Nem vagyok fanatikus Harry Potter rajongó, de olvastam a sorozatot. Ami nagy szó, mert sosem olvasok „sikerkönyveket”, a siker fogalmának fosztóképző jellegű módosulása következtében. Tulajdonképpen kellemes olvasmány, de Shakespeare-t nem fogja kiszorítani a tananyagból. Illetve, ha ilyen ütemben hanyatlunk tovább, még a végén igen… Ennek csalhatatlan jele, hogy J. K. Rowling kisasszonyon, a szerzőn elkezdtek megjelenni a gender-multikulturális elmezavar jellegzetes tünetei.

Mire gondolt a szerző?
Egy-két éve például kijelentette, hogy mindig is úgy gondolt Dumbledore-ra mint egy meleg karakterre. Ez persze elengedhetetlen kelléke volt egy tíz éveseknek szóló mesekönyvnek 1997-ben, amikor az első kötet megjelent, ezt mindannyian érezzük, ugyebár.
A jó fenét! Húsz éve Rowling a jó kis brit birodalmi gondolkodás híve volt, ez annyira átüt az első köteteken, mint Agatha Cristie gyarmati helyszínű krimijein. A fehér főszereplők mögött Parvati és Padma Patil csak a hátteret színesítik, mert Indiában nincs varázslóiskola. Most meg azt olvasom, hogy a Potter auror utóéletét bemutató drámában Hermionét egy fekete bőrű színésznő játssza majd. Ami rasszista indulatokat váltott ki azokban az olvasókban, akik abban a hitben voltak, hogy Hermione a fehér rasszhoz tartozik.
Persze nyugodtan játszhatná fekete színésznő Hermionét, ha nem azért választottak volna ilyet, hogy botrány legyen. Hermione lehetne kövér és csúnya is. Esetleg buta. Csakhogy a történetben nem volt az.
Gyanítom, Rowling, amikor felvázolta a karaktereket, a saját rasszában, a fehér emberben gondolkozott, lévén az a célközönsége, a történet kerete alapvetően a fehér ember (azon belül a brit szigetek) kultúrköre volt. Magyarul heteroszexuális fehér emberek történetét akarta elmesélni a gyerekeknek, és mint később kiderült heteroszexuális fehér felnőtteknek is (nőknek és férfiaknak), mert a regényekre a felnőttek is rákaptak. De – és ez fontos – bizonyára egyikre se gondolt kifejezetten. Alig húsz éve ugyanis még az volt a természetes, és máig is normális, hogy a saját kultúránkban a saját kultúránk sztenderdjeiben gondolkozunk.

Fekete, fehér, igen, nem
Két ikonikus műalkotásra szeretnék hivatkozni annak érdekében, hogy bemutassam, egyrészt a normális embereket tökéletesen hidegen hagyja a bőrszín, másrészt, hogy a multikulturális elmezavarban szenvedők mindenben megtalálják a hibát, ha akarják. És akarják.
Mindannyian emlékszünk a Hair-re. Én szeretem is. 1979-es film, láttam vagy tízszer, de erősen törnöm kellett a fejem, hogy eszembe jusson: a fekete karakter fekete. Mert a történet szempontjából nincs jelentősége. De a léte önmagában kifejezte, hogy a háború mindegyikük számára ugyanolyan. Már csak azért is, mert az iskolázatlan fekete férfiak különösen rosszul jártak a vietnámi háborúval. Rengeteg ilyen fekete fiú volt akkoriban. De a szereplő csak ezért fekete és nem azért, hogy legyen fekete szereplő.
A Jézus Krisztus Szupersztárban (1973) Júdás alakítója ugyancsak fekete. Igen eszélyesen ebben az esetben azzal vádolták az alkotókat, nem véletlen, hogy egy feketével akarják elvitetni a balhét Jézus halála miatt. Szeretem a filmet, de ha nem szólnak, hogy Júdás néger, észre sem veszem ezt a tényt. Helyén volt az alakítása, nem kellett észrevenni, hogy fekete. Szegény, azért kapta meg a szerepet, mert tehetséges volt, de úgy fogják a jelenlétét interpretálni, ha egy kicsit várunk még, hogy ő volt a dísznéger. Az apostolok között volt egyáltalán fekete? Úristen! Erre sem emlékszem.
A normális ember a viselkedésük alapján viszonyul embertársaihoz. A bőrszínt, a vallási különbséget, a szexuális identitást felülírja a normalitás. Ha van.
A téma orvosilag, esetleg irodalomelméletileg bizonyára többet érdemelne, de tulajdonképpen mégsem tartozik a normális emberi beszélgetés tárgykörébe.

Permutációk és variációk
Azóta azonban már-már ott tartunk, hogy önmagában az is kirekesztés, hogy valaki heteroszexuális és fehér, hiszen akkor nem kisebbségi, és így létével, már önmagában is, elvesz valamit a homoszexuális varázslóktól.
Én még emlékszem, hogy a szocializmusban a parlament összetételének tükröznie kellett a társadalmat. Volt fejőnő, meg mérnök, tanító, meg esztergályos, pátmunkás… Manapság az Oszkár-díj jelöltjeinek kell megjelenítenie a filmművészek érdekes közegét, beleértve a nemek közötti átmenetek széles skáláját, beleértve azt a személyt, aki férfinek született, nővé operáltatta magát, de továbbra is a nőket szereti, de férfiként. A lehetséges kombinációk széles körét figyelembe véve, valóban egészen korán el kell kezdeni megtanítani a gyerekeknek a permutációkat és variációkat. Lehetőleg már a mesékben, mert még a végén lányok vagy fiúk lesznek belőlük, akik egymás iránt mutatnak érdeklődést és újra unalmas lesz a világ.
Érdekes elgondolkodni azon is, hogy a történet keletkezése idején Rowling egy frissen elvált, anyagilag teljesen leégett nő volt, aki egyedül nevelte gyermekét. (Amúgy nem tudhatjuk, hogy ki mennyire volt felelős a házasság megromlásáért, de az biztos, hogy a volt férj azóta elmélázott rajta, hogy nem kellett volna-e egy kicsit kompromisszumképesebbnek lennie…) Rowlingról most okkal feltételezhetjük, hogy mint oly sokan, ő is olyan ember, aki közösségi nyomásra hajlandó bármelyik vonalat hosszabbnak látni, hiába van kéznél egy colstok. A közegben ahol mozog, bizonyára szóvá tették neki, hogy a fővarázsló nem leszbikus fekete nő (minimum) és most magyarázkodik.
Most tehát elkezdhetünk mélázni azon, hogy kiről derül majd ki, hogy már a „kitalálásakor is” transzgender volt. (Valdemort persze kiesik, mert ő gonosz, tehát csak fehér heteroszexuális férfi lehet, aki e princípiumaiból adódóan válik sorozatgyilkossá… Pedig ez a megoldás legalább vicces lenne…) Ha nem figyelünk, Desdemóna lesz fekete, a szerecsen meg szegény fehér, Jago Othello mögé lopakodik és senki sem fiú vagy leány.
Erich Kastner Május 35 című, állítólag gyermekeknek írt regényében a félvér kislány fekete-fehér kockás. És akkor mit gondoljunk Negro Kaballoról a beszélő, kockacukorfüggő lóról? A mese, a humor, a báj (és bűbáj) komolyabb és sokkal-sokkal bonyolultabb és örömtelibb annál, hogy a multi- sőt transzkult, gender elmebajt beengedhetnénk meseországba.
Elvettek tőlem egy mesét.
A gyerekektől az összeset el akarják venni.