A XX. század Alexandre Dumas-jának is nevezett Merle nemcsak Franciaországban, de nálunk is az egyik legnépszerűbb író. Szinte valamennyi művét lefordították magyarra. Az író kivételével mindenkit meglepett, hogy első regényével elnyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Hosszú életének szinte utolsó pillanatáig alkotott. A kilencvenhat éves korában elhunyt író halála előtt egy évvel jelent meg a Francia história – a tizenhárom kötetből álló történelmi regénysorozatának – utolsó kötete. Magyarországon a Két nap az élet, a Mesterségem a halál, az Állati elmék és az Üvegfal mögött a legismertebb regényei.

Micsoda week-end! Két nap az élet 
Merle írói pályája a lehető legjobban indult. 1949-ben megjelent első regénye, a Két nap az élet, Goncourt-díjat kapott. A könyv öt évvel Sartre Zárt tárgyalás (1944) és két évvel Camus A pestis (1947) című könyve után jelent meg. Ahogyan Sartre és Camus, Merle is az egzisztencializmus legfőbb kérdését boncolgatja: mi ad értelmet az emberi életnek? Ám neki nincs szüksége sem a sartre-i négy fal közé való bezártságra, sem a camus-i szimbólumrendszerre. Merle hősei az 1940-es dunquerque-i tragédia szenvedő alanyai. Az író saját háborús élményeiből merítette témáját, hiszen ő maga is ott volt a kilátástalan helyzetbe került francia katonák között, akik 1940. június 4-én német hadifogságba kerültek. Egy Dunquerque közeli partszakaszon, Zuydcoote-ban játszódik a történet. Innen a regény ironikus, eredeti címe: Week-end à Zuydcoote. A kimenekítésre váró brit és francia katonák között négy francia közlegény várja sorsa jobbra fordulását. Alexandre, Déry, Maillat és Pierson egy elhagyott mentőautóban meghúzódva próbálják átélni a tétlenséget és bizonytalanságot. A regény főszereplője, Maillat, az író saját gondolatait fogalmazza meg: „Emberek halnak meg – gondolta Maillat –, megölik őket más emberek, s az életben maradt embereket szintén megölik. Mi az értelme? Mi a célja ennek?”
A tengerparti napfényes strand, a homokos dűnék, a környező villák, a békésen hullámzó tenger drámai kontrasztjaként ténfergő vesztes, kimerült katonák minden pillanatban ki vannak téve az ellenséges repülők golyózáporának. „Annyi volt az ember mindenfelé, hogy időnként át kellett lépni rajtuk, mint egy divatos strandon. Bolond dolog: ezek a piszkos, rosszul borotvált, vastag khakiruhás emberek nyaralóknak látszottak a homokbuckákon, a tenger közelében, a napfényes égbolt alatt.”
A regényből Jean Paul Belmondo főszereplésével film is készült. A forgatókönyv írásában maga Merle is részt vett. A filmet Henri Verneuil rendezte és első bemutatójára 1964-ben került sor. 

Egy „halálgyáros” története: Mesterségem a halál 
„Kinek ajánlanám e könyvet, ha nem azok áldozatainak, akiknek mestersége a halál?” – szól a regény ajánlása. A könyv egy álnapló, akárcsak Sartre-tól Az undor vagy Camus-től Az idegen. Merle esetében az egyes szám első személyű elbeszélés hitelessé és egyben megrendítő élménnyé teszi az olvasó számára Rudolf Lang elbeszélését. A mű valósághűségét maga Merle is igazolja: „Rudolf Lang történetében, a nevét kivéve, minden igaz. Élete is, pályafutása is. Az auschwitzi halálgyár létrejöttét történész módjára mutattam be: kőről kőre, dokumentumról dokumentumra állítottam össze a nürnbergi okmányok alapján.” – mondja az író. Az 1952-ben befejezett könyvben Merle Rudolf Höß, német SS-alezredes − 1940. május 4-től 1943 novemberéig az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnoka − életét örökíti meg. A regényben Rudolf Langnak hívják. A Lang név nem egy esetleges választás az író részéről, hiszen Rudolf Höß Franz Lang álnéven egy ideig a haditengerészet kötelékében bujkált az igazságszolgáltatás elől. 
