Farkas Wellmann Endre költőnek nemrég jelent meg – új verseskötete, A római disznó címmel. Többek mellett az értékek átértékelését középpontba helyező, izgalmas és szókimondó kötetről, Kolozsvár egyediségéről, illetve arról faggattuk őt, hogy a versíráson kívül mihez kell még értenie egy költőnek.

– Most március tizenötödikén József Attila-díjban részesültél. Arra emlékszel, hogy az eddig kapott díjakon kívül kinek a pozitív véleménye, kritikája volt rád a legnagyobb hatással és miért?
– Hogyne. Ugyanazoké, akiknek a véleménye eddig is számított. Amúgy nemrég Térey János mondta, épp ezzel a díjjal kapcsolatosan, hogy az igazi elismerés az, amikor a kocsmaasztalnál megdicsérik a versedet. Én ennek ellenére többet látok benne, számomra felelősséget is jelent, hogy épp József Attila-díjjal tüntettek ki. De továbbra is nagyon fontos, hogy a mestereim és a barátaim mit gondolnak rólam.
– Marosvásárhelyen születtél, Kolozsváron jártál egyetemre, illetve a saját irodalmi közeged is ott találtad meg, tehát a pályakezdés időszaka is a Szamos parti városhoz köthető. Kolozsvár irodalmi életét misztika lengi körül. Mitől egyedi és inspiráló ez a város, az ott megképződött irodalmi élet?
– Nagyon sokrétű kérdés, bár az egyszerű válasz az, hogy egyénileg változik, kinek mit jelent. Nekem a választott városom. Ha mindez, amire rákérdezel, nem ott esik meg velem, számomra akkor is kiemelten fontos lenne. Tény, hogy az ifjúságomat jelenti, bár az is bizonyos, hogy ha máshol élek ebben az időszakban, teljesen máshogy írtam volna. Ez egyfajta aranykor volt számomra, legalábbis így él az emlékeimben: az Előretolt Helyőrség egykori csapata sokunk számára az otthont jelentette. Egyébként is olyan volt akkoriban Kolozsvár, hogy el lehetett mondani róla, hogy minden érdemleges dolog ott történt. Varázslatos hely, meghatározó.
– A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. – Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatójaként a fiatal alkotóknak költészettel és szervezéssel kapcsolatos tárgyakat fogsz tanítani. Szükséges, hogy a művön kívül a szerző is eladható és vonzó legyen?
– A kérdésedre igennel tudok válaszolni. Fontosnak tartom, hogy mind stílusban, mind megjelenésben, mind pedig előadásmódban magabiztosan tudjon a nyilvánosság elé lépni egy szerző.
– Ez tehát tanulható, az előadói készség fejleszthető?
– Természetesen igen. A tehetség az alapja az alkotóvá válásnak, de a munka révén lehet sikerre vinni bármit. A sikerességhez az is hozzátartozik, hogy az ember magabiztos legyen bármilyen élethelyzetben, például íróként a közönsége előtt.

– Nemrég jelent meg A római disznó című versesköteted. A kötet izgalmas versnyelven az értékválság egyénre gyakorolt hatását mutatja meg. Miben valósul meg szerinted leginkább az értékrend deformálódása napjainkban?
– Nagyon röviden talán úgy fogalmaznám meg, hogy az oly divatos és az egész Európát jellemző liberális gondolkodásmód kiölte az emberekből a morális tartást és a józanságot, amit a civilizáció és a kultúra az elmúlt évezredek során felépített bennünk.
– Erős megfogalmazás. Mit tartanál helyes iránynak, használható kiútnak?
– Egy olyan értékrend felvállalását és követését, amely segít megőrizni önmagunkat, embernek és európainak egyaránt. A liberális értékorientáltság szemlátomást megbukott, és a köztudatban mintha megváltozott volna az alapértékekhez való viszonyulásunk, ma már mást jelent a haza, a szabadság, a szeretet, a normalitás fogalma, mint eddig. Úgy vélem, a liberalizmus szembemegy az emberi létezés eredendő céljaival és természetes irányultságával, de az egészséges emberi életösztönnel is. Hiszek abban, hogy vissza fogunk találni azokhoz a tradicionális értékekhez, amelyek mentén az elmúlt évezredek alatt megteremtődött a civilizált Európa, amelyről mostanság lemondani látszunk.    

– Orbán János Dénes mondta, hogy a magyarországi irodalomban túl kevés a humor és túl kevés a kedélyesség is. Szerinte olyan, mint a kritikája, amely csak szakemberek számára érthető. Te hogy látod ezt?
– Osztom a véleményét, bár nem csak Magyarországról beszélnék, ha engem kérdezel. A kritikából a tudományos nyelvezet kiszorította azt a regisztert, amelyben a tulajdonképpeni kritikának meg kellene szólalnia. A szakmán kívül nem hiszem, hogy bárki értené, miről is szól egy-egy ilyen írás. De hát van, aki ezt szereti és nem az irodalmat. Szerencsére egyre kevesebben. A jó kritika lényege az volna, hogy értelmezési szempontokat adjon az egyes művekhez, segítse az olvasót, nem pedig összezavarja.
– Jó viszonyban voltál Faludy Györggyel. Felidéznéd a legmeghatározóbb történeted, ami az ő egyéniségét is visszaadja valamilyen szinten vele kapcsolatban?
– Sok közös történetünk van. A legtöbbet már ő maga is megírta. A legszemélyesebb és a legmegrázóbb egyben az volt számomra, amikor egy Kolozsvár melletti vendéglőben ebédeltünk és kettesben maradtunk egy rövid időre az asztal mellett, a Mester pedig megfogta a kezemet és annyit mondott: - Még az idén meg fogok halni... Nem értettem és nem hittem, hiszen semmi előjele nem volt annak, hogy ez bekövetkezzen... Mégis így történt.

A Farkas Wellmann Endre képet Farkas Attila készítette