Nyilvánosságra hozták Stefan Zweig közelmúltban felbukkant leveleit. A Háárec című izraeli lap szerint az író és egy ifjú rajongója között több évig tartó levelezést az egykori címzett most kilencvenkét éves mostohalánya adta át a könyvtárnak.  A huszonhat levél és hat levelezőlap többek közt bemutatja a 20. század egyik legfontosabb osztrák írójának személyiségét, véleményét a zsidóságról és a cionizmusról, az irodalomról és a könyvkiadásról.

Író és írópalánta
Az 1881-ben, bécsi zsidó családban született Stefan Zweig 1921-ben írta első válaszlevelét a tizenhat éves Hans Rosenkrantznak, aki az akkor Németországhoz tartozó Königsbergben, a mai Kalinyingrádban élt. Első levelében a német zsidó fiatal tanácsot kért híres példaképétől, hogy miként váljék maga is íróvá. Az író óva intette fiatal ismerősét a Palesztinába meneküléstől, de a cionizmus atyja, Herzl Tivadar iránti csodálatáról számolt be egyik levelében. Egy másikban idegen nyelvek tanulására, és hosszas külföldi utazásra buzdította őt.
A távirati iroda beszámolója szerint Stefan Zweig többször találkozott ifjú rajongójával, és többféleképpen segítette őt, például amikor könyvkiadót alapított, író barátait hozzá irányította munkáik megjelentetésére.
Levelezésük 1933-ban, Hitler hatalomra kerülésének évében zárult le. Hans Rosenkrantz nagyjából ekkor le is mondott irodalmi ambícióiról. 1933-ban feleségével és mostohalányával az akkori Palesztinába költözött, ahol a brit hadsereg Zsidó Brigádjával harcolt a második világháborúban. Később elvált és a Háárec és a The Jerusalem Post című lapoknak dolgozott újságíróként, majd 1956-ban önkezével vetett életének.
Mostohalánya azóta őrizte az irodalomtörténeti jelentőségű írásokat. A nemzeti könyvtárnak elmondta, hogy művészetkedvelő mostohaapja nemcsak Zweiggel, hanem Thomas és Klaus Mann-nal is levelezett.  

Egy zseniális sakkparti
Talán legismertebb, s egyben legkedveltebb műve a sakknovella. „… megírtam egy különös novellát, amely Önnek talán tetszeni fog – egy Sakknovellá-t, amelybe beépítettem a sakk filozófiáját…”; ez az idézet Stefan Zweignek egy jó ismerőséhez írt levelében áll, amelyet öngyilkossága előtt néhány hónappal írt neki.
Ez a mesternovella – amely keletkezése óta sok millió olvasónak nagyon „tetszett” –, Zweig utolsó szépirodalmi alkotása, és még halála évében, 1942-ben megjelent; azóta is az író egyik legnépszerűbb, legtöbbet olvasott műve.
Az elbeszélés sajátságos feszültségét a főszereplők zseniális sakkpartijának izgalmas megjelenítése, és az író alteregójának is tekinthető, a Bécset megtámadó német fasizmus elől Amerikába menekülő osztrák ügyvéd alakjának különös titokzatossága adja. A novella egyik főhőse a New Yorkból Buenos Aires-be tartó óceánjáró gőzösön a majdnem végzetessé váló sakkjátszma kapcsán így meditál: „A sakkjátékhoz, amint a szerelemhez is nélkülözhetetlen a partner, hogy ne váljunk automatává, puszta robottá…”

Mérget tartalmazó üveg
Stefan Zweig Ausztria 1938-as náci bekebelezése után előbb Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált. A honvágy, a rátörő reménytelenség, Ausztria eltiprása, a világ féltése búskomorságba sodorta és depressziója mind erősebbé vált. Bármennyire is biztonságban volt ő maga, már a biztonságot és az életet sem igényelte. Amikor a rádiók és a lapok világszerte a náci csapatok diadalmas előrenyomulásáról adtak hírt, az öngyilkosság mellett döntött. Tettére gondosan készült, a végzetes nap előtt már jó ideje mindig magával hordta a mérget tartalmazó üvegcsét. Miután megható sorokban elbúcsúzott mindazoktól, akik közel álltak hozzá, 1942. február 22-én éjjel második feleségével, Charlotte Altmann-nal együtt a brazíliai Petropolisban búcsút mondott az életnek.