Sokáig leplezve maradhatott Leonardo da Vinci egy korszakalkotó munkája a sok közül, melyről azt hitték, egyszerű firkálmány. Évtizedekig nem foglalkoztak ugyanis az egyik jegyzetfüzetében található rajzaival, melyeket vörös krétával, glossza-jellegűen kurtított a lapok szélére a talján géniusz. A Victoria & Albert Museum korabeli igazgatóját és kollégáit valószínűleg inkább a lap tetején látható, idős asszony profilja kötötte le. Pedig úgy fest, Leonardo glosszáival a súrlódási erőt írta le. Körülbelül kétszáz évvel annak hivatalosan elismert első leírása előtt.
Da Vinci – bárki más: 1-0

Vörös krétarajzok
„Irreleváns megjegyzések és vörös krétarajzok” – írták az 1920-as években Leonardo da Vinci egyik jegyzetfüzetnek bejegyzései mellé a Victoria & Albert Museum szakemberei. Azonban csaknem egy évszázaddal később a Cambridge-i Egyetem egyik professzorának kezébe került a jegyzetfüzet, akinek szemet szúrtak a lapszéli firkák.
A szóban forgó szemfüles tudós, Ian Hutchings a felfedezésével kapcsolatban elmondta, hogy Leonardo jegyzete úttörőnek számít a fizikában, ugyanis a reneszánsz polihisztor a két test súrlódása során fellépő erőt írta, illetve rajzolta le különféle ábrák segítségével. Bár a súrlódás kapcsán a szakzsargon nem erőt, hanem egészen pontosan reakcióerőt említ (hiszen maga a súrlódás nem alapvető erő, hanem a molekulák között fellépő elektromágneses erők következménye) ez da Vinci, illetve Hutchings érdemein mit sem kisebbít.

A súrlódás alapjai
A gépgyártás-technikával foglalkozó professzor szerint „A vázlatok és a tükörírással írt szöveg világosan jelzi, hogy Leonardo 1493-ban megértette a súrlódás alapjait. A jegyzetből látszódik, hogy a géniusz tudta, hogy a két egymáson elmozduló testek között létrejövő súrlódási erő arányos a felületekre nehezedő nyomással, ám független az érintkezési felületek méretétől” – mélyedt el felfedezésének magyarázatában Hutchings a The Telegraphnak adott interjúban. Hozzátette továbbá, hogy valószínűleg az egyéb találmányainak működtetése és működése során tapasztaltak vezettek a felfedezéshez. Magát az erőhatást egyik legismertebb munkája, a csigás szerkezet ábrája segítségével mutatja be.
Az egész felfedezés igazi érdekessége pedig, hogy a súrlódás törvényeinek felismerését és leírását egy Leonardo után két évszázaddal később tevékenykedő francia tudós, bizonyos Guillaume Amontons nevéhez kötjük. Ian Hutchings felfedezése alapján azonban arra következtethetünk, hogy a franciát megelőzte Leonardo, a szóban forgó jegyzet ugyanis 1493-ban íródott.

Elrejtve és elfeledve
Leonardót számos értékes megfigyelése alapján több tudományág is legjelentősebb előfutárai között tartja számon. Ő ismerte föl a földkéreg függőleges mozgásait és azt, hogy a földtörténeti múlt számos eseményére következtethetünk az ősmaradványok vizsgálatából. „Ami valamikor tengerfenék volt, most hegycsúcsként emelkedik a magasba. Erről tanúskodnak a tengeri kagylóhéjak, osztrigák és korallok, amelyeket most a hegyek csúcsán találunk” – írta. Milánóban a művészeti emberábrázolás tökéletesítésének szándékával fogott bele a tudományos igényű boncolásba. A perspektíváról, festészetről is számos írása maradt fenn. Úgy látszik azonban, hogy most Leonardo da Vinci tudományos öröksége újabb ékkővel gazdagodott, és gondoljunk bele, mennyi minden lehet még eképp elrejtve, vagy inkább elfeledve megmaradt iratai között.