Amióta lángra kapott az amerikai szoborromboló indulat, Kolumbusz karakteres New York-i szobrát éjjel-nappal fegyveres őrök vigyázzák. Ugyanakkor De Blasio demokratapárti polgármester már az „ellentéteket kiváltó” szobrok felülvizsgálatával megbízott bizottság elé terjesztette a felfedező emlékművének ügyét. Könnyen lehet, hogy nem állhat sokáig a róla elnevezett téren. Még az is lehet, hogy a szoborral együtt a tér neve is eltűnik. Más nevet keresnek a területnek. 
Kolumbusz emlékét feledésre ítéli az amerikai baloldal.

Kép forrása

A gyarmatosítás embere

A dolog érdekessége, hogy úgy tűnik, a hajós megítélésének változását, hősből bűnössé válását egy könyvnek köszönhetjük. Legalább is ezt ásta elő a minap Jarrett Stepman, aki a konzervatív Daily Signalben írt cikket a témárról. Cikkében rámutat, hogy Howard Zinn baloldali történész 1980-ban megjelent könyve nyomán vetült árnyék Kolumbusz alakjára, már legalábbis a progresszív amerikaiak szemében. A könyv az évezredforduló után vált igazán népszerűvé, és egyre többen fogadták el állítását. A szerző, azaz Zinn szerint Kolumbusz pénzsóvár kalandor volt, a gyarmatosítás embere, aki leginkább felelős azért, hogy Amerikába is megjelent a profiton alapuló társadalom. 

Stepman ezzel szemben egy másik Kolumbusz-képet igyekszik felrajzolni. Érdekes írásában elmondja, hogy a felfedező valóban a pénz megszállottja volt, de az aranyat a Szentföld felszabadítására akarta fordítani. Akkoriban ugyanis – mint azelőtt és azóta sokszor – közeledni látták a világvégét, és még mielőtt bekövetkezett volna, ki akarták űzni a mohamedánokat Jeruzsálemből. Úgy vélték, ezzel Krisztus akadálytalan visszatérését szolgálhatják. 

Kép forrása

Az őslakosság napja
Persze innen nézve nehéz megítélni, hogy a babonás vallásosság vagy a kalandor pénzéhség a vonzóbb tulajdonság, pedig a kérdést akár így is feltehetjük Amerika kortárs politikai küzdelmeit szemlélve. Mi, magyarok, mi, európaiak nem érhetjük az amerikaiak életét meghatározó protestáns elkötelezettséget, sem a vele párhuzamosan létező tőkés szellemet.  
Stepman ezekre is figyelve újabb árnyalattal egészíti ki a képet. Elmondja, hogy az október 12-i Kolumbusz-nap eredetileg az olaszok ünnepe volt, és a Ku-Klux-Klan, valamint más szélsőséges vallásos szervezetek ellenezték, mint katolikus ünnepet. Az 1920-as években a progresszív amerikaiak Kolumbusz mellett álltak ki, szemben a konzervatív tábor ötletével: legyen a viking Szerencsés Leif a nemzeti hős, aki vagy ötszáz évvel Kolumbusz előtt szállt partra Észak-Amerikában. És persze nem volt katolikus. 
Végül a Kolumbusz-napot Roosevelt elnök tette nemzeti ünneppé 1937-ben. Sokáig szokás volt, hogy felvonulással ünneplik, október második hétfőjét, de számos állam már eltörölte az ünnepet. Kolumbusz szobrait a radikálisok országszerte rendszeresen rongálják, festékkel csúfítják el, és egyre több város vezetői hiszik el, hogy kultusza sérti az amerikai őslakosságot, s egymás után nevezik át azt a napot az őslakosság napjává.

Kép forrása

A világ első országa
Stepman szerint azonban Kolumbuszban az amerikaiak nem az őslakosok ellenségét, a népirtás feltételeinek megteremtőjét, a pénzéhes hódítót látják az amerikaiak –, ha egyáltalán lehet ilyeneket gondolni a hajósról –, hanem a bátor és kitartó felfedezőt tisztelik. Az amerikai leginkább azokat a tulajdonságokat látják Kolumbuszban, amelyek oly nagy szerepet játszanak az amerikaiak önképében. „Ezek a tulajdonságok kellettek ahhoz, hogy földünk a világ első országa legyen” – írja Stepman, hozzá téve: „Ha nem vagyunk képesek minden hibájuk ellenére tisztelettel adózni az olyan embereknek, mint Kolumbusz Kristóf, akkor megtagadjuk mindazt, ami naggyá tett és megkülönböztetett minket.”