Hogy a csészeválasztás igenis meghatározza az élvezeti értékét a beletöltött italnak, az régóta köztudomású és nem csak egy hóbort nevetséges következménye. Hogy a használati tárgy kultúraalakító tényező, nem vita. S, persze a beletöltött ital, a kávé maga a kultúraformáló erő. Gondoljunk csak a századelő kávéházi irodalmára… Kávémérések nélkül – tulajdonképpen már a reformkor óta – elképzelhetetlen lenne a magyar irodalom. 
De vissza a csészékhez, pontosabban egy különleges csészekiállításhoz!

Csészék vonzásában
A Műcsarnokban, az épület Kamaratermében nyílt a szeptember harmadikáig látogatható, a már meglévő Körülöttünk. Iparművészet és tervezőművészet. Nemzeti Szalon 2017. című rendezvényt kiegészítő Merényi Gusztáv több éven át gyűjtögetett porcelán kávéskészleteinek figyelemreméltó darabjait bemutató kiállítás. A kávé különösen megérdemli, hogy ne akárhová töltsük, a kiállítás anyagain végignézve, az embernek kedve támadt volna azonnal asztalhoz ülni és inni egy csésze kávét a kiállított darabok egyikéből. Na, de jólneveltek vagyunk, kivételesen tehát eltekintettünk ettől a nem mindenki tetszését elnyerő gesztustól. 
A fekete leves történeti megismeréséhez is nagyban hozzájárul a kiállítás. Olyan információk birtokába juthatunk, amelyeket legmerészebb álmainkban sem gondoltunk a kávéról. A Magyarországra török közvetítéssel a tizenhatodik században eljutott nedű kezdetben a hódító törökök kiváltsága volt, magyarok ritkán jutottak hozzá. A helyzet idővel javult, a keleti ital európaiasodott: Marseille és Velence adott otthont Európában az első kávéházaknak. A kávét, ma már hihetetlen, akkoriban még borsos áron mérték, akárki nem is élvezhette.  
A kiállításon Saly Noémi muzeulógus, irodalom- és Budapest-történész elárulta, hogy „Beethoven egyenként számolta ki azt a hatvan kávébabot, amiből elkészítették a kávéját.” Kár, hogy nem készülhetett fénykép erről a nevezetes és üdítő pillanatról.   

A szertartás hódító útjára indul
A kávéskanna formai átalakulása szintén a kiállítás részét képezi. A kerekded forma idővel körte formát vett fel, nyitottabbá vált. Átlényegült. Az elegáns, híres írók és költők által is előszeretettel látogatott európai szalonokban a kávézás komoly szertartásként jelent meg, tehát felbukkantak a finom porceláncsészék, az arany- és ezüsttálcák, az érzékeny, díszített kiskanalak, ahogy az ilyen helyeken magától értetődően elvárható volt. Nem egy 1770-ből származó meisseni porcelán is megtekinthető a Műcsarnokban, mindannyiunk nagy gyönyörűségére és megelégedésére. Egyes porcelánok a történelmi idők néma tanúi, ami annyit tesz, hogy például a napóleoni háborúk egy-egy eseménye került fel dísznek a porcelánokra.
A „fekete folyó szépen lassan lehömpölygött a nép közé”, mondta Saly Noémi érzékletes megnyitóbeszédében. A készletek egyszerűbbé válnak, a polgárság életében is szépen-lassan meghonosodik a kávé, kávéházak nyílnak, a kávé a mindennapok része lesz. 
A formatervezők fantáziájának ellenben a gyakorlatiasság nem állta útját, sőt, varázslatos kávéskészletek születtek, erre jó példa, ha Pierre Casenove és a Salins Studio hetvenes években készített, arannyal borított megdöntött formájú készletét vesszük szemügyre. 

Formatervezés magas fokon
A huszadik század kezdeti éveiben az art deco visszafogottságát a tervezők ötletessége törte meg: a kiállításon eleven grafikákkal ellátott készletet, nem különben arany berakásos, remekműgyanús készletet is találunk. 
Kétszáz év tárgyai vonulnak fel a kiállításon, Dorothy Hafner, Victor Vasarely, Walter Gropius, Friedensreich Hundertwasser szerepel egy-egy tárgy erejéig a Műcsarnokban. A tárgyak evoluciója káprázatos, lehetővé téve a térben és időben utazást. 
Csak azt a csészét, csak azt tudnám feledni. Ha Kosztolányi Dezső ma élne, feltétlenül ellátogatna a Műcsarnokba. Kövessük a példáját!