Azt hiszem, kezdetnek abban megállapodhatunk, hogy James Bond a film- és irodalomtörténet egyik legvagányabb alakja. Talán abban is, hogy az egyik legismertebb és legvagányabb. Emellett viszont valljuk be – és akkor már állapodjunk meg ebben is – hogy Bond karaktere nem éppen egy bonyolult recept alapján születet: vegyük a legmaszkulinabb belső tulajdonságokat, és tegyük bele a legmaszkulinabb titkos ügynökbe. Tényleg ennyiről lenne szó? Nos, azért nem, mert Bond karaktere legtöbb tulajdonságát egy nagyon is valóságos személy is bírta, méghozzá maga a teremtő, Ian Fleming.

My name is Fleming. Ian Fleming
Mindenekelőtt vegyük górcső alá, miért is találta magát alkalmasnak Fleming, hogy a világtörténelem leghíresebb és legjobb titkos ügynökének/nőcsábászának/sármőrjének személyiségének gerincét adja. Megelőlegezvén és tömören azért, mert mindezekben Ő sem volt épp utolsó. Nyilván ennél azonban mindenki többre kíváncsi, úgyhogy térjünk rá Ian Lancester Fleming életének elbeszélésére.
1908-ban látta meg a napvilágot, angol úri család gyermekeként. A família már amúgy is komoly vagyonát gyarapítandó, Iant apja egy elit iskolába, az Eaton College-be íratta. Azonban az ő vagyonról alkotott elképzelései nemigen szolgálták eme vagyon gyarapítását. Fiatalkorában, sőt, tulajdonképpen egész életében jobb szerette a pénzt költeni, főképp nőkre és italra. Ez irányú költekezéseinek sikerét jól szemlélteti, hogy egy örömlánytól összeszedett nemi betegség következtében az anyja inkább kivette őt az elitiskolából. Ezt követően tanult többek közt Genfben és Münchenben, majd egy minden bizonnyal nevelő célzatú lépés eredményeképp tanulmányait a Sandhurst katonai iskolában folytatta. A talpig életművész Fleming azonban már az Eaton College-ben is kitűnő eredményeket hozott, és kiváló esze mellett a katonai akadémián már kiváló fizikai adottságait is megcsillogtatta, e téren is kiemelkedő eredményeket produkálva, bár számára nem volt kifejezetten kecsegtető gondolat, hogy katonatisztként folytassa pályáját. Életmódjával mindeközben esze ágában sem volt felhagyni.

Őfelsége titkosszolgálatában
Tanulmányait követően a Reuters hírügynökségnél dolgozott, emellett aktív tevékenységet folytatott az üzleti szférában, melyből sikerült némi vagyonra szert tennie. Nem úszott ugyan a pénzben, de saját lábra állt annak ellenére, hogy ha arisztokrata felmenői kívánságát csak részben követi, akár más lábán is álldogálhatott volna örökké. Számára sokkal fontosabb volt azonban, hogy a maga ura legyen.
Kvalitásai és különösen megnyerő attitűdje miatt a második világháborúban a brit haditengerészet hírszerzésének ügynökének nevezték ki, egészen pontosan a kémfőnök személyes asszisztensének. A háború során végrehajtott számos veszélyes küldetést, melyek Bond akcióit is inspirálták. Ám a könyvekbe félig-meddig nemzetbiztonsági okokra hivatkozva soha sem a brit akciókat adaptálta, inkább a szovjet és német akciókból merített ihletet. A 17F fedőnéven tevékenykedő Fleming kedvenc fegyvere egyébként nem más volt, mint a klasszikus Bond-arzenál egyik karakteres eleme: egy könnygázzal töltött golyóstoll.
A hírszerzésnél eltöltött évei alatt dolgozott együtt sok olyan személlyel, akik később a Bond-könyvek állandó szereplőit ihlették, például M-et, Bond főnökét, vagy Miss Moneypennyt. Előbbit Fleming feletteséről, John Godfreyről mintázta, akitől egyébként Bond híres szokását is kölcsönözte, a vodka-martini rázva, és nem keverve való ivását.  Írói tehetsége azonban ekkor még nem mutatkozott meg, hacsak ide nem vesszük ama fiskálisokat és katonatiszteket megszégyenítő bravúrt, hogy két nap alatt megszövegezte a CIA elődje, az OSS alapokmányát és tervet dolgozott ki Goldeneye elnevezéssel Gibraltár védelmére.

