Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 21. században, Örkény István a legkedveltebb magyar írók egyike. Nevével a középiskolai irodalomórákon is találkozhatunk, de munkássága és jellegzetes stílusa az egyetemeken, könyvklubokban és egyéb irodalmi összejöveteleken is szeretett téma. Bár Tóték című kisregénye, mind olvasnivalóként, mind színházi darabként tartalmas szeletet hasított ki magának az irodalom tortájából, mégis az emberek többsége talán sokkal inkább jellegzetes egypercesei miatt ismeri Örkény nevét. De vajon mennyire is jellegzetesek ezek az egypercesek? 

Kép forrása

Melyik a kontár?
Örkény István könnyed stílusa, valamint humorba csomagolt mélyebb üzenetei több generáció számára is értéket tudnak képviselni. Egyperces novellái szórakoztatnak és elgondolkodtatnak egyszerre, és bár elég sokféle van belőlük, mégis mindegyik magán hordozza az író kézjegyét. De vajon tényleg így van? Ön például felismerné egy Egypercesről, hogy azt valószínűleg Örkény, a műfaj egyik legjobbja írta? Vagy épp ellenkezőleg: észrevenné, ha az író egypercesei közé bekerülne egy kontár munka? Nos, most próbára teheti magát, ugyanis épp az utóbbi történt. 
A következőkben öt rövid egypercest olvashat, amelyek közül az egyik bizony nem Örkény István tollából származik. De vajon melyik? A megoldást a cikk utolsó bekezdése tartalmazza.

Kép forrása

Információ
Tizennégy éve ül a kapubejáratban, egy kis tolóablak előtt. Mindössze kétfélét kérdeznek tőle.
 - Merre vannak a Montex irodái? 
Erre így válaszol: 
- Az első emeleten, balra. 
A második kérdés így szól: 
- Hol található a Ruggyanta Hulladék Feldolgozó? 
Amire ő így felel: 
- Második emelet, jobbra a második ajtó. 
Tizennégy év óta még sohasem tévedett, mindenki megkapta a kellő útbaigazítást. Egyszer történt csak, hogy ablakához odaállt egy hölgy, és föltette a szokásos kérdések egyikét:
- Kérem szépen, merre van a Montex? 
Erre ő kivételesen elnézett a messzeségbe, aztán így szólt: 
- Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe. 
A hölgy panaszt tett. A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették. Tényleg, nem olyan nagy eset.

Kép forrása

Jellempróba
A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vették körül, a hegyeken szőlők, erdők, irtások; az irtásokon magasfeszültségű távvezeték.
Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttomra azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal, kivicsorgó fogakkal, vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton megállt, és fejét félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belém harap.
Engem puli már megharapott, méghozzá barátom pulija, tiszta faj. Megálltam, és mérlegeltem, vajon hogy harap egy idegen puli, egy ilyen korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli: a nagyobbik vérszomj, sértődöttség, álnokság és üldözési vágy. Néztem a pulit, s meghátráltam.
Visszaültem az autóba. Amikor kiszálltam, jött a puli. Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta, hogy autóm van: fölnyújtotta fejét, hogy vakarjam meg. Megvakartam a fülét.
- Korrupt féreg - gondoltam magamban.
- Korrupt féreg - gondolta a puli.

Kép forrása

A végzet
Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők. Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát. 
Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek. 
Negyednap eltemették őket, s aztán összejött a rokonság, meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak. 
A mentősöknek - az orvosnak, a két hordágyvivőnek meg a sofőrnek - már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort. 
Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami még ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek. 
És most viszi!

