A napokban az egész világot bejárta a döbbenetes hír: lángokban áll Párizs egyik fő ékessége, a Notre-Dame-székesegyház. Emberek milliói tapadtak a tévéképernyőkre vagy követték az internet segítségével az eseményeket, ám nemcsak a híroldalak látogatottsága nőtt ezekben a napokban, de az online könyváruházak forgalma is jelentősen megnövekedett: Victor Hugo A párizsi Notre-Dame című regénye egyik napról a másikra az eladási listák élmezőnyébe került. Az Amazon internetes webáruházában például a mű zsebkönyv formátumú változatát az eladott példányszámokat tekintve a második helyen találjuk, de a katedrálissal foglalkozó fotóalbumok és útikönyvek is rendkívül népszerűek lettek. 

Kép forrása

A lángoló katedrális
Ennek a hatalmas érdeklődésnek valószínűleg köze van ahhoz, hogy 1831-ben megjelent regényében Hugo egy, a mostanihoz nagyon hasonló tűzvészt ír le. Az az esemény szerencsére a valóságban nem, csupán az író fantáziájában játszódott le, ám sokan ezért hajlamosak azt gondolni, hogy valójában a napokban történt katasztrófát vetítette előre művében. Hugo ugyanis különös érzékletességgel írja le a lángok pusztítását az 1482-ben játszódó történetben: „Minden tekintet a templom tetejére fordult. Rendkívüli látvány tárult elébük. A legfölső galériából, a középső nagy ablakrózsa fölött hatalmas láng csapott fel, szikraörvényt hányva a két torony közé; a szilaj, zabolátlan, hatalmas láng foszlányait a füsttel együtt el-elkapta a szél. A láng tövében, a sötét mellvéd alatt, amelynek lóhereívei tűzvörösre gyúltak, két szörnypofájú vízköpő okádta szakadatlanul ezt az égő patakot, amelynek zuhataga ezüstösen vált ki az alsó homlokzat sötét hátteréből. Minél közelebb ért a földhöz, annál szélesebb kévébe nyílt ez a két folyékony ólomsugár, akár az öntözőrózsa ezernyi nyílásából permetező víz. A láng fölött nyersen és élesen vált ki a két roppant torony egy-egy oldala, koromfeketén az egyik, tűzvörösen a másik; maguk a tornyok még óriásabbnak látszottak attól a végtelen árnyéktól, amelyet az égre vetettek. A kőbe faragott, megszámlálhatatlan ördög- és sárkányfej vésztjósló kifejezést öltött, szinte életre kelve a nyugtalanul lobogó tűzben. Sárkánykígyók nevettek, vízköpő kutyák csaholtak, szalamandrák fújtak a lángba, szörnyfejek prüszköltek a füstbe. És e rémalakok közül, amelyeket kőálmukból életre keltett a lobogás és a ropogás, az egyik még talpra is állt, és időnként elhaladt az égő máglya előtt, mintha denevér suhanna el a gyertya lángja előtt.” (Ford.: Antal László)

Kép forrása

A Notre-Dame megmentője
Hogy valóban voltak-e látnoki képességei a Mesternek, nem tudhatjuk. Ám az bizonyos, hogy regényében a katedrális rendkívül rossz állapotára akarta felhívni a közvélemény és az autoritások figyelmét. A Notre-Dame című fejezetben ezt írta:
„Nem kétséges, hogy a párizsi Notre-Dame-templom még napjainkban is fenséges és nagyszerű épület. Ám ha mégoly szépen öregedett is meg, nehéz megállni, hogy ne sóhajtozzék és méltatlankodjék az ember a megszámlálhatatlan rontás és csonkítás láttán, amellyel az idő és az emberek egyaránt pusztították e becses műremeket, nem tisztelvén sem Nagy Károlyt, aki az alapkövét rakta volt le, sem Fülöp Ágostot, ki a zárókövét illesztette a helyére. Az idő vak, az ember ostoba.” (Ford. Antal László)
Hugo azt szerette volna, ha az idők pusztításának, de különösen az emberi gondatlanságnak köszönhetően leromlott állapotú, megcsúfult épület visszakapja régi fényét. 

Kép forrása

Második újjászületésre várva
A krónikákból tudhatjuk, elérte célját: könyve nemcsak irodalmi alkotásként aratott hatalmas sikert, hanem ráirányította a közfigyelmet az épület méltatlan állapotára. A hatóságok pedig a közvélemény nyomásának engedve pályázatot írtak ki, amelyen számos neves építész versenybe szállt, köztük olyanok, mint Lassus és Viollet-le-Duc, akik végül is megbízást kaptak az épület restaurálására, így 1845-ben megkezdődhettek a munkálatok. Az író érdeme tehát kettős: nemcsak elérte, hogy a Mi Asszonyunk fenséges temploma visszakapja régi ragyogását, de regényével örökre szívünkbe is lopta azt. 

S ha egyszer már megmenekült az enyészettől, bízzunk benne, hogy másodszor is újjászülethet Párizs és a katolikus világ, és az emberi teremtőerő e gyönyörű jelképe.