Kevés olyan író van, akinek műveiben ne fedezte volna föl a kor, vagy az utókor a vendégszöveget, betoldást, plágium-gyanús átemelést, forrást és hivatkozás nélküli idézetet. Jól emlékszünk, hogy a talán legnépszerűbb kortárs írónk, Esterházy Péter is csak hümmögött, vállat vonogatott, amikor napvilágra kerültek ollóval alkotott szövegei. Nos, most a világirodalom legjelesebb alkotója, Shakespeare került a figyelem középpontjába. Állítólag van egy kevéssé ismert könyv, amiből össze-vissza idéz a bárd. 

Kép forrása

Új Shakespeare-forrás
A The Guardian szerint Shakespeare vagy húsz monológjához használta föl egy George North nevű szerző 1576-ban írott, kiadatlan kéziratát. Dennis McCarthy és a LaFayette College professzora, June Schlueter a leggyakrabban a hallgatói dolgozatok ellenőrzésére használt WCopyfind plágiumszoftver segítségével vetették össze Shakespeare darabjait George North A Brief Discourse of Rebellion című művével, amely egy király elleni lázadás veszélyeiről értekezik. A két kutató Shakespeare több mint húsz monológjában talált egyezést az esszé szövegével. Köztük van Gloucester nyitó monológja a III. Richárdból, Macbeth hasonlata, amelyben a különböző kutyafajokhoz méri a férfiak csoportjait, a Lear királyból a Bolond Merlin-jóslata és a lázadó Jack Cade Alexander Idennel vívott végzetes küzdelmének körülményei a VI. Henrikből.
„Mindeddig egyetlen Shakespeare-kutató sem tanulmányozta ezt a kéziratot, amit kevesen ismernek. Elemzésünk során kiderült, hogy a Discourse egyike azoknak a forrásszövegeknek, amelyek a legnagyobb hatással voltak Shakespeare-re” – hangsúlyozta McCarthy.

Kép forrása

Idézet és idézetlen
A dolognak azonban van némi szépséghibája. Kezdjük talán azzal, hogy a korban – na meg ma is – általános gyakorlat, hogy a szerzők innen-onnan átemelnek ezt-azt. Magyar Miklós irodalmár szerzőnk egy helyütt így ír a témáról: „A tizenhatodik században Michel de Montaigne, az esszé megteremtője, mintegy négyszáz részt emel át műveibe Plutarkhosztól. Igaz, hogy Montaigne korában az irodalmi alkotás alapelve az utánzás volt. Az írók legitimitását a nagy elődöktől való átvétel adta meg. Másrészt Montaigne igen szűk körű elit számára írt, amely minden nehézség nélkül azonosítani tudta a nem jelölt Plutarkhosz-idézeteket.”
Ha az irodalomtörténeti megjegyzéshez hozzá illesztjük azt a tényt, hogy Shakespeare ugyancsak olyan közönségnek írt, aki jól ismerhette North szövegét, máris kerekebb lesz a kép. „Az írás arról szól, hogy miért nem szabad egy király ellen lázadni. North eszmefuttatásával kiáll az I. Erzsébethez hű arisztokrácia mellett” – magyarázta McCarthy, így folytatva: „Shakespeare felhasználta ezt a saját darabjaihoz, elsősorban azokhoz, amelyek a lázadással foglalkoznak.” És ezzel a kígyó a farkába harapott, hiszen I. Erzsébetről köztudott, hogy támogatta a színházi törekvéseket, udvarában is gyakorta voltak színielőadások, mi több, talán maga is járt a Globe nézőterén. De az biztos, hogy a hozzá hű arisztokraták kapcsolatban álltak a színházzal, esetleg személyesen Shakespeare-rel. Még azt is feltehetjük, hogy egyikük határozottan a szerző figyelmébe ajánlotta a szöveget, hiszen a kézirat másképp nem kerülhetett volna szeme elé. 

Kép forrása

Médiakampány
Ilyen megfontolások mellett persze a Shakespeare-kutatók többsége nem is túl lelkes Dennis McCarthy felfedezésé kapcsán. A London College professzora, John Mullan például óvatosságra intett a felfedezés jelentőségével kapcsolatban. „Lehet, hogy Shakespeare valóban olvasta a könyvet, de már nyolc kötet foglalja össze Shakespeare forrásait. Jó figyelmeztetés ezzel kapcsolatban, ha az ember a IV. Henrik első felvonását vizsgálja, amelyben kilenc hosszú passzus szerepel különböző művekből. Ezeket forrásnak, lehetséges forrásnak, valószínű forrásnak, esetleg történelmi analógiának vagy analógiának is minősítették. Sok különböző fokozat létezik” – magyarázta.
Igaz, azt nagyvonalúan egyetlen irodalomtörténész sem tette hozzá az ügyhöz, hogy a plágiumszoftver segítségével előásott Shakespeare-forrás felemlegetése szín tiszta reklámkampány. (Igaz, reklámkampánynak vitathatatlanul ügyes és szellemes.) A helyzet ugyanis az, hogy George North eredeti műve, A Brief Discourse of Rebellion, McCarthy bejelentését, és az azt követő médiavisszhang hullámain lovagolva a múlt héten jelent meg a Boydell and Brewer kiadó gondozásában, a British Library közreműködésével. 

Na, persze, ki a csuda venne meg és olvasna el egy XVI. századi könyvet, ha még Shakespeare-hez sem volna semmi köze?