialakulnak sajátos szokásai – nézzünk meg most ezekből egy csokorra valót!

Kép forrása

Csakis a legtökéletesebbet! 
A megkérdezettek közül sokan úgy nyilatkoztak, a könyvek vásárlása terén különösen akkurátusak. Ragaszkodnak például ahhoz, hogy csakis a legtökéletesebb minőségben nyomtatott, teljes mértékben sértetlen példányt szerezzék be, vagy a legszebb borítójút, de olyanok is akadnak, akik kizárólag a hátsó sorokban lévő példányokat hajlandók megvásárolni, hogy biztosak legyenek abban, azokat még egyetlen más vásárló sem érintette. 
Egy nem elég
Akadnak, akik egyből két példányban vásárolják meg az áhított olvasmányt, mondván: soha nem lehet tudni! Hogy végül vajon elolvassák-e mindkettőt, arról nincsenek információink.
Kölcsönbe? Szó se lehet róla!
Nos, a felmérésből az is kiderült, hogy az olvasók többsége soha nem adja kölcsön könyveit, mert azok annyira a szívéhez nőttek. „Kölcsönadni? Kizárt dolog!” – tiltakoznak. – „Mi van, ha valami baja esik? Ha például szamárfülesen kapom vissza? Vagy ami a legrosszabb, elvész és soha nem látom viszont? Köszönöm, inkább nem!” Akadnak azonban kivételek. Egy hölgy például ezt írta: „Lehet, hogy furcsa, de én szeretem, ha a könyveim »vándorolnak«. Szívesen kölcsönadom őket a számomra kedves embereknek, mert így egy kicsit olyan, mintha beengedném őket a szívembe.”
A könyv illata
Egy bibliofil egyén számára mi is lehetne ellenállhatatlanabb egy vadonatúj, a nyomdából éppen csak kikerült könyv lapjainak illatánál? Azt hiszem, sokan ismerjük ezt az élményt, és ezen a téren a modern technológiának esélye sincs, hiszen e-bookot szagolgatni, ugyebár, nem ugyanaz. Egy hölgy ezt írta: „Ahogy a kezembe veszek egy könyvet, rögtön kinyitom és beleszagolok a közepébe. Egyszerűen ellenállhatatlan!” Apropó: mit szólnának egy könyvillatú parfümhöz?

Kép forrása

Egy csók, egy ölelés
Akadnak, nem is kevesen, akik el sem tudják képzelni, hogy bárhová elinduljanak anélkül, hogy legalább egy könyv ne lapulna a táskájukban, sőt, némelyek jelezték, néha meg is ölelik, csókolják az igazán szívükhöz nőtt példányokat.
Végtelen történet
Megfigyelhető az is, hogy az olvasás valóságos függőséget képes kialakítani, s ahogy többen is írták, amint eljutnak az utolsó fejezetig, erős késztetést éreznek, hogy párhuzamosan egy új könyvbe kezdjenek, csak hogy véletlenül se maradjanak egy pillanatra se betűk nélkül.
A hangulatfüggők
A párhuzamosság kedvelőinek egy elvetemültebb csoportja nem átall egy időben akár négy-öt könyvet is keze ügyében tartani. „Nem tudhatom, ma épp mihez lesz kedvem” – mondják. – „Tegnap ugyan egy romantikus regényt olvastam, de ma beszólt a főnököm, talán nézzük meg, mit tanácsol Agatha Christie ilyen esetekre!”
Könyvek mindenütt
Az ember soha nem tudhatja, épp a lakás mely pontján jön rá az olvashatnék. Ezért nem meglepő, ha egy igazi fanatikus otthonában pincétől a padlásig szinte egyetlen olyan helyiség sem akad, ahol ne találnánk egy-két kötetnyi muníciót. 

Kép forrása

Akik hozzászólnak
Az olvasás természetes velejárója, hogy elképzeljük a helyszínt, a személyeket. Ha a történet igazán lebilincselő, szinte úgy érezzük, mi magunk is részesei vagyunk annak. Sokan annyira beleélik magukat az eseményekbe, annyira szívükön viselik a szereplők sorsát, hogy valóságos párbeszédet folytatnak velük, vitatkoznak, tanácsokat adnak nekik, bátorítják őket.
Szamárfül és ceruza
Sokan féltő gonddal vigyáznak könyveik sértetlenségére, velük szemben létezik azonban azoknak a tábora, akik az „élő” példányokat kedvelik. Ők ceruzával felfegyverkezve látnak neki az olvasásnak, hogy megjegyzéseket írjanak a margóra vagy aláhúzzák a legszebbnek, legfontosabbnak ítélt szavakat, mondatokat. Az sem baj, ha helyenként szamárfüles az a könyv, lényeg, hogy legyen minél élettelibb! Nos, de gustibus non est disputandum  – mondá egykor a bölcs latin.
Könyvjelzők – vajon mit szólna ehhez Freud?
Bizony könyvjelzők tekintetében sem vagyunk egyformák: vannak a precízek, akik csakis szabályos, erre a célra készült alkalmatosságot használnak, másoknak bármely, kezük ügyébe eső tárgy megfelel, legyen az villamosjegy, csokipapír vagy akár egy számológép. És végül akadnak a legbrutálisabbak, akiknek előrehaladását a történetben könyörtelen szamárfülek jelzik. Egy olyan bölcs elme, mint Freud, valószínűleg mindebből messzemenő következtetéseket tudna levonni lelkünk mélységes bugyrait illetően.
Akik rögtön a dolgok végére járnak
Első hallásra meglepőnek tűnhet, de vannak olyan olvasótársaink, akik mindjárt két végén fogják meg a dolgot: ahogy a kezükbe vesznek egy új olvasmányt, rögvest rávetik magukat az utolsó oldalra, de legalább az utolsó néhány sort vagy szót elolvassák. Ez paradoxonnak, tűnhet, hiszen az ember azért olvas, hogy részese legyen egy történetfolyamnak, s ha már az elején lelövi a poént, a fele élvezettől megfosztja magát. Ám van, akit ez cseppet sem zavar: „Már kicsi koromban kialakult az a szokásom, hogy először a két első és a két utolsó oldalt olvasom el, s mielőtt belemerülnék a könyvbe, megpróbálom elképzelni az egész történetet” – írta egyikük.
És Ön, kedves Olvasó?
Ezek után igazán kíváncsi vagyok, önök, akik ezt a cikket olvassák, hogyan vélekednek minderről? Magukra ismernek-e bármely fenti jellegzetességet tekintve, esetleg vannak-e egyéb különleges – vagy talán nem is annyira különleges – mániáik az olvassál kapcsolatban. 
Ha kedvük tartja, osszák meg velünk!

Forrás