Kiállításokkal és újonnan megjelent könyvekkel emlékeznek Ferenc József halálának századik évfordulójára Ausztriában.  A centenárium alkalmából számos könyv is megjelent. A Winkler-Hermaden kiadó komoly kötetet jelentetett meg Ferenc József életének, politikájának, utazásainak, tudományos és művészi munkáinak eddig nem ismert képeiből és dokumentációjából, Martina Winkelhofer pedig a Haymon kiadó gondozásában megjelent kötetében Ferenc József mindennapjaiba nyújt betekintést.

Emlékezések, kiállítások
Mostantól elektronikus formában is elérhető Friedrich Weissensteiner Nők Ferenc József életéből című munkája, amelyet 2012-ben adott ki nyomtatott formában az Amalthea. Ugyanezen kiadó gondozásában jelent meg márciusban a Schönbrunni kastély korábbi tudományos vezetőjének, Katrin Unterreinernek a könyve, amely magángyűjtemények darabjain keresztül mutatja be az uralkodó magánéletét, és szintén az Amalthea gondozta Martin Haidinger újságíró kötetét, amely humoros formában veszi végig „Ferenc József országát”, az osztrák történelmet és jellemzi az osztrák mentalitást.
Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban tárlat nyílik, amely a Ferenc Józsefről szóló fotókat, grafikákat, folyóiratokat és magániratokat vonultatja fel. A kiállítás kétszáznyolcvanöt tárgyból áll, ezek nagy részét még nem mutatták be nagyközönség előtt. A könyvtárban elhelyeznek majd egy tíz méter hosszú festményfalat is, amelyen Ferenc József életének különböző korszakaiból származó portrék láthatók.
Ferenc Józsefről további négy helyszínen látható kiállítás: a Schönbrunni kastélyban, mint uralkodót és, mint magánembert mutatják be, életének fontos állomásait veszik sorra, gyerekkoráról, neveltetéséről, valamint elődeiről is többet lehet megtudni. Ferenc József uralkodói feladataiba a schönbrunni hintómúzeum (Kaiserliche Wagenburg) tárlata ad betekintést, ahol az uralkodói ceremóniák történetét is bemutatják. Az udvari ünnep- és mindennapokról a bécsi Bútormúzeumban (Möbel Museum), a vadászatról, a lovaglásról és a szabadidő eltöltésének hajdani formáiról az alsó-ausztriai Niederweiden kastélyában látható kiállítás.

Ha most kitör valami kavarodás…
Semmiképpen sem szeretném elrontani a megemlékezéseket, de nekem az öreg császárról, többnyire Jaroslav Hasek Svejkje jut az eszembe. Annak is az eleje, amikor Bretschneider titkosrendőr csőbe húzza a derék katonát és Palivec kocsmárost az első világégés előestéjén.
Így: „…– Hogy mit szoktak részegen a császár őfelségének a fejéhez vágni? – ismételte meg a kérdést Švejk. – Mindenfélét. Rúgjon csak be, húzassa el magának az osztrák himnuszt, majd meglátja maga is, hogy miket kezd beszélni. Annyi mindent ki fog találni őfelségéről, hogy ha csak a fele volna igaz, őfelsége már azzal is meglenne áldva élete végéig. Pedig az öregúr igazán nem szolgált rá. Gondolja csak meg. Elvesztette a fiát, a Rudolfot, azt a derék fiatalembert. A feleségét, az Erzsébetet, egy reszelővel szúrták le, aztán odalett az Orth János; az öccsét, a mexikói császárt meg falhoz állították valami várban, és agyonlőtték. Aztán most, öreg napjaira, lepuffantják neki a nagybácsiját. Bizonyisten, vasból legyen az idege az embernek. És akkor jön egy részeg alak, és elkezdi szidni. Ha most kitör valami kavarodás, én önként jelentkezek, és az utolsó csepp véremig szolgálni fogom a császár őfelségét.
Švejk nagyot húzott a söröskorsóból, majd így folytatta: – Maga azt hiszi, hogy őfelsége ezt annyiban hagyja? Akkor nem jól ismeri őt. Muszáj, hogy háború legyen a törökökkel. Megöltétek, a nagybácsim? Na, jó, majd a pofátokra mászok én. Háború lesz, és kész. Szerbia meg Oroszország majd segít nekünk. Lesz itt haddelhadd….

És a legyek…
…– Könnyen meglehet – folytatta előadását Ausztria jövőjéről –, hogy ha háborúba keveredünk a törökkel, a német hátba támad, mert a német és a török mind egy követ fúj. Olyan csirkefogók ezek, hogy nincs párjuk az egész világon. De akkor mi összeállhatunk a franciákkal, mert ők már hetvenegy óta állandóan zabosak Németországra. Aztán már úgy fog menni minden, mint a karikacsapás. Háború lesz, nem mondok egyebet.
Bretschneider felállt, és ünnepélyesen így szólt: – Ne is mondjon, jöjjön csak utánam a folyosóra, ott majd én mondok magának valamit.
Švejk követte a titkosrendőrt a folyosóra, s ott egy kis meglepetés érte, amennyiben a derék sörözőtárs megmutatta neki a jelvényét a kétfejű sassal, majd közölte vele, hogy letartóztatja, és azonnal be is kíséri a rendőrkapitányságra. Švejk megpróbált kimagyarázkodni, hogy az úr talán téved, ő teljesen ártatlan, nem mondott egyetlen szót sem, amivel bárkit is megsérthetett volna.
Bretschneider azonban azt felelte, hogy igenis elkövetett egynéhány bűncselekményt, amelyek között nem utolsósorban szerepel a hazaárulás.
Ezután visszatértek a vendéglőbe, és Švejk így szólt Palivec úrhoz:
– Volt öt söröm és egy kiflim virslivel. Most adjon még egy stampedli sligovicát, aztán el kell menjek, mert le vagyok tartóztatva.
Bretschneider Palivecnek is megmutatta a kétfejű sast, egy ideig farkasszemet nézett a vendéglőssel, majd azt kérdezte:
– Nős?
– Igen.
– És a felesége el tudja vezetni a boltot, amíg maga távol van?
– El.
– Akkor semmi baj, Palivec úr – mondta Bretschneider vidáman –, hívja ide az asszonyt, adjon át neki mindent, aztán este eljövünk magáért.
– Emiatt ne fájjon a feje – vigasztalta Švejk –, engem csak hazaárulásért visznek.
– És engem ugyan miért? – sopánkodott Palivec úr. – Amikor olyan óvatos voltam.
Bretschneider diadalmas mosollyal válaszolta:
– Azért, mert azt mondta, hogy a legyek leszarták a császár őfelségét. Majd odabent kiverik a fejéből az ilyen dolgokat….”