Mi a közös a következő helyekben: Velence, Rió De Janiero, Budapest, Bécs, Brassó, Mohács?
Szinte a világ minden városát felsorolhatnám. Az összes települést. De elsősorban azokat, amelyek a mérsékelt égövi országokban találhatóak. A közös nevezőt az ott lakó emberek jelentik, akik imádnak mulatni. A farsang a mulatság időszaka, a vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tartó időszak. De miért éppen a február lett a mulatság ideje? Nézzünk egy kicsit mögé ennek a szokásnak! 

Kép forrása

Bacchanáliától farsangig
Mikor ezt írom, dacára annak, hogy február van, épp ragyogóan süt a nap. A fény növekedésével arányosan tér vissza az életkedvem. De nem csak az enyém. A kertünkben a pici krókuszok már kidugták a fejecskéjüket, egy rigópár kergetőzik a bokrok között, félreérthetetlen jeleit adva a párosodás iránti igényüknek. Valami elkezdődött, de még várni kell a tavaszra, szóval a legjobbkor érkezik a farsang. Megkönnyíti a várakozást. 
A farsang egyébként német szó: faschang, mely a „Faste” böjt és „(Aus)schank” kimérés elemekből épült fel, tehát eredetileg a böjt (előtt)i italok kimérését jelentette. Eredeti formájában a farsang vagy más szóval karnevál megtartása az ókorba nyúlik vissza. Az ókori görögök minden tavasszal ünnepséget rendeztek a bor istene, Dionüszosz tiszteletére. A Rómaiak átvették ezt a szokást, ők Bacchus, a boristenük tiszteletére megtartották a Bacchanáliát, amikor a szolgák részeg tivornyázás keretében ruhát cseréltek uraikkal, akik így felszabadultak a társadalmi kötelezettségek, szabályok alól és korlátozás nélkül… hogy finoman fogalmazzak, nos… elengedhették magukat.
Akit a téma bővebben érdekel, az olvassa el Alföldi András az egyik legnagyobb ókortörténész Keresztény császárok, pogány Róma című könyvét, azoknak, akik angolul is értenek, Takács A. Sarolta Amerikában élő történelemprofesszor könyveit ajánlom (Például ezt: Isis and Sarapis in the roman world) Fő kutatási területe az élet az ókori Rómában. 

Kép forrása

Kakascséplés
De ugorjunk előre az időben és nézzük, mi az, ami a mai napig fennálló hagyományt közvetlenül megelőzte! A kora középkor óta állnak rendelkezésünkre írásos emlékek, melyekből megtudhatjuk, hogy leginkább a táncos mulatságok adtak lehetőséget arra, hogy az egymástól távol eső falvak népe és városok lakossága találkozhasson, ismerkedhessen. A fiatalok is ezeken az eseményeken lettek bevezetve a felnőtt társadalomba és kaptak lehetőséget a párválasztásra.  Ezek a mulatságok a régi bachhanáliák mintájára szerveződtek, a pogánykor tavaszváró ünnepeiből nőttek ki és sokszor szélsőséges formákban öltöttek testet, mint például a mai napig élő busójárás. 
Újváry Zoltán - Farsangi népszokások című könyvéből rengeteg érdekességet megtudhatunk a maszkos, alakoskodó népszokásokról, mint a busójárás. Az állati alakba rejtőző férfiak olyasmiket cselekedhettek, amit álruha nélkül aligha tehettek volna meg büntetlenül. Ezt a szokást a sokacok hozták magukkal őshazájukból, a Balkánról. A népszokás Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai formáját. E hagyomány rokonságot mutat a balkáni népek télűző, gonoszűző, tavaszhozó, termékenységvarázsló népszokásaival.  Erdélyben és a szomszédos országokban (Ausztria, Szlovénia, Horvátország) ugyancsak találhatunk alakoskodó mulatságokat. A mohácsi busójárás ezek közül a famaszkkal tűnik ki.  A maszk viselése, sőt a teljes testet takaró álruha lehetőséget adott a szabadosságra, sőt az erőszaktevésre is. Újváry könyvében olyan brutális szokásokról is szó esik, mint például a Baranyában sokáig fennmaradt kakascséplés, melynek során „húshagyókedden a legények a kocsma udvarán cövekhez egy kakast kötnek. A kakastól mintegy húsz lépésnyire bekötik a legények szemét, kezükbe csépet adnak. A cél az, hogy bekötött szemmel a kakashoz találjanak, és azt cséppel agyonüssék”. Lányok ugyanezt bottal a kezükben játszották. 

Kép forrása

Az ördög ünnepe
Hagyományosan a farsangkedd a szabadosságnak és a bosszúállásnak a napja volt. Az ünnepet követő reggelen halottak és kárvallottak tanúsították az ünnep társadalmon kívüliségét, erkölcstelenségét, ami ebben az értelemben erős hasonlóságot mutat az olasz velencei karnevállal. Az egyház ennek megfelelően hosszú ideig küzdött is a szokás ellen, hiszen az ördög ünnepének tartották. Ennek ellenére az szorosan összefügg az egyházi ünnepekkel, amit mi sem bizonyít jobban az olasz elnevezésnél, ami eredetileg így hangzik: Carne Vale, vagyis a hús elhagyása. A „húshagyó” szót népi etimológiás úton a latin carnem levare, „húst elhagyni” kifejezésből származtatják. A farsangoló nép tréfás olvasata ebből született: Carne, vale! – „Hús, ég veled!”  
A húshagyó keddel elérkeztünk a farsang farkához, sőt annak is a legutolsó napjához, ami az Idén a március 6-ára eső hamvazószerda, a katolikus közösségekben már a húsvétot megelőző nagyböjt első napja.  A hamvazószerdát követő napon az egynapos böjt után a böjtöt felfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak zabáló-, torkos- vagy tobzódócsütörtök a neve. Első írásos jelentkezését 1283-ból bajor-osztrák adatokból ismerjük. Mivel ez a szokás ismét divatba jött a városokban és egyre népszerűbbé válik, az emberek többsége ismeri a torkos csütörtök kifejezést, de az eredetéről mit sem tud. Keveset tudunk arról is, hogy a rendkívül népszerű velencei és riói karnevál egy tőről ered, aminek portugál neve entrudo vagy másképpen entrada, ami nem mást jelent, mint belépés. Belépés a negyven napos böjtbe, ami nagyon is ránk fér a hosszú téli hónapok alatt kiló számra elfogyasztott húsok, sütemények és egyéb hizlaló finomságok után.