Kételyek között

MEGJELENT: 2016. szeptember 27., kedd | SZERZŐ: Rácz András

Néhány nappal ezelőtt könyvbemutatón, illetve pódiumbeszélgetésen vett részt az Alexandra Irodalmi Kávéházban Jannah Loontjens, holland írónő, akinek közelmúltban megjelent regénye, a Talán, bizony, mégsem valahogy mindannyiunk vissza-visszatérő kételyeit fogalmazza meg: Miért éljük éppen azt az életet, amit élünk? Élhetnénk másképp, élhetnénk másik életet? Lehetnénk másféle emberek?
Azt hiszem, a közelmúltban megjelent szépirodalom egyik legizgalmasabb kötetét rendezte sajtó alá a Typotex kiadó. Így aztán örömmel kezdtem faggatni a holland írónőt –, aki egyébként hippi családba született, s élete folyamán volt gogo girltől virágbolti és könyvesbolti eladón keresztül filozófiatanárig minden, amíg író nem lett – könyvének részleteiről.  


– Bár a pódiumbeszélgetés során többször fölmerült ez a téma, sőt sokaknak gyanús lehet a rózsaszín borító, de azért én semmi női témát nem éreztem ebben a könyvben. Szerintem nem női könyv, akkor sem, ha nő a főszereplője.
– Tény, hogy nem női könyvnek szántam. Persze a központi alak, anya, háziasszony, feleség, s így számos olyan kérdés megjelenik, ami a nők számára érthető igazán, de ez inkább csak véletlen. Ugyanezek a problémák férfiakat is nyomaszthatnak, bár talán más keretek között néznek szembe a maguk gondjaival. Én azt remélem, hogy a Talán, bizony, mégsem éppen úgy szól a férfiakhoz, mint a nőkhöz. Egy egész korosztályhoz. Mi több, a szüleim nemzedékének is ismerős volt a kötetben felvetett probléma. Azt remélem, sikerült megragadnom a jelen, a jóléti világ egyik legfontosabb mozzanatát.
– A könyv alapkérdése az, hogy miért nehéz azonosulni szerepeinkkel, van-e alternatívája jelenlegi életünknek, azt az életet éljük-e, amit igazán élnünk kellene. Bár a problémának nyilván vannak irodalmi előzményei, azért valóban inkább a most középkorúak, illetve a náluk fiatalabbak érhetik a kérdést. De miért?
– A korábbi zárt társadalmakban a hagyományok óriási erővel nehezedtek az emberekre. Biztosították az élet kereteit, kijelölték a lehetséges pályákat, sőt még az emberi kapcsolatok körét is meghatározták. Az élet ilyen szigorú szabályozása egyfelől hozzájárulhatott az identitás biztonságához, a személyiség stabilitásához, másfelől azonban a szabadság lehetőségeit erősen korlátozta. A mi nemzedékünk, nagyjából a hatvanas évek végének nagy változásait követően született korosztályok azonban már olyan világba érkeztek, amelyből hiányoztak ezek a keretek. Nekünk azt tanították, hogy bármi lehet belőlünk. De, ha bármivé válhatunk, miért kellene éppen azzá válnunk, amivé lettünk? A múlthoz képest kevésbé strukturált jóléti társadalmak olyan luxuskörülményeket kínálnak, amelyek között az élet ezernyi lehetőséget ad… Nem pusztán a ma estére, hanem az egész létezésre.
– A kötetben azonban a lehetőségek végtelenjével elsősorban a szociális média révén szembesül a főszereplő.
– Igen, hiszen azt az érzést, hogy bármivé lehetnénk, a média, különösen a kortárs szociális média rendkívüli módon felerősíti. Az a tény, hogy szinte nyitott könyvként látjuk ismerőseink életét, vagy pontosabban ismerőseink életének megannyi izgalmas, érdekes, vonzó részletét, arra húz bennünket, hogy rákérdezzünk: én vajon miért nem élek ilyen kalandos, színes életet. Miközben persze a tényleges különbségek megdöbbentően csekélyek.
– Mintha ezzel azt is mondaná, hogy az a bármi, amivé lehettünk volna, nem is annyira sokféle lehetőség.
– Szerintem ennek a kérdésnek is két oldala van. Egyfelől a hatvanas, hetvenes évek óta a társadalmi struktúrák valóban nagyon fellazultak. Azok a kötelékek, amelyek korábban meghatározóak voltak, jórészt eltűntek, vagy nagyon jelentéktelenné váltak. Nemcsak az államhatárok lettek átjárhatóak, de a társadalmi csoportok, rétegek között is leomlottak a falak, de még akár a nemi különbségek is kevésbé fontosak, mint régen. Másfelől azonban tény, hogy a neveltetés, a szociális környezet, a fejekben őrzött keretek éppen ma is olyan komoly korlátok, mint régen voltak. Ha ismerőseim élete hasonlít az én életemre, az azért lehet, mert az ismerőseim, pontosabban éppen azért az ismerőseim, mert azonos, vagy nagyon hasonló közegben, hasonló keretek között élünk.
