A Pesti Hírlap (eredeti helyesírással Pesti Hirlap) néven megjelenő újság évszázados és kellően eseménydús történetében a negyedik ezen a néven megjelenő, a Légrádyak által tulajdonolt, 1949-ben végleg megszűnt verzió Ötven esztendő (1878-1928) összefoglalását kínáló évkönyvét találtam meg. Hogy hol? Hát az elmúlt száz évben tucatnyi költözést megélt családi könyvtár két lexikona között. Lexikont sem nagyon lapozgatunk már, lassan a nyomtatott sajtó is a reklámújságok ködébe vész, de a múlt azért még nagyon közel lehet hozzánk, ha vesszük a fáradságot és belelapozunk egy nyolcvannyolc évvel ezelőtt lezárult félévszázad nosztalgiázó, megszépítő összefoglalójába.

Írók és olvasók
Az alapító Légrády Károly utódai által terjesztett anekdota sokat elmond a korszak viszonyairól, ugyanis a tulajdonos egy alkalommal kifejezte a feletti csalódottságát, hogy egy előleget kérő kolléga ledolgozta a száz forintot (1892 előtt), mert azt nem gondolta volna róla.
Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Rákosi Jenő dolgozott ide és a történelmi, forradalmi időkben bizony előfordult, hogy az elégedetlen olvasók csoportosan látogattak el a szerkesztőségbe kifejezni elégedetlenségüket. Bizonyosan ügybuzgalmunk társadalmi szintű drasztikus csökkenését jelzi, hogy manapság ez mennyire nem divat, igaz viszont az is, hogy már életükben klasszikussá nemesült szerzőkkel sajnálatosan kevéssel cserélhetnénk eszmét manapság egy virtuális szerkesztőségben.
Szintén erős mára vonatkozó áthallásokat fedezhetünk fel abban az anekdotában, amelyben egy hű embere összeírja az öreg Tiszának, hogy melyek azok a fölösleges kiadások, amelyek nélkül nem lenne deficit. Tisza erre azt monda, hogy „Magyarországon csak a fölösleges költségeket nem lehet törölni”.
Azt is ebből a kiadványból tudtam meg, hogy 1905-ben Kossuth fiát, Kossuth Ferencet Ferenc József magához hívatta „a válságból való kibontakozásra”, „megtéve az addig hihetetlen lépést”.

Hiteles források, hamis jelentések
A monarchia mindennapjai és az első világháború időszaka nagyon másképp rajzolódik ki az újság történetéből, mint azt a történelemkönyvekből ismerjük. A marxista történetírással és az azt a rendszerváltást követő huszonöt évben nem igazán meghaladó utódjával ellentétben a magyarság, a magyar úri középosztály és arisztokrácia nem korlátlan, vagy akár domináns hatalom, sem a Magyar Királyságban, sem a K. u. K. hadseregben.
A nemzetiségi gyűlölködések minimum kölcsönösek, az osztrákok, csehek, különösen a közös hadsereg tisztikarában, számtalan tanújelét adják szélsőséges magyarellenességüknek, amit a hol ellenzéki, hol kormánypárti Pesti Hírlap a retorziók ellenére megpróbál nyilvánosságra hozni.
A háború első komoly katonai és örökké emlékezetes, manapság bizonyára „kommunikációs” katasztrófaként aposztrofált eseménye volt az „Ezzel szembe áll Belgrád bevétele” mondattal relativizált veresége, amely a (általában hamis) hadijelentéseket aláíró Höfer vezérkari helyettes működésével együtt komolyan hozzájárult a Monarchia intézményeinek teljes elhiteltelenedéséhez és a széteséshez. Nem csak a Pesti Hírlap szerkesztőségét, a korabeli közvéleményt, hanem az újságírókat, haditudósítókat és a magyar politikai vezetést is sokkolta a „közös” hadsereg osztrák vezetőinek alkalmatlansága és hajlama a hazudozásra.

Karaktergyilkosság
A magyar nemzet hatalmas háborús áldozatvállalását, az ötszázezer magyar halottat ma már szokatlan nemzeti érzülettel és pátosszal gyászolja el a mindenkori szerkesztőség. A magyarság, a magyar királyság folytonossága, minden történelmi esemény ellenére természetes az egyébként politikailag érdekes vargabetűket is bemutató tulajdonosok számára.
Szintén a Pesti Hírlapból voltam kénytelen megtudni, hogy „Diadalmenet volt Horthy Miklós fővezérnek s a nemzeti hadseregnek bevonulása Budapestre.” A későbbi kormányzó nem csak a bolsevista diktatúra sokkja utáni megszabadulást jelképezte az ország számára, hanem azt is, hogy Horthy Miklós vezérkarának tagjai „az első önálló magyar vezérek” Rákóczi óta.
A Pesti Hírlap újságírói még tudósíthattak párbajokról, olyanról is, amelyben kollégájukat, a Függetlenség szerkesztőjét lőtte le az általa panamázással vádolt Majthényi Izidor báró.
A karaktergyilkosságot akkoriban mindkét fél igen komolyan vette.
És végül, időrendben ugyan nem a helyén lévő, de végszónak tökéletes idézet:
„Az állami anyakönyv első napja.” (1895 október 2.)
„A liberalizmus teljes diadalra jutását jelentette ez a mai nap. Évszázadok hagyományait és törvényeit döntötte meg október hónap elseje, amikor az annyi küzdelemmel kivívott liberális egyházpolitikai törvények léptek életbe.”
Ezt értelmezze valaki helyesen a mai ésszel!
Olvassunk XIX. század végi, XX. század eleji magyar sajtót!
Tanulságos.