Mai magyar nyelvre átültetve adta közre Széchenyi István először 1830-ban megjelent Hitel című munkáját a Széchenyi Alapítvány. A „legnagyobb magyar” szellemi hagyatéka 2014 óta a Hungarikumok Gyűjteményét gazdagítja, a magyar gazdasági szakirodalom egyik első képviselőjeként számon tartott Hitelt nagyon kevesen olvassák, mivel a – Széchenyi későbbi műveihez képest is – nagyon régies, és szótár nélkül alig értelmezhető, nehézkes szöveggel csupán kevesek képesek megbirkózni.

Hétezer aposztróf
Az eredeti szöveg átírásán egy éven keresztül hat munkatárs – Buday Miklós mellett Dudás Márta, Horváth Attila, Velkey Ferenc, Kovács Anna és Rigó Mihály – dolgozott. A szerzők törekedtek megőrizni a szöveg pontos tartalmát és Széchenyi mondatainak „ízeit”, ugyanakkor sokat változtattak az eredeti mondatszerkezeteken és szavakon is. Széchenyi hosszú, olykor másfél oldalas „elkalandozásait” tagolták, a somogyi tájszavakat mai magyar megfelelőjükkel helyettesítették, a ragozást pedig a korszerű nyelvtani szabályokhoz igazították. Emellett kiirtották a szövegből több mint hétezer aposztrófot is.

Ma is érvényes
Az alapítvány vezetője szerint a Hitel ma is érvényes mű, aktualitásából semmit nem von le a megjelenése óta eltelt csaknem kétszáz év, annak ellenére, hogy a Széchenyi István által tárgyalt gazdasági problémák eltértek a maiaktól, és az akkori feltételek, körülmények is különböztek.
„A Hitel nem csupán a gazdasági értelemben vett kreditről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy higgyünk és tudjunk hinni egymásnak” – fogalmazott Buday Miklós, aki szerint az önismeret fontosságától a másik meghallgatásának jelentőségéig komoly erkölcsi kérdések és alapvető emberi mondanivaló szövi át a művet. Buday Miklós beszélt arról is: bár jó volna, ha Széchenyi többi művét is meg tudnák jelentetni mai magyar nyelven, de ezt fontosságban megelőzi, hogy a Hitel pontos német fordításban, valamint angolul és franciául is olvasható legyen.

Ufer, a zsidó kupléíró
Tudom, ünneprontás, amit állítok, de szerintem a művek esetében jobbára minden úgy jó – vagy nem jó – ahogyan azt a szerző elkövette. Manapság divatba jött az átírás, a napjainkhoz igazodás, itt van például a – legalábbis számomra kétséges – Salinger Zabhegyezője, amiből a Rozsban a fogó, vagy mi a szösz lett. Folytathatnám a sort. Persze ez semmiképpen sem hasonlítható a friss, mai Hitellel. Minden esetre nehogy ott tartsunk majd, mint Karinthy zseniális Műfordítása…
„Egy költői antológiában megjelent a következő szép versszak Ady Endrétől:
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
Egy széplelkű műfordító olvasta az antológiát és kiváltképp megtetszett neki ez a vers. Elhatározta, hogy lefordítja és a „Dichterstimmen” című folyóiratnak beküldi. Le is fordította a következőképpen:
Ich kam von Ufer der Ganges
Dort traumt ich von südischen Schlager,
Main Herz, du Blume, du banges
Du bist so zitternd, so mager.
Hát, istenem a rím kedvéért az ember változtat egyet-mást egy ilyen műfordításban. Eddig minden rendben volt, de egy másik műfordító olvasta a verset a „Dichterstimmen”-ben, nagyon megtetszett neki és elragadtatásában nem vette észre, hogy magyarról fordították németre: eredetinek nézte és lefordítván magyarra, ilyen formában küldte be egy magyar szépirodalmi lapnak:
Ufer, a zsidó kupléíró
Aludt a folyosón mélyen
Barátja, Herz, biztatta
Hogy ne remegjen, ne féljen. ”
És így tovább, és így tovább…