Bekapcsolod a tévét és mit látsz? Sütnek, főznek, szinte mindenütt. Az egyiken palacsintát dobál egy ismert filmcsillag, a másikon kigyót-békát-csigát sütnek a sivatagban, a harmadikon pedig valami zöld, hihetetlenül gusztustalan – másoknak bizonyára ínyencségnek számító – dolgot keverget egy turbános alak. És ez így megy a végtelenségig. Ja, elfelejtettem a szakácsversenyeket: hozzá nem értő emberek próbálnak összekotyvasztani valami nagyon mutatós, színes, ám valószínűleg ehetetlen szörnyűséget. A zsűri pedig összedugja fejét, hosszasan tanácskozik és egy tengerészeket lepipáló tetkós főszakács-guru megmondja – stílszerűen – a tutit.
Marcsi-Magyarország
No, mármost. Itt van Borbás Marcsi. A kedves szőke hölgy már végigette, kóstolta egész Magyarországot. Szinte alig akad olyan kisebb-nagyobb település, ahol Marcsi ne próbálta volna végig az összes helyi specialitást. Végigcsodálta, hogy a rakott szoknyás, pruszlikos nénikék összevissza gyűrték, gyömöszölték, vagdosták, sütötték-főzték az ennivalót, majd amikor elkészült a csoda, Marcsi megkóstolta és elismerően hümmögött. Népszerűségét bizonyítja, legutóbb közel félmillióan néztük végig műsorát.
És ez így van jól. Így helyes és szép, dicsérjük konyhánkat, nincs is annál jobb, a földkerekségen.

Édes békeidők   
Borbás Marcsi most könyvet írt: közkedvelt süteményrecepteket gyűjtött össze december elején megjelenő, Édes békeidők című új kötetében.
A könyv más tematikát követ, mint a szimpatikus televíziós műsorvezető eddigi alkotásai, ezúttal a XIX-XX. század fordulójának hangulatát, a szecesszió motívumait, a nagy cukrászok hagyatékát és a nagymamák süteményeit idézi meg. A kötetben olyan klasszikus receptekkel találkozhatnak az olvasók, mint az aranygaluska, a hólabda, a keleti csemege, a kókuszkocka vagy a dobostorta. „Édességet enni nem bűn. Nem kell sokat, de az a kevés legyen igazi, házi, mint annak idején" – vallja Borbás Marcsi.
A kötetben csupa kipróbált, bárki által elkészíthető sütemény található, hiszen Borbás Marcsi célja az volt, hogy feltárjon minden titkot, ami a nagy klasszikusok elkészítéséhez szükséges.

Ki hiteles és ki nem?
De hadd kanyarodjak egy pillanatra vissza a gasztoművészet népszerű nagyjaihoz. Vagy pontosabban oda, hogy ki hiteles és ki nem az, mitől tartjuk igaznak, elfogadhatónak, követésre méltónak az egyik konyhafőnököt és mitől tartjuk hamisnak, elvetendőnek, furcsa látszatembernek a másikat. És mielőtt ide írom a mindent eláruló titkot, azt is szeretném leszögezni, hogy Borbás Marcsi – legalább is számomra – a hiteles, őszinte, követésre méltó személyek közé tartozik. Vagy egészen pontosan tartozna, ha venném a bátorságot és alkotó célzattal bemerészkednék a konyhába…
Ám a minap az egyik önkiszolgáló étteremben feltűnt egy közismert, televíziós konyha-guru. Szerényen állt a sorban, aztán kiválasztott egy készételt, gyorsan befalta, aztán eltűnt a pesti ködben.