– Ha már az emberi kapcsolatokhoz jutottunk, maradjunk is itt: a regényben hangsúlyos kérdésként merül föl a férfi-nő viszony különféle formáinak tartalma, értelme, lényege. Úgy látja, hogy ebben a tekintetben ugyanolyan nagy a bizonytalanság, mint az élet más területein?
– Talán még nagyobb is.  Az, hogy két ember, egy család, vagy egy kisközösség tagjai mennyire tartoznak egymáshoz, ma sajnos nem annyira egyértelmű, mint, mondjuk egy évszázaddal ezelőtt. És ezt különösen fontos. Ma nehéz eldönteni, hogy kihez tartozunk, s akivel együtt élünk, azt vajon ismerjük-e igazán, összetartozunk-e vagy sem.
– Valahogy úgy érzem, ez szorosan az előbbiekhez tartozik, azoknak talán a következménye.
– Inkább úgy látom, hogy a viszonyok, struktúrák, szabályok fellazulása az élet minden, vagy majdnem minden területén felbukkanó jelenség, s bárhol is piszkáljuk meg, mindenhol ugyanazt találjuk. Természetesen erősítik is egymást a kérdések, a kételyek. Ha bármivé lehetek, ha nincs a társadalomban olyan kényszerítő erő, ami kiszabná sorsomat, ha ismerőseim mindenféle érdekes élmények részesei, ha a társammal való összetartozásban kételkedhetek, akkor végül is miért élem éppen azt az életet, amit élek? Élhetnék más életet is? Mintha véletlenül lennék éppen az, aki vagyok, mintha véletlenül lenne párom, az, aki mellett ébredek, mintha véletlenül mennék oda dolgozni, ahova minden reggel elindulok…
– Hadd idézzem újra a pódiumon elhangzottakat! Beszélgetőpartnere rákérdezett, hogy lehetne-e folytatása a regénynek, de szerintem a Talán bizony mégsem nagyon kerek történet. A folytatás legföljebb az lehet, hogy a történet végének katarzisa után néhány esztendővel valamilyen formában megismétlődik főszereplő kételyeinek zuhataga.
– Úgy akartam megírni ezt a könyvet, hogy olyan legyen, mint egy tortaszelet. Annak alapján az egész tortáról lesz élményünk. Egy élet szelete, sőt egy egész korosztály életének szelete. Persze arra nem vállalkozhattam, hogy választ adjak nemzedékem nagy kérdéseire, de azért a kötet végén elmondtam azt is, amiben látok utat a megoldás felé. A katartikus befejezés annak felismerését kínálja, hogy a nyitottság, a tartalmas emberi kapcsolatok léte, ha nem is old meg mindent, de előbbre visz a kételyek között. Mascha, a főszereplő férjének, Tomnak végül mindent elmondhat, s Tom megértő reakciója – talán mindvégig tudott Mascha internetes kalandozásáról – az, ami meggyőzi főszereplőnket arról, hogy kérdéseinek egyik legfontosabbja talán megválaszolható.
Nem állítom, hogy a mély, tartalmas, elfogadó emberi kapcsolatok mentőövet jelentenek, de az tény, hogy sokat segíthetnek. Önmagunkról, helyünkről, szerepünkről, életünkről mások tájékoztatnak bennünket. Ha ezeket a kapcsolatainkat őszintén megéljük, minden más kételyünkkel bátrabban szembe nézhetünk. Talán…

Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Az állat – In memoriam Jean-Paul Belmondo

Az állat – In memoriam Jean-Paul Belmondo

A 2020 Filmodüsszeia podcast-kritikája a nemrégiben elhunyt színészlegenda emlékére

Megnyílt a World Press Photo kiállítás

74 470 sajtófotóból választották ki a legjobb 151-et, melyek a kiállítás keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatók

Mellszobrot állítottak Herczeg Ferencnek

„A 20. század legnagyobb száműzött írója tér most vissza közénk, hetvenéves szellemi száműzetéséből”

Az apróbetűs magyar történelem

A nagypolitikai vonalon túl is van tehát élet, ezt bizonyítja ez a háromszáz kisebb magyar epizódot, legendát, mende-mondát tartalmazó könyv

Könyvkiadók Napja Szegeden

Író-olvasó találkozó, könyvbemutató, fotókiállítás és még futballmeccs is szerepel a palettán