A Magyar Országgyűlés 2011-ben határozott úgy, hogy november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánítja, annak emlékére, hogy 1844-ben, ezen a napon V. Ferdinánd – engedve az országgyűlés reformpárti többségének, és a magyar nemzet több mint félévszázados követelésének – szentesítette a II. törvénycikket, hivatalossá téve ezzel a magyar nyelvet hazánkban.

József és a józan ész
A törvényt akkor is, azóta is a reformkor egyik legnagyobb eredményének tartják, s vitathatatlanul a magyar művelődés fontos mérföldköve volt. Ugyanakkor egyre több történész mutat rá arra, hogy a magyar nyelv hivatalossá tétele, illetve az ahhoz vezető politikai küzdelem kétarcú folyamat volt. Hiszen a magyar nyelv ügye egyfelől valóban a magyar kultúra fejlődését biztosította, másfelől azonban a nemzetiségekkel kibontakozó konfliktusok alapja is lett.
A korábban majd minden területen – hivatalokban, iskolában, politikai közbeszédben – latinul kommunikáló országban a nyelv jelentőségére II. József hívta fel a figyelmet, amikor 1784-ben kiadta nyelvrendeletét, amelyben – az addig használt latin helyett – a német nyelvet tette kötelezővé. „Nincsen tehát más nyelv a német nyelven kívül, amelyet a deák helyett az ország dolgainak folytatására lehessen választani, amellyel tudniillik az egész monarchia, mind a hadi, mind pedig a polgári dolgokban él…” A felvilágosult uralkodó számára még ismeretlen volt a később kialakult nacionalizmus, nyelvtörvényét józan megfontolás szerint hozta: ésszerű gondolatnak tűnt az amúgy senki által nem beszélt latint lecserélni a birodalom legnagyobb nyelvére, a németre. A magyar rendek azonban féltékenyen őrizték Magyarország különállását a birodalmon belül, a német nyelvtörvényben abszolutista törekvéseket, a monarchia egységesítésének kísérletét, azaz a magyar alkotmány veszélyeztetését látták. Értelemszerűen merült tehát föl, hogy a valóban középkori hagyományként itt maradt latin helyett az ország legnagyobb nyelve, a magyar legyen a hivatalos nyelv Magyarországon. Az akkoriban még csupán maroknyi reformértelmiségi ugyancsak felkarolta a magyar nyelv ügyét, mert abban a felvilágosodás, kultúra és a tudás terjesztésének eszközének látta. „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem” – idézgették Bessenyei György híres gondolatát.

Küzdelem a nyelvért
S bár II. József 1791-es halálával sok egyéb rendelete mellett a német nyelvtörvény is semmivé lett, a nyelv kérdése egyre inkább az érdeklődés homlokterébe került. A folyamatot a kibontakozó nemzeti érzés tüze is táplálta, s nem annyira az idegen, elnyomó akarat, sokkal inkább a nemzetiségektől tartó, az ország (latin) nyelvi egységének felbomlása miatt aggódó, józan hatalmi politika fékezte.
A magyar nyelv ügyét azonban ekkor már nem lehetett lesöpörni az országgyűlések asztaláról: 1792-ben magyar nyelv rendes tantárgy lett az iskolákban, 1805-ben a királyhoz és az udvari kancelláriához latin-magyar nyelvű beadványokkal és felterjesztésekkel is lehet fordulni, a törvényhatóságok és a helytartótanács levelezés történhetett magyarul is. A mérföldkövet jelentő eredmény az 1827-es XI. törvénycikk elfogadása volt, amely rendelkezett a magyar nyelvművelő társaság megalapításáról, a később Akadémiáról. Ezen az országgyűlésen ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét a Tudós Társaság céljára. 1830-ban újabb előrelépésként a lehetővé vált, hogy a városi és vármegyei bíróságok magyar nyelvet használjanak tárgyalásaik során, s ennek megfelelően kötelezték a közhivatalnokokat és ügyvédeket a nyelv ismeretére. 1836-ban az anyakönyvvezetés vált magyar nyelvűvé, 1840-ben pedig a helytartótanács körleveleit, illetve a tárnoki székek ítéletleveleit kezdