Chagall kapcsán kettős évfordulót ünneplünk 2017-ben. Százharminc éve született és száz éve élte át az októberi orosz forradalmat, amely döntő fordulatot jelentett életében. (Oroszországban száz éve a Julián-naptár volt érvényben, amely szerint október 25-én tört ki a forradalom. Az eseményről a Gergely-naptár szerint, november 7-én emlékezünk meg.)
 
Kép forrása

„Marc a nevem, a lelkem érzékeny, a pénztárcám üres, de azt mondják, tehetséges vagyok.” 
Chagall 1887. július 7-én született az oroszországi Vityebszkben, kilencgyermekes, vallásos ortodox zsidó családban. Előbb zsidó iskolában, majd a város orosz gimnáziumában tanult. Tizennyolc évesen, huszonhét rubellel a zsebében, Szentpétervárra utazott, hogy ott folytassa művészeti tanulmányait. Képeinek vissza-visszatérő témája a család és a szülőváros lett. 
1908-ban ismeri meg jövendő feleségét, Bella Rozenfeldet. Bella egy vityebszki gazdag zsidó ékszerész gyermeke. 
1922-ben írt önvallomása különös értékű. Egyszerre napló, amelyben élete első három évtizedének eseményei nyomonkövethetők, nagy szeretettel rajzolt családi tablóval és környezetrajzzal, ahol szülővárosának zsidónegyede, házai és lakóinak rituális élete elevenedik meg – ugyanakkor festményeihez kulcsot adó önvallomásként, sőt  itt-ott politikai pamfletként is olvasható…

Kép forrása

„Párizs! Édesebben egy szó se hangzik a fülemben, mint a te neved!”
1910-ben Chagall a művészetek fővárosába, Párizsba érkezett, ahol első műtermét a Montmartre-on, egy orosz honfitársa lakásán rendezte be. Avantgárd költők és festők társaságába került, s erősen hatott rá a kubizmus. Barátságot kötött Apollinaire-el, Delaunay-vel, Léger-vel, Picassóval. Találó a két művészről szóló jellemzés: míg Picasso az értelem győzelme, Chagall a szív diadala. 
Párizsban kiteljesedett művészete. Az élénk színekkel megfestett, montázsszerű képeken a gyermekkor, az orosz tündérmesék, a biblia motívumai jelennek meg. Ekkor számos remekművet alkotott, mint az Én és a falum, A hegedűs, Az Eiffel-torony szerelmesei vagy a Kálvária.

Kép forrása

Chagall és az októberi orosz forradalom
Több éves párizsi tartózkodása után Chagall 1914 nyarán visszatért Vityebszbe menyasszonyához, Bellához, akit 1915-ben feleségül vett. A háború miatt Oroszországban rekedt. Sógora révén elkerülte a katonai behívót és Petrográd egyik irodájában kapott munkát. Itt az avantgárd költői és művészi köröket látogatta. Döbbenten tapasztalta, hogy az orosz határ mentén élő, kémkedéssel vádolt litván zsidók ezrei keresnek menedéket az üldöztetés elől Vityebszben. Ez a megrázó élmény számos zsidó témájú festményének ihletője. 1915-ből való a Vörös zsidó című festménye.

Kép forrása

Lelkesedés és csalódottság
Az 1917-es októberi forradalom valamennyi orosz zsidó, így Chagall számára is elhozta a teljes értékű állampolgárságot. Chagall részt vett Petrográd különféle gyűlésein és találkozott Lunacsarszkijjal, akit még Párizsból ismert. A befolyásos kultúrpolitikus kinevezte a szépművészetek komisszáriusává Vityebsz körzetében. Az ő feladata lett a művészeti iskolák, múzeumok, konferenciák és minden más művészeti rendezvények szervezése. Chagall nagy lelkesedéssel kezdett munkájához, ám csakhamar keserű csalódások érték. 1920-ban a vele szorosan együttműködő Kazimir Szeverinovics Maleviccsel nézeteltérése támadt a jövő művészetének meghatározása terén. Malevics meggyőzte a bolsevik funkcionáriusokat, hogy Chagall „nem eléggé forradalmi”, mert embereket ábrázol képein, az igazi „forradalmi művészet” viszont teljesen absztrakt, tehát minden tárgytól mentes. Persze az igazi ok az volt, hogy Malevics egyszerűen át akarta venni Chagall funkcióit és meg akart szabadulni riválisától. Malevics, aki 1913-tól csak körökből és négyzetekből alkotta műveit, azt vallotta, hogy ezekkel fejezhető ki a tiszta érzékenység, ami mindenek felett áll, ezért művészetét elnevezte szuprematizmusnak. Egy évvel az orosz forradalom után, 1918-ban egy sorozat „fehéren fehéret” képet festett. Felfogása szerint a fehérben minden szín feloldódik, elveszik a kozmikus térben. A Fehér alapon fehér négyzet című képével az életünk túloldalán levő világ látszatát akarta szimbolizálni.
Nem csoda, hogy Chagall nem tudott azonosulni Malevicsnek a művészetről alkotott nézeteivel. Lemondott funkciójáról. 1922-ben egy évet Berlinben töltött, majd 1923-ban visszatért Párizsba. Szülőföldje iránti nosztalgiája egész életén át elkísérte. 

Kép forrása

Lenin tornamutatványa
Az 1937-ben, Franciaországban keletkezett festménye, A forradalom, keserű iróniával bírálja az 1917-es októberi forradalom utáni orosz állapotokat. Chagall, a munkás szülők gyermeke, kezdetben forradalompárti volt, de hamar megértette, hogy szabadság helyett diktatúrát kaptak. Ugyanabban az évben, amelyikben Picasso megfestette fő művét, a Guernicát, bemutatva a spanyol polgárháború borzalmait, Chagall az orosz forradalom ellentmondásait mutatja meg. A kép jobb oldalán a normális élet jeleneteit látjuk. Fent zenészek, egy festő, aki maga Chagall, háziállatok, az életet és a szabadságot ünneplik. Jobbra lent egy boldog család a háztetőn. Ugyanakkor a kép baloldalán felfegyverzett katonák és civilek tömege közeledik fenyegetően, vörös zászlók alatt. Középen egy asztalon Lenin mutat be akrobatamutatványt, lábán egy orosz zászlóval. A forradalom jelképe, a vörös zászló viszont a földön hever. Jelkép értékű az asztalon könyöklő, Tórát tartó zsidó ember is. A festmény kemény bírálat, amit az abban az évben francia állampolgárságot kapott Chagall már megengedhetett magának. A kép olyan kedves volt a művész számára, hogy haláláig otthonában, Saint-Paul-de-Vence-ban őrizte.

Kép forrása

Don Quijote tiszteletadása az orosz népnek
Csaknem negyven évvel később, 1975-ben Chagall visszatért az orosz forradalom témájához. A kép egy szovjetunióbeli látogatása után készült, amelyet Jekatyerina Furceva, akkori kulturális miniszter meghívására tett. A festmény ezúttal sem nélkülözi az iróniát, de inkább a forradalmi utópiát jelképezi, amellett, hogy utal a szeretett hazájában dúló viszályokra is. A festményen Don Quijotét vörös zászlókat lengető tömeg éljenzi. A kép hármas tagozódása erősen emlékeztet A forradalom című festményén látottakra. Azzal a különbséggel – és ez nem kevés −, hogy itt nem Lenin, hanem Don Quijote kerül a középpontba lovával, és nincsenek fenyegető arcok és fegyverek, hanem csodáló és nosztalgikus tekintetek követik Cervantes hősét. 
Hogy megértsük, miért éppen Don Quijotét választotta Chagall az 1917-es orosz forradalom nosztalgikus felidézéséhez, ahhoz emlékeztetnünk kell a regény oroszországi fogadtatására. Korabeli források szerint az orosz értelmiségiek körében Cervantes regényének volt egyfajta romantikus, vallásos olvasata, ami mindenféle utópiát táplált, így a forradalmit is. Ezt akarta volna szimbolizálni Chagall festménye? 

Kép forrása