Áprilisban jelenik meg Gideon Greif Könnyek nélkül sírtunk című könyve, amely az auschwitz-birkenaui Sonderkommando életben maradt tagjaival készült beszélgetéseket tartalmazza. Az izraeli történész könyve fontos forrása volt Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas filmjének.
A téma – mint ahogyan azt a film is tükrözi – számos erkölcsi kérdést hoz magával. A haláltábotokban működő különleges egységek tagjainak ugyanis részt kellett venniük fogolytársaik meggyilkolásában…

A táborok legnyomorúságosabb foglyai
A vészkorszakot bemutató alkotások közül kevésnek témája a Sonderkommando. A kivételek egyike Sütő András 1986-os Álomkommandója. A témát direktebben dolgozza fel A szürke zóna című 2001-ben megjelent film, amelynek alapja egy magyar sonderes, a Mengele boncolóorvosaként dolgozó, erdélyi Nyiszli Miklós könyve volt, illetve Primo Levi holokauszttúlélő író, fejtegetése is, amely szerint a tábori létben volt egy erkölcsi szürke zóna –, ahová a sonderesek tartoztak – a nyilvánvaló bűnös és a nyilvánvaló áldozat között.
Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy, óriási segítséget adott a szerep megformálásában Greif Sonderkommandóról írt könyve. „A sonderesek a lágerek legeslegszerencsétlenebb áldozatai. Talán csak azokkal említhetők egy lapon, akiken embertelen orvosi kísérleteket végeztek a táborok náci orvosai. Nagyon remélem, hogy a film segít tisztázni a szerepüket.”
A sonderesek megítélése ugyanis nagy vitákat kavart: Hannah Arendt az Eichmann Jeruzsálemben című művében gyilkosoknak nevezi őket, Primo Levi pedig lényegében kollaboránsnak gondolta a sondereseket.
A hamarosan megjelenő Könnyek nélkül sírtunk című könyv szerzője, Gideon Greif árnyaltabban láttatja ezt a világot. Az izraeli történész szerint a sonderesek nem tekinthetők sem kollaboránsoknak, sem bűnözőknek, hanem a megsemmisítő táborok legnyomorúságosabb foglyai voltak. Greif az egyik túlélő mondatával zárja a könyvet: „Igazából senki sincs abban a helyzetben, hogy megértse, ami Auschwitz-Birkenauban történt. Erre csak azok képesek, akik átélték.”

Hallgató tanuk
Gideon Greif egyébként 1951-ben született izraeli történészprofesszor, fő területe az auschwitzi megsemmisítőtábor és az ott működő Sonderkommando. Több holokauszttal foglalkozó nemzetközi intézmény kutatója és vezetője, több mint harminc éve dolgozik a jeruzsálemi Jad Vasem emlékhelyen, számos ország egyetemének vendégelőadója.
1995-ben megjelent fő műve, a Könnyek nélkül sírtunk (We Wept without Tears… the Testimonies of the Jewish Sonderkommando in Auschwitz), először németül jelent meg, majd hat nyelven, Németországban eddig 17 kiadást élt meg.
Legújabb, 2015-ben megjelent, Itamar Levinnel együtt írt munkájában (Aufstand in Auschwitz) az 1944. októberi Sonderkommando-felkelés történetét tárta fel.
Könyvei mellett több holokauszt témájú rádióműsort is szerkesztett és vezetett. 1988-ban Szaloniki-Auschwitz című műsoráért Szokolov díjat kapott.
Könyveiben részletes hátteret rajzol az Endlösung gyakorlati megvalósításáról, sokat idéz a koncentrációs táborok területén a foglyok által elrejtett feljegyzésekből, hosszan beszélgetett Auschwitz-Birkenau sondereseivel, pontosabban a kommandó nyolc tagjáról, akik a könyv készültekor még életben voltak.
Ők sokáig nem beszéltek a borzalmas, rájuk kényszerített szerepről, ugyanis – függetlenül mai megítélésük lehetőségeitől – a haláltáborokban szenvedők erkölcsi hierarchiájában az legalul álltak. Még a kiváltságos kápóknál is nagyobb megvetéssel fordultak feléjük a túlélők. Nem csoda, ha évtizedeken át mélyen hallgattak egykori szerepükről, az izraeli történésznek is tizenhárom évig tartott, míg összegyűjthette az interjúkat.

Halálra ítélt rabszolgák
Greif interjúiból kiderült, hogy a Sonderkommando szinte mindegyik tagja – miközben lélekölő feladatát végezte, azaz összeszedte a gázkamrákba lépő foglyok ruháit, elszállította a halottakat, végül részt vett a testek elégetésében – találkozott a halál küszöbén álló rokonaival. Volt, aki elmondta, hová álljon az ajtó túloldalán, hogy ne sokáig szenvedjen, más az anyjával együtt szándékosan besodródott a gázkamrába.
A sonderesek, hogy munkájukról ne fecseghessenek, elkülönítve éltek a táboron belül, ellátásuk kedvezőbb volt, viszont négyhavonta a nácik meggyilkolták valamennyiüket.
A biztos pusztulást a sonderesek tizenkettedik „generációja” szökéssel próbálta elkerülni, ahogyan az a Saul fiában meg is jelenik.
Gideon Greif egy interjúban elmondta, hogy a forgatás kezdetétől kapcsolatban volt Nemes Jeles László rendezővel. „Miután elolvasta a könyvet, Tel-Avivban találkoztunk is. Sokat beszélgettünk, később telefonon is egyeztettünk. Nem dokumentumfilmet akart készíteni, hanem olyat, ami teljesen hiteles és igaz. Ezért akkurátusan, felelősséggel, nagyon komolyan készült a munkára, ebben tudtam talán segíteni…”
Ami pedig a sonderesek megítélését illeti, arról így nyilatkozott a történész: „Semmi okuk, hogy bűnösnek érezzék magukat. Áldozatok voltak. A nácik voltak a bűnözők, az elkövetők, a gyilkosok. A sonderkommandósok rabszolgák voltak, azt tették, amit mondtak nekik.”
Gideon Greif: Könnyek nélkül sírtunk, fordító Szántó Judit. Európa Könyvkiadó Kft, 2016, 600 oldal, 3990 forint