Karácsonyhoz közeledve mindenféle furcsa dolgokkal foglalkozik az ember, égőfüzéreket ellenőriz, girlandokat húz elő a szekrény mélyéről, szaloncukor-akasztó kampót vásárol a piacon, csupa olyasmit művel, amit egy éve nem művelt, s kicsi az esély arra, hogy egy éven belül ismét effélékkel foglalkozzon.
A nélkülözhetetlen karácsonyi rekvizitumokat tartalmazó dobozokban azonban olykor egészen furcsa leletekre bukkanunk. Én például felfedeztem az egyikben a Monty Python csoport ragyogó filmjét, a Brian életét, s erről mindjárt eszembe jutott csoport másik zseniális alkotása, a Gyalog galopp. Arról meg az a kérdés, hogy vajon honnan szedték a szerzők azt a végtelen mennyiségű idétlenséget, amit belegyömöszöltek filmjükbe.

Nos, akár hiszik, akár nem, a minap választ kaptam gyötrő kérdésemre. Kétségtelen, hogy Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin és Terry Gilliam középkori kódexeket lapozgatott, miközben kitalálták a fergeteges poénokat.

Sőt egyenesen úgy tűnik, nem is kellett kitalálniuk semmit, hiszen a középkori miniátorok már majdnem minden fantasztikus ötletet papírra, vagyis inkább pergamenre vetettek.

A BOREDOMTHERAPY magazin közölt összeállítást arról, mennyire bizarr ötletekkel álltak elő a középkori kódexmásolók, s innen már csak egy lépés, hogy a huszadik századi abszurd humorhoz eljussunk. Úgy értem, kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek…

Itt van például a vérnyúl…

…sőt, vérnyulak.

És milyen meglepő, hogy vércsiga nem szerepel egyetlen Monty Python-történetben sem…

Madarak is akadnak itt szép számmal, s így elképzelhető, hogy Hitchcock mester is itt fedezte föl híres horrorjának témáját.

Lássuk be, egy ilyen összeállításban az egyszarvú a legszokványosabb szereplő, még akkor is, ha majommal kell megküzdenie.

S, ha ezek után szöget ütött a fejünkbe a kérdés, hogy miért e rengeteg furcsa és bizarr ábra a középkori kódexekben, olvassák el korábbi írásunkat is!