Casino Royale
Nyilvánvaló kvalitásai ellenére továbbra sem állt szándékában a kelleténél jobban megkomolyodni. Ian Fleming, a nőfaló arisztokrata sarj, ki drága italokat kortyolgatva üldögél a bárokban, s füstöli a jobbnál jobb dohányokat napestig. Emellett talpig úriember, finom modorral és kellő eleganciával. Nehéz lenne tehát azt mondani, hogy James Bond nem kis részben maga Ian Fleming. Egy dolgban azonban, ha akarnánk, se tudnánk hasonlóságot találni: a nevükben. Fleming a Bond nevet egy amerikai ornitológustól kölcsönözte, ugyanis azt akarta, hogy a titkos ügynök neve férfiasságot és határozottságot sugárzó, emellett könnyen megjegyezhető legyen.
Mielőtt azonban belevágott volna az első Bond-regénybe, Fleming, ugyan külső erőhatásra, de magára erőltetett némi fegyelmet. Ezen erőhatások pedig időrendi sorrendben nem mások, mint hogy apa és férj lett. Mindez 1952-re datálódik. Első regényét felesége unszolására kezdte el írni jamaicai birtokán, melyet Goldeneyre névre keresztelt. Kisvártatva, 1953-ra megszületett a kémregények történetének legnagyobb alakja, Őfelsége 007-ese. A James Bond kötetek elsőszülöttje a Casino Royale címet kapta. A brit szuperhős kalandjai 1954-ben Élni és élni hagyni címmel folytatódtak, egy évvel később a Moonraker következett, Fleming ezután egészen haláláig minden évben új Bond-könyvvel örvendeztette meg a nagyérdeműt.
Fleming, állítása szerint, pusztán kedvtelésből írt, amit jól érzékeltet, hogy milyen munkarendben dolgozott: reggelente egy három órás etap alatt az öreg írógépébe püfölt körülbelül kétezer karaktert, majd estig henyélt a tengerparton. Könyveit oly pontossággal fejezte be mindig, akár egy svájci óra.

Dr. No
A könyvek sikerét látva úgy döntött, ideje megrohamozni hollywoodot is, és pár kezdeti ballépésből tanulva (mikor is előbb meggondolatlanul eladott pár jogot, majd az így készült rövid sorozat még rövidebb idő alatt meg is bukott) immár maga és pár jólfizetett filmes öreg róka társaságában belevágtak a Dr. No megfilmesítésébe, bár eredetileg nem ezzel, hanem a Thunderball-al akartak kezdeni. Döntésüket végül igazolta a film sikere, a Sean Connery főszereplésével készült mozival pedig James Bond e vágányon is elindult világhódító útjára, s megállíthatatlanul robogott – mára már oda is érve – a halhatatlanság felé. Fleming azonban bár sokban maga volt Bond, sajnos abban mégsem, hogy ő életmódjával sokkal inkább robogott a halál felé. A végzete 1964-ben érte utol, mindössze ötvenhat évesen.
Ian Fleming 1964-ig összesen tizennégy James Bond-regényt írt, melyeket harminchat nyelvre fordították le és csak a haláláig ötvenmillió példány kelt el belőlük. A James Bond sztorik népszerűsége továbbra is töretlen, ami az mutatja, hogy Ian Fleming a 007-es kalandjai révén kortalan klasszikusokkal ajándékozta meg a világot, s az eddigiekre tekintettel – amennyiben James Bond kortalan és halhatatlan –, akkor mindennek igaznak kell leennie a teremtőjére, Ian Flemingre is.

A James Bond regények:
Casino Royale (1953)
Élni és halni hagyni (1954)
Moonraker (1955)
Gyémántok az örökkévalóságnak (1956)
Oroszországból szretettel (1957)
Dr. No (1958)
Goldfinger (1959)
Szigorúan bizalmas (1960)
Tűzgolyó (1961)
A kém, aki szeretett engem (1962)
Őfelsége titkosszolgálatában (1963)
Csak kétszer élsz (1964)
Az aranypisztolyos férfi (1965)
Polipka (1966)