Sajnos gyakran előfordul, hogy a tudományos előítélet a valódi tudományos eredmények kárára érvényesül. Most is egy efféle történet került elő: Jó száz esztendeje a régészek kijelentették: egy olyan magasrangú személy, mint idősebb Plinius, a római hajóhad magasrangú vezetője, tudós természetbúvár, előkelő patrícius „nem öltözködne úgy, mint egy kabarétáncosnő.” S ezzel az ókor egyik szenzációs leletét adták át az enyészetnek. Pedig ma már tudjuk: dehogyisnem. Éppen úgy öltözködött. S így lehet, hogy mégis előáshatjuk az antik Róma egy világraszóló leletét.

Naturalis Historia
A történet valamikor időszámításunk után 23-ban, vagy 24-ben kezdődik Como városában. Akkor és ott született Idősebb Plinius, a császárkori Róma egyik legjelesebb természettudósa. Életére vonatkozólag legfontosabb forrásunk unokaöccse: Ifjabb Plinius, aki számos levelében írt nagybátyja életéről, tudós szenvedélyéről és műveiről. Leghíresebb, máig fennmaradt munkája a monumentális terjedelmű és hatalmas információtömeget feldolgozó „Naturalis Historiája”, amelyet 77-ben tett közzé.
A mű címét célszerű Természettudomány-ként fordítani, hiszen az ógörög historia szó eredetileg nem történetet jelentett, hanem a kutatást. A Plinius által összegyűjtött és harminchét könyvben feldolgozott lenyűgöző információtömeg az ókori tudományosság teljességét tartalmazza. Igazi enciklopédia, mely az antikvitás teljes tudását hordozza. 
Óriási munka. Ráadásul Caius Plinius Secundus Maior, azaz Idősebb Plinius igazi polihisztor volt. Írt történeti, hadászati, sőt retorikai munkákat, ügyvédként is dolgozott, befolyásos politikussá emelkedett Vespasianus és Titus császárok alatt, s nem utolsó sorban hadvezérként is megállta a helyét. 

Hősies helytállás
Helytállásával függ össze halálának igazán heroikus története, s a most ismét elővett régészeti leletek sorsa is.  
A Vezúv kitörésének és Pompeji, valamint a környékbeli települések pusztulásának történetét az 1-2. században élt neves római történetíró, Ifjabb Plinius tollából ismerhetjük meg a legrészletesebben. Beszámolójában nagybátyja, Idősebb Plinius cselekedeteit is részletesen leírja. Innen tudjuk, amikor 79 augusztusában megindult a Vezúv kitörése, Idősebb Plinius egy Nápoly mellett horgonyzó római hadiflotta parancsnokaként szolgált. Tudományos érdeklődése arra ösztönözte, hogy egy kisebb, fürge hajóra szállva megközelítse a partot és megfigyelje a lenyűgöző természeti jelenséget.
Rövidesen azonban segélykérő üzenetet kapott – valószínűleg galambposta útján – egy Stabia városában (egy kisebb, partmenti település Pompeji mellett) élő barátjától. Felismerve a hatalmas veszélyt, ami a Vezúv környéki városok lakóit fenyegette,a parancsnok késlekedés nélkül dél felé indította hadihajóit annak érdekében, hogy a lehető legtöbb menekültet tudják biztonságba szállítani. A Unokaöccse leírása szerint, Idősebb Plinius a parthoz érve maga is a szárazföldre lépett, hogy megkeresse Stabiában rekedt barátait. Sikerült is összegyűjtenie egy csapat túlélőt, akikkel visszaindult a hajókhoz. Az út során azonban „utolérte” őt az egyre terjedő mérgező füst, így a nagy római polihisztor Pompeji, Herculaneum és Stabia több ezer lakójához hasonlóan a Vezúv kitörésének napján vesztette életét. 
Becslések szerint az általa vezetett mentőakció, a világtörténelem első humanitárius akciója nagyjából kétezer ember életét menthette meg, igaz a mentők közül is többen életüket áldozták a vállalkozás sikeréért. 

Lovag vagy kabarétáncosnő
A pompeji tragédia a város első feltárása óta számtalan régészeti szenzációval szolgál.  Az 1980-as években például Herculaneum közelében előkerültek egy kiégett csónak, benne egy római légiós maradványa, amely minden bizonnyal Idősebb Plinius mentőexpedíciójának hősies áldozata.
Érdekesebb azonban, hogy úgy tűnik, magának a nagy Pliniusnak is megvannak a csontjai. Amikor a huszadik század elején megindult az ókori Pompeji feltárása, egy Gennaro Matrone nevű mérnök hetven csontvázat talált Stabia partjainál. Az egyik holttest azonnal kitűnt a többi közül: egy aranyból készült hármas-nyakláncot, arany karperecet viselt és egy elefántcsonttal, illetve tengeri kagylókkal díszített rövid kardot hordott magánál. Matrone azonnal előállt a kézenfekvő és szenzációs ötlettel: az előkelő római nem lehet más, mint Idősebb Plinius. A korabeli régészek azonban – ahogy a bevezetőben is írtuk – kijelentették, Plinius „nem öltözködne úgy, mint egy kabarétáncosnő.” Matrone szomorúan vette tudomásul a verdiktet, (szerencsére lerajzolta, majd) eladta a leletek nagy részét, a csontvázakat visszatemette, de a díszes kardot és az ismeretlen előkelőség koponyáját megtartotta. Ezek később az Orvostörténeti Múzeum gyűjteményébe kerültek.
A közelmúltban újra napirendre került a csontváz azonosításának kérdése, amelyre a modern technológia és az elmúlt száz év római viselettörténeti kutatásainak eredményei teljesen új fényt vetettek. Ma már bizonyosan tudjuk, hogy a csontvázon található ékszerek pontosan illeszkednek az 1. századbeli római lovagi viselethez, vagyis ahhoz a társadalmi csoportéhoz, amelyből Idősebb Plinius is származott. A koponyacsont elemzése pedig egyértelműen bizonyította, hogy egy ötvenes éveiben járó férfihoz tartozott. Plinius pedig ötvenhat éves volt, amikor meghalt. Szinte bizonyossággá érleli a gyanút, hogy Matrone megérzése helyes volt, hogy a talált díszes kardhoz hasonlókat leginkább a római flotta magas rangú parancsnokai viselték a korban.
Olasz kutatók ezért most azt tervezik, hogy a koponya fogaiban található izotópok segítségével igyekeznek majd meghatározni a férfi szülőhelyét. (Ilyen módszerrel sikerült annak idején azonosítani a völgyet, ahol Ötzi, a jégember élte életét.) Amennyiben a vizsgálat eredménye az észak-olaszországi Como városa felé mutat, akkor a valószínűség magas fokán gondolhatjuk, hogy Idősebb Plinius maradványait fedezte föl Matrone. Ebben az esetben Caius Plinius Secundus Maior lesz az ókori Róma első olyan történelmi alakja, akinek holttestét megtalálták.