Kép forrása

Leghátul
Épp vidéki kényszerű kiküldetésemet töltöttem, amikor is az egyik nyáron, az engem vendégül látó faluba is elérkezett a szabadság és egyenlőség híre. Egy kis, helyi közösség úgy döntött, ez bizony megünnepelendő egy nagy és díszes felvonulással, melyre már másnap sort is kerítettek.
Mivel egyéb dolgom nem akadt, én is szemügyre vettem a menetet, mely nem volt túl hosszú, ám annál délcegebb. Elöl természetesen Zakariás úr vezényelt, aki a szabómesterség kitanulása után, végül elsőszámú napszámos lett a falu körüli földeken. Legalább olyan jól bánt a kapával, mint az orsóval, így csakhamar kivívta a közösség tiszteletét. 
A menetet Bolgár, az egykori temetőőr két, tízes éveik vízpartját taposó lánya zárta, akik bár a szabadság eszméjével kevésbé, de azzal mindinkább tisztában voltak, hogy milyen nemes hangulat lengi körül őket e pillanatban. Valahogy azonban mégis nyugtalannak tűntek. Zavarta őket, hogy nem látják, hogy merre mennek, illetve hogy, a menet eleje elveszi a figyelem nagyobb részét. 
-Miért nem mentek előrébb? Kérdeztem végül tőlük.
A lányok zavartan összenéztek, nem értették a kérdést. 

Kép forrása

A tudomány csarnokában 
A Magyar Tudományos Akadémia úgynevezett Vörös Plüss Terme előtt rosszul lett egy fiatal nő, miközben a réz ablakkilincset pucolta. Görcsökben vonaglott, szájából hab szivárgott, s épp fejét verte a padlóhoz, amikor a Vörös Plüss Teremből kiözönlött az a százhetven orvostudós, akik Gunnar Ingridsson Nobel-díjas biológus előadását jöttek meghallgatni. 
A magyar tudósok csodálkoztak, futkosni kezdtek, különféle orvosságokkal kísérleteztek, kihívták a mentőket, sőt a tűzoltókat is, mert - kiváltképp egy külföldi híresség előtt - mindent el akartak követni a betegért, még azt is, hogy az ablakon kilógassák. (Hátha a tüdejébe ment egy kavics.) Ámde a lány csak hánykolódott, köpte a habot, és fogvicsorított, míg csak Gunnar Ingridsson meg nem szólalt:
 - Ne adjunk neki egy pohár vizet? 
Erre nem gondolt senki. És, tessék, a víztől a lány eszméletre tért, megnyugodott, és elégedetten folytatta az ablakpucolást. 
Ekkor azonban ott termettek a televízió riporterei, akik a Nobel-díjast, kezében a fél pohár vízzel, a kamera elé állították. A leányt megkérték, hogy még egyszer dobálja magát, és igyekezzék habot verni a szájából, ami sikerült is. 
Sajnos másodjára a görcsöket nem tudták csillapítani, a leányból csak úgy dőlt a hab, pedig a nagy tudós nemcsak a maradék vizet itatta meg vele, hanem még egy pohár szódát is hozatott, de az is hatástalan volt. Ki érti ezt?

Kép forrása

A megoldás
Ez volt tehát a 4+1 Örkény egyperces, most pedig ahogyan korábban írtam, elmondom melyik volt a „plusz egy” kontár utánzat, így csak akkor olvasson tovább, ha már megvan a tippje, esetleg biztos a válaszban. Nos, a stílust imitáló hamis iromány nem más, mint a Leghátul című, vagyis a negyedik. A másik négy bizony Örkény István tollából származik. Könnyű volt megtalálni a kakukktojást? Nos, az azt jelenti, hogy ön vagy nagy szakértője az író munkásságának, vagy ismételten bizonyítást nyert, hogy egy könnyűnek tűnő műfajban is bizony lehet utánozhatatlant alkotni. Ha pedig a fentiektől megjött a kedve további egypercesekhez a műfaj egyik legnagyobbjától, akkor bátran vesse bele magát akár már most azonnal, ugyanis hála a MEK-nek, az egypercesek teljes egészükben olvashatóak az interneten is. Tartalmas szórakozás, akár csak egy percre is, ugye.