Amióta az új médiumok eluralták hétköznapjainkat, sokan siratják a Gutenberg-galaxist. Azt mondják, a könyvek kora véget ért. Magam is azt hiszem, hogy hosszabb távon igazuk lesz a gyászolóknak, de – hogy Keynes zseniális bonmotját idézzem – hosszabb távon mindannyian meghalunk…
Amíg viszont e sajnálatos esemény be nem következik, addig sok múlik rajtunk. Akár egy galaxis megmentésén is fáradozhatunk, mint egy vérbeli Jedi lovag.  Ne keserítsen el bennünket, hogy pusztán a Gutemberg-galaxisért harcolunk! Meglepően értékes univerzum ez.

Mint egy decens szillogizmus
Értékes bizony! Hadd mondjam el miért! Talán valahol az általános iskolánál kellene kezdenem. Ott, hogy mit is tanultunk a gondolatról. Nos, bizonyára sokan emlékeznek rá: egy mondat, egy gondolat. Ami persze akár igaz is lehetne, s különösen igaznak vélhetjük, ha az új médiumok posztjait olvasgatjuk, ám lényegét tekintve mégsem helytálló.
A gondolat egysége ugyanis nem a mondat, hanem a könyv. Majdnem mindegyik könyv. Hozzátéve persze, hogy vannak igen sekélyes gondolatok, s így igen gondolattalan könyvek. De minőségi mércénk legalja és maximuma között hatalmas a skála. A szerkesztett, felépített, lelkiismeretesen kidolgozott könyv – a függetlenül attól, hogy tényirodalmat, vagy szépirodalmat kínál – mindenképpen egyenlővé lesz egy szerkesztett felépített, kidolgozott gondolattal. Premisszától konklúzióig vezet bennünket, mint egy decens szillogizmus. S, mikor eljutottunk utolsó lapjára, egy széípvű gondolattal leszünk gazdagabbak. Még akkor is, ha ez a gondolat esetleg mesébe, történetbe csomagolva, érzések, érzelmek, indulatok hátán érkezik.
Hozzá kell tennem azt is, hogy a könyv, tárgyiasult valójában, a maga negyven, négyszáz, vagy akár négyezer oldalával az elképzelhető legteljesebb gondolati egység határát is kiszabja. Sem megírni, sem befogadni nem vagyunk képesek többet annál, mint amekkora szellemi egységet legvaskosabb könyveink kínálni tudnak. Innen nézve az a különös érzés lesz úrrá rajtunk, mintha a nyomdatechnikánk által szabott végső könyv-határok egybe esnének értelmi képességeink határaival.
De akárhogyan is nézzük a dolgot, az biztos, hogy a könyv – mind a szerző, mind az olvasó szempontjából – az emberi gondolkodás csúcsteljesítménye.  

Milyen világ vesz körül?
A könyvek univerzuma úgy van teleszórva efféle csúcsteljesítményt hordozó művekkel, mint világegyetemünk csillagokkal. Miközben persze ott kering ebben a végtelenben felmérhetetlen mennyiségű sötét massza, törmelékanyag, törmelékgondolat is.
Nekünk még megadatott, hogy válasszunk közülük.
Minden alkalommal, amikor könyvet vásárolunk, gyarapítjuk azt a szellemi környezetet, amiben komfortosan érezzük magunkat. Függetlenül attól, hogy ez buta, vagy igényes környezet.
Márpedig a környezetünk erősen meghatározza azt, hogy mit tartunk elfogadhatónak, értéknek, mintának. Egy szemétmentes környezetben magunk sem szemetelünk, egy csendes helyen magunk is halkan beszélünk, miközben egy zajos focimeccsen rekedtre ordíthatjuk a torkunkat.
Számos izgalmas kutatás – egyebek mellett Zimbardo fantasztikus stranfordi börtönkísérlete – bizonyítja, hogy az ember nem csak, vagy nem elsősorban szilárd egyéniség, hanem inkább olyasféle lény, amely a változó viszonyokhoz alkalmazkodva alakítja ki, illetve formálja meg újra és újra személyiségét. A legtöbben azért gondolják magukat jellemes embernek, mert elég jól kontrollálják a környezetüket, azaz eleve kerülik azokat a helyzeteket, ahol a számukra komfortos és hiteles létezéstől eltérő módon kellene vagy lehetne viselkedni.
Ide idézek Malcolm Gladwell Fordulópont című kötetéből egy gondolatot: „A minket közvetlenül körülvevő társadalmi és fizikai világ jellege – az utcák, amiken járunk, az emberek, akikkel találkozunk – igen nagy szerepet játszik annak meghatározásában, hogy kik vagyunk, és hogyan cselekszünk.”

Amit az emberről képzelünk
A könyvek által – már persze, ha egyáltalán felbukkannak a könyvek az életünkben – különleges szellemi környezetet hozunk létre, és ez az intellektuális élettér éppen olyan lesz, amilyenné formáltuk. Mi pedig – nem is olyan lassan – éppen olyanok leszünk, mint környezetünk. Olyan szellemekké válunk, amilyenek szellemi életkörülményeink.
Vannak szerencsés korok, amelyekben sok könyv, sok jó könyv kerül az emberek kezébe. Vannak korok, amelyekben meglódul az olvasási kedv, amelyekben nem gondolatfoszlányok, igenek, nemek, lájkok, és LOL-ok jelentik a kommunikáció legfontosabb közlendőit, hanem könyvek. Könyvek, amelyekről bízvást hihetjük: az emberi gondolat csúcsteljesítményei.
És ilyenkor valami egészen különös dolog történik a társadalomban. Olyasmi, mint amikor a helyi, harmadosztályú csapatok sörhasú hobbijátékosainak verejtékes küzdelme helyett egy All star mérkőzésen találjuk magunkat. Csúcsteljesítmények árasztják el a szellemi közéletet. Érett, egészségesen kerek, mívesen kidolgozott gondolatok cserélnek gazdát. S ilyenkor – mert, hát mi másról szólna minden könyv – egész közösségünk kerül közelebb ahhoz az ideálhoz, amit az emberről képzelünk.
Hát, ezért értékes, ezért különleges ez a galaxis. S megmentéséért sem kell mást tennünk, elég, ha olvasunk.