Tavaly elmaradt a Nobel-díj átadása, két évvel ezelőtt pedig sokáig képtelen volt konszenzusra jutni a bizottság, míg végül egy zenészt, énekest, Bob Dylant hozták ki győztesnek. A dolog akkor meglepetést okozott, és – különösen a tavalyi teljes káosz tükrében – sokan máig csodálkoznak a döntésen. Pedig Dylan igazán megérdemli a figyelmet. 

Kép forrása

El sem ment
Az énekes a díj átadására el sem ment. Kapott érte hideget-meleget, pedig valószínű, hogy megtiszteltetésnek érezte az elismerést, ami ugyan nem az első volt az életében, viszont a legnagyobb. Nem övé volt az egyetlen hasonló példa ilyen reakcióra, emlékezzünk csak a színészlegendára, Marlon Brandora, aki egy őslakost küldött az Oscar gálára maga helyett. 
Ha már a filmeknél tartunk, érdemes megemlíteni a Knockin on Heavens Door című Dylan-szerzeményt a korábbi korosztály a Guns ’n’ Rosestól, a hozzáértők pedig természetesen Dylantől ismerik, hiszen ő a dal szerzője és eredeti előadója. Filmzeneként született meg a dal, eredetileg a Pat Garret és Billy a kölyök című Sam Peckinpah mozihoz készült, amiben a szerző még szerepel is pár jelenet erejéig. 

Kép forrása

Gitárral és szájharmonikával
Persze ő sem filmzene írással kezdte. Első albuma alig huszonegy évesen jelent meg és még a mai napig kreatívnak számít. Kezdetekben egy szál gitárral és szájharmonikával vonult a stúdióba, majd a színpadra, komolyra fordítva a zenei előadás addig legprimitívebbnek tekintett formáját. A kor változásaival természetesen ő is formálódott, ráadásul mindig sikeresen. 1965-ben a két-három perces, könnyen emészthető dalocskák voltak divatosak, erre ő megírta a Like a Rolling Stone-t, a maga hat percével, az eredmény pedig – azon túl, hogy már a születése pillanatában klasszikussá vált – az is, hogy a mai napig a földkerekség egyik legjobb könnyűzenei teljesítményének tartják. 
Az egyszerű hangszerelés és előadás idővel változott, komplett csapatot, tehát zenekart állított maga mögé, ami a rajongóknak egyáltalán nem tetszett, de idővel bele kellett törődniük, hogy kedvencük a tehetségét ide is át tudta ültetni. 

Kép forrása

Mindig valami újat
Dylan elsősorban nem az énektudásával szerzet hírnevet, hanem a szövegeivel. Soha nem ismételte önmagát, mindig tudott valami újat adni, pedig az alapvető mondanivalója mindig a társadalomban és annak kritikájában rejlett. Munkásságának törzse a lázadásból eredt, előszeretettel nyúlt olyan témához, mint a rabszolgaság, polgárjog, politika, ezekkel megszerezve a rajongók elismerését, viszont készített populárisabb hangvételű albumokat is, amelyekkel a producereket és a kiadókat lakatta jól. Hosszú távon ez így működik... 
Zenéje a mai fiataloknak lehet lassú és egyszerű, de mint sok esetben, az igazi érték itt is az apró részletekben rejlik. Vegyük a fáradtságot, hogy megismerjük bármelyik albumát a hatvan év terméséből, dőljünk hátra és figyeljünk egy kicsit oda! A mi generációnk is megérdemli azt, hogy megismerkedjen egy nagyon hosszú időszak mély mondanivalójával, ami mindig aktuális, igaz és szókimondó.