Merle regénye Rudolf Lang gyerekkoránál kezdődik. Apja katolikus szellemben neveli, és mivel fiatal korában Párizsban, „minden bűnök fővárosában”, nem tudott ellenállni a kísértésnek, úgy akar vezekelni, hogy fiát papnak szánja. Rudolf istenhívő, mindaddig, míg egy napon azt gondolja, hogy gyóntató papja elárulta apjának. Ettől kezdve elveszíti hitét. Tizenhat évesen kezdődik katonai karrierje, harcol Litvániában és Lengyelországban. A háború után munkanélküli és az öngyilkosság gondolata is felmerül benne. Ezután csatlakozik a náci párthoz. A weimari köztársaság idején bebörtönzik, majd az SS tagjaként egyre fontosabb feladatokat kap, mígnem 1941-ben megbízzák az auschwitzi haláltábor megszervezésével. A „halálgyárban” Himmler parancsára évente 500.000 zsidó megsemmisítését végzi el. Hitler bukása és halála után Langot bebörtönzik és kötél általi halálra ítélik. A per során azzal védekezik, hogy ő csak parancsot teljesített. 
„Nem keltettek magában szánalmat ezek a szegény asszonyok, akik vállalták a halált, és végső kétségbeesésükben a hóhérok emberi érzéseire bízták gyermekeiket?” – kérdezi tőle az ügyész. „Nem voltam abban a helyzetben, hogy szánalmat érezhessek. Kötöttek a parancsok. A gyerekeket munkaképtelennek tekintették, tehát el kellett gázosítanom őket.”
Kivégzése előtt Rudolf Höß valóban megírta részletes önéletrajzát, amely magyarul 2017-ben jelent meg Auschwitz parancsnoka voltam címmel. 
 
Egy profetikus könyv: Állati elmék 
Az 1967-ben írt Állati elmék utópisztikus állatregény, a tudományos- és a politikai-fikció keveréke. A könyv nem csupán Merle írói talentumának, de tudományos felkészültségének is bizonyítéka. A regény előszavában maga az író mondja: „Elbeszélésem dokumentumszerű formája ezért nem pusztán stiláris fogás. Két kiváló francia cetológus, Paul Budker és René-Guy Busnel bölcs, tudós és baráti irányításával összegyűjtöttem a palackorrú delfinre, vagyis Tursiops truncatusra vonatkozó zoológiai adatokat, s csupán a tálalás történik regényes formában: maguk az adatok valódiak – egészen addig a határig, amely a dokumentumokat elválasztja a szépirodalomtól.” 
De nemcsak a delfineket tanulmányozta elmélyülten, az USA-ról, a hatvanas évek geopolitikai helyzetéről is részletes ismeretei voltak. Az író legolvasottabb regénye minderről szól. Emlékeztetőül: amikor Merle az Állati elméket írja, a hidegháború éveit éljük. A vietnámi háború kilátástalansága csak fokozza a harmadik világháború kitörésétől való rettegést.
A regény története 1970. március 28. és 1973. január 9. között játszódik Amerikában. Két főszereplője, Fa és Bi, a barátságos és intelligens delfinpár, akiket Henry Sevilla professzor kutatótársaival emberi beszédre kíván megtanítani. A kísérletek minden várakozást felülmúló eredményeket hoznak. A delfinek nem csupán utánozzák a tagolt emberi beszédet, de megtanulnak beszélni, sőt olvasni is. 
Ekkor a katonai hírszerzés emberei – miután meggyőződnek a delfinek különleges képességeiről – elviszik azokat titkos katonai célok megvalósítására. Dr. Sevilla számára ekkor világossá válik, hogy kutatásait csupán a delfinek „hadba állítása” céljából finanszírozták. 1973. január 4-én az F. B. I. ügynökei az egyik delfinre erősített atomtöltettel felrobbantják a Kína partjainál tartózkodó Little Rock elnevezésű amerikai cirkálót. A világsajtó Kína USA elleni provokációjaként repíti szerte a hírt, amit Kína az imperialisták koholmányának tart, és a Szovjetunió is úgy véli, hogy az USA provokációjáról van szó. A harmadik világháború veszélye nagyobb, mint bármikor. Merle itt nyilvánvaló utalást tesz a Maine nevű hajó felrobbantására 1898-ban, Havanna kikötőjében, ami ürügyül szolgált az amerikai csapatoknak a spanyol-kubai gyarmati konfliktusba való beavatkozásra. 
