Hogy ki és miért csavarta le Trenk báró hüvelykujját, azt ma már nem lehet megállapítani, tény azonban, hogy a nevezett hüvelyk a brünni városi múzeumból – ahová ugyancsak ismeretlen körülmények között került – most visszatért a testhez, de mindenképpen a test közelébe. Szerdán ugyanis Pavel Ciprian, a brünni városi múzeum igazgatója átadta az elveszettnek hitt ujjat a brünni kapucinus templom és kolostor elöljárójának Jirí Stivarnak. 

A Két Trenk
A meglehetősen bizarr kultúrhistóriai eseménynek könyves, sőt magyar irodalmi vonatkozása is van. A hüvelykjétvesztett báró ugyanis nem más, mint Franz von der Trenck, Jókai Mór egyik regényhőse, a Két Trenk egyik főszereplője. 
Mivel manapság Jókait nem olvassuk olyan szorgalmas elkötelezettséggel, mint ahogyan olvasták eleink, érdemes felidézni itt a két báró történetét. Jókai könyvének megszerkesztése során korabeli krónikára támaszkodott. Persze az ő változata az eredetinél jóval szórakoztatóbb. A történetben a magyar Trenk, azaz jelen hüvelykujjasunk, Franz von der Trenck a sötétebb alak. Minden galádságra képes, adott szavát nem tartó, mindenkivel kegyetlenkedő főúr, aki a birtokain garázdálkodó haramiákat részben karóba húzza, jobb esetben pedig besorozza szabadcsapatába. Minihadseregével azután az osztrák örökösödési háborúban zaklatja előbb a bajorokat és a franciákat, majd a poroszok ellen ér el sikereket. Természetesen a haramiákkal nem vállal nyílt csatát, viszont remekül elszórakoztatja magát és embereit a hátországban portyázgatva. A másik Trenk, Frigyes, a pozitív, na, inkább csak pozitívabb hős, porosz lobogó alatt ígéretes pályára lép, ám szerelmi ügyek miatt királya megorrol rá, és kegyvesztett tisztként kénytelen távozni az országból. Gáláns kalandjai természetesen később is bajba sodorják. Nos, kettejük szövevényes, gyakran véres, olykor pikáns, időnként összefonódó élete remek alapot jelentett Jókainak, aki kedvtelve mesélte el (rém)tetteiket és (bal)lépéseiket. 

Pandúrhadsereg
Mindazonáltal Jókainak nem kellett sokat színeznie az amúgy is kacifántos életutakon. Franz egy porosz katonatiszt fiaként 1711-ben született, Sopronban nevelkedett a jezsuiták keze alatt, de már tizenhét éves korában beállt a császári hadseregbe. Kicsapongó életmódja, extravagáns szokásai és összeférhetetlen stílusa miatt állandó vitákba keveredett bajtársaival és elöljáróival, ezért mindössze három év szolgálat után elbocsátották. Hamarosan ugyanezt megismételte az orosz hadseregben is, immár zsoldosként, ráadás gyanánt ott több hónapos sáncmunkát is beszerzett.  
1740-ben, az osztrák örökösödési háború kitörésekor Trenck engedélyt kért és kapott Mária Terézia császárnétól, hogy saját költségén ezer pandúrt szereljen fel, belőlük szabadcsapatot szervezzen, és hadba vezesse őket a Sziléziát megszálló poroszok és franciák ellen. Harcosainak túlnyomó részét saját birtokainak környékén, Szlavóniában, a Délvidéken és Horvátországban, a helyi lakosokból toborozta, pandúrhadtestének létszáma hamarosan ötezer főre duzzadt. Nehezen fegyelmezhető és kíméletlen harcosok voltak. Előőrsként haladtak a reguláris hadsereg előtt, kitűntek vakmerő bátorságukkal, de súlyos atrocitásokat is elkövettek, főleg a civil lakosság ellen. Kegyetlen módszerei még az edzett kortársakban is felháborodást keltettek. A hadi sikerek azonban egy időre elfedték a martalócok működésének sötét oldalát. Végül a báró ismét túlfeszítette a húrt s így eljárást indítottak ellene engedetlenség és függelemsértés miatt, egy füst alatt a háború idején elkövetett, kirívóan kegyetlen gyilkosságok és kilengések ügyében is elővették. Úgy tűnik, hogy megérdemelten ítélték, halálra, de Mária Terézia megkegyelmezett neki, és ítéletét életfogytig tartó várfogságra változtatta. Brünnbe szállították, a spielbergi vár börtönébe zárták, itt is halt meg 1749-ben, s itt, a helyi kapucinus templom alatti kriptában el is temették. A kripta speciális mikroklímája következtében azonban több mint százötven ott eltemetett holttest, köztük Trenk báróé is, mumifikálódott.

Egy Trenk két darabban
Franz von der Trenck mumifikálódott teteme ma is látható, más jeles bebörtönzöttek, vidámnak nem mondható társaságában, ám a mi bárónk az egyetlen, akinek hiányzik hüvelykujja. 
Petra Urbanová, a brünni Masaryk Egyetem antropológusa vizsgálataiban arra a következtetésre jutott, hogy a báró hüvelykujját valaki egyszerűen „letörte, lecsavarta”. A hozzáérők úgy vélik, hogy ennek több oka lehetett. Az egyik vélemény szerint a tettes így akarta megszerezni a hüvelykujjon lévő rózsafűzért. Más vélemény szerint az ok a korabeli misztikumokban is lehetett. A 19. században, a nagy visszhangot kiváltó egyiptomi régészeti feltárások idején ugyanis a múmiák hatalmas népszerűségnek örvendtek, és különböző babonák fűződtek hozzájuk. „Egyetlen elméletre sincs azonban elegendő bizonyítékunk” – mutatott rá Petr Vachut, a brünni városi múzeum szakértője.
Ám azt sem volt egyszerű kideríteni, hogy a múzeumi hüvelyk éppen Trenk báróé. Az ujj ismeretlen körülmények között került a brünni városi múzeum tulajdonába, annyira ismeretlen körülmények között, hogy sokáig azt sem tudták, hogy ott van. A közelmúltban azonban valakinek feltűnt a raktárban a magányos hüvelyk, s mivel tudott a közeli ujjatlan múmiáról, hát felvetette nem tartozik-e össze emez és amaz. Tudományos, radiológiai elemzésnek következtek – az ujjon is, a múmián is – mire kiderült, de bizony, hogy összetartoznak. „Morfológiai és antropológiai szempontból nincs okunk kételkedni abban, hogy a hüvelykujj Trenk testéhez tartozik” – mondta szerdán újságíróknak Petra Urbanová, a brünni Masaryk Egyetem antropológusa. A hüvelykujjról ujjlenyomatot is vettek, amelyet 3D-s eljárással teljes egészében rekonstruáltak. A szakértők jelenleg azon dolgoznak, hogy a múmia alapján megpróbálják rekonstruálni a báró eredeti testi alkatát, legalább virtuálisan.
Több mint egy évszázad után újra teljes báró múmiája. Hamarosan az is kiderül, portréi mennyire hasonlítanak rá.