A művészet és a kultúra szerepvállalása nagyobb, mint az első olvasat impressziója. A teljes elmúlás előtt fennmaradt üzenetet fel kell idézni, ha lehet.
Az 1906-os Milánói világkiállításon jeles képzőművészeink munkái semmisültek meg, amikor Maróti Géza által tervezett magyar pavilon – tisztázatlan körülmények között – leégett.
Pedig a letűnt kor ideálja a korszellemtől függetlenül is tanít. A kiemelő, sártól elvonatkoztató jelleg örök és vitathatatlan, legyen szó bármely önkifejeséi formáról, művészeti ágról. Meggyőződésem, hogy jelenünkhöz csak hozzátehet a korábbi tapasztalat, az elődeink által már bejárt út.

Részlet a hallból a díszkúttal. (Tervezte: Maróti Géza) A kultúrnemzetek világversenyében Ausztriától teljesen függetlenül állítottak ki a magyar képzőművészek.
 
A hallban állították ki Ligeti Miklós Anonymus szobrát.
 
Pohárszék Vigand Edétől. Készítette Mócsai József.
 
Háziipari vásár. Tervezte: Faragó Ödön
 
Maróti Géza bronz-géniusza. Alsó teste megolvadt. A tűzvész végén rázuhant a romokra, patinája leolvadt, a szobor maga cinóberpirossá lett a lángoktól.
 
Az iparművészeti csarnok a tűz után.

A tűzvészben porrá lett Zala György mellszobra, akinek köszönhetjük a Millenniumi emlékmű több alakját, Rippl Rónai József faliszőnyege és hímzett ellenzői, továbbá Stróbl Alajos Kossuth-mauzóleumba szánt márványból faragott párduca.
Tragédia. Kevesebbek leszünk minden egyes elégett szoborral, képpel, könyvvel, kiradírozott szóval. Ezért tartom rendkívül fontosnak meglévő értékeink ismeretét, és a már meg nem nézhető, csodálatos darabok felkutatását, újracsodálását.