Sevilla professzor visszakapja delfinjeit, ám ezek teljesen megváltoztak. Nem hajlandók beszélni és kerülik az emberek társaságát. A kutatócsoport egyik tagjának rejtélyes halála (merénylet áldozata?) azt sejteti, hogy a delfinek és a sziget dolgozói életveszélyben vannak. 
Merle „jóslata”, miszerint a delfineket hadászati célokra használják fel, mindössze három évvel később beteljesedett. Először a vietnámi háborúban vetették be a delfineket. 1970-ben egy pontonhídnál hat delfin jelezte az ellenséges búvárok jelenlétét. Az iraki–iráni háborúban, 1987-88-ban öt delfin cirkált a Perzsa-öbölben aknakeresőként. 
 
Az 1968-as diáklázadás regénye: Üvegfal mögött 
Az 1970-ben megjelent Üvegfal mögött megértéséhez fel kell idéznünk a francia társadalom egyik legmélyebb válságának eseményeit, amit „május ’68” megjelöléssel tartanak számon. 1968 májusában párizsi Sorbonne egyeteme nanterre-i tagozatának kollégiumában a szexuális szabadság jelszavával a fiúk követelték a fakultás vezetőitől, hogy bejárhassanak a lányok szobáiba. A követelések élére az a német apától és francia anyától származó Daniel Cohn-Bendit állt, aki később 1912-ig az Európai Parlamentben az Európai Zöldek-Európai Szabad Szövetség frakcióvezető helyetteseként nagy viharokat kiváltó kirohanásairól volt hírhedt. A diákok radikális fellépésére válaszul a dékán, Pierre Grapin, be akarja záratni a kart. Ez vezetett a diáklázadás kiterjedéséhez a Quartier Latinben. Az egyetemisták ekkor már radikális egyetemi reformokat követeltek, élesen támadva a fogyasztói társadalmat. Május 3-án Párizs csatatérré változott. Az ifjúság barikádokat épített, felszedett utcakövekkel támadt a felvonuló rendőrökre. 
Az egyetemistákhoz csakhamar csatlakoztak a munkások és a szakszervezetek. A megmozdulás országosan tömegeket állított maga mögé. Az általános sztrájkmozgalom követelései béremelés, rövidebb munkaidő és több szociális juttatás volt. Tévébeszédben Charles de Gaulle általános szociális és egyetemi reformokat ígért. Feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki. A májusi diáklázadás és az azt követő események eredményeként Franciaországban egyfajta kulturális liberalizmus nyert teret. 
Robert Merle regénye szociográfiai pontossággal írja le a Nanterre-ben történteket. Akárcsak Musil, Dos Passos vagy Sartre, a szimultaneitás módszerét alkalmazza. A bemutatott szereplők között nincs kapcsolat, de egy időben, ugyanazon a helyen élnek. Hallgatóival folytatott beszélgetései során Merle több diákjának és professzortársának jelleméből alkotta meg művének szereplőit, Abdelaziz, Delmont, Lagardett, Frémincourt, Ménestrel, David Schiltz, Jacqueline Cavillon alakját. De valóságos személyek is szerepelnek a regényben: a kar dékánja, Pierre Grappin, helyettese, a főtitkár, Rivière, az egyetemisták közül pedig Cohn-Bendit, Duteuil, Tarnero vagy Langlade. Anrchista, maoista és kommunista szereplői révén Merle bemutatja az egyetemi ifjúság problémáit, a különböző beállítottságú hallgatók eszmerendszerét, a bevándorlók helyzetét.
Merle sikerének egyik titka, hogy regényei − tudományos megalapozottságuk ellenére − közérthetően, kristálytiszta stílusban íródtak.