Soha nem múlóan sajgó sebet hagyott gyermeki lelkemen az a felnövés következtében bekövetkező jelenség, miszerint az ember (kiskamasz) elveszti érdeklődését a játékboltokban található instrumentumok iránt. A pszichológia fura játékaként ráadásul a késztetés megmaradt, felserkenek, mint harci mén a kürtszótól, ha játékboltot látok, de semmit nem találok bennük, amivel játszhatnék. Azzal vigasztalom magam általában, hogy régen jobbak voltak a játékok, de a mélabú ettől még megmarad.

Könyvnek látszó valamik
Azonban, hála a család keresztény-középosztálybéli hátterének, kiváló helyettesítőnek bizonyultak az izgatott várakozás és kielégítő meglepetések tekintetében a könyvesboltok, antikváriumok és könyvtárak. Azonban az élet kegyetlen, mint tudjuk, és jött a rendszerváltás, amelynek során a kapitalizmus kíméletlenül elpusztította az aczéli kultúrpolitika maradékát, könyvkiadóval, könyvesbolttal, ízléssel, minőséggel, nyomdai kultúrával, szerkesztővel, lektorral együtt. Egyrészt kiderült, hogy Aczéléknak volt azért valami érzéke ehhez a kultúra dologhoz. Nem bukkantak fel nagy számban kiadatlan remekművek az asztalfiókból. Másrészt tömegesen bukkantak fel olyan hazai és külföldi eredetű könyvnek látszó valamik a piacon, amelyek a könyv formátum és a bennük található betűk ellenére nem sok eséllyel küzdhettek volna azért, hogy bekerüljenek egy írástudó ember kosarába.
Szép lassan megtapasztalhattuk, hogy eltűnnek a kisebb könyvesboltok, a megmaradókban pedig drasztikusan megváltozott az árukészlet összetétele. A folyamat végére kis túlzással az ember már csak a boltok hátsó zugaiban találhatott egy-egy polcon olyan könyveket, amelyek kívül estek a tucat-fantasy, a szakácskönyv és a hétszáznegyvenezer-hatszázhuszonöt könyv a nácizmusról, valamelyik náciról, a második világháborúról vagy valamelyik SS páncéloshadosztályról szentháromságon.

Az okozott kár
Ezt a folyamatot nemcsak az iparágba belépő külföldi tulajdonosok erősítették, hanem sajnos egy magyar tulajdonos által létrehozott kiadó és könyvterjesztő leginkább, amely mostanában készül eltűnni a piacról. Egy könyvesbolt – legyen az bármilyen is – eltűnése mindig szomorú, de ennek a cégnek a „könyváruházai” a csillogó külcsín és a könyvhegyek ellenére nem fognak űrt hagyni azok szívében, akik akarnak még könyvesboltba menni. E cég kiadói és terjesztői gyakorlata megközelítőleg öt-hat milliárd forintot szívott ki a magyar könyvpiacból, azoknak a stikliknek a tömegéről nem is beszélve, amelyekért radikálisabb ügyintézésükről ismert krimókban vérét veszik az embernek. És ez csak az a kár, amit itt és most majd számszerűsíteni lehet.
Azok a szörnyű torzítások, amiket ez a gondolkodásmód és üzletpolitika az olvasói közízlésben, a vásárlói tapasztalatban, illetve a könyvkiadói szakmában és a valódi könyvesbolt üzemeltetésben okozott, talán soha nem helyrehozható. Nemzedékek nem tanulták meg és olvasó emberek százezrei felejtették el, hogy milyen is valódi könyvesboltban vásárolni, ahol nem rejtik a szemét közé a valódi könyveket. A könyvkereskedelem nemcsak gazdasági, hanem kulturális tevékenység is, egy könyvesbolt visszajáró törzsvevők közösségének működtetője is, olyan tulajdonossal és alkalmazottal, akik élvezik, amit csinálnak.

Pénz vagy könyv?
Ne engedjük, hogy a keletkező romokon megint valamilyen, már amúgy is degeszre gazdagodott tőketulajdonos befektető találja meg a „számítását”! A szellemi környezetszennyezés ellen ugyanúgy tudatos vásárlói-fogyasztói viselkedéssel tehetünk valamit, mint a magyar tájon szertefútt Tescós zacskók ellen.
Csak valódi könyvesboltban vásároljunk könyvet, amelynek könyvszerető emberek a tulajdonosai! Támogassuk az antikváriumokat. Ha lehet, rajtuk keresztül rendeljünk, szép dolog a webáruházas vásárlás, de az esetek nagy részében az maga a globalizáció és a kultúrára költött pénzünk külföldre küldése.
A könyvkiadóknak, a könyvkereskedőknek és az olvasóknak (meg a könyvtárosoknak) egy közösséget kellene alkotniuk, amely kizárja azokat az embereket és cégeket ebből a világból, amelyeknek a pénz fontosabb, mint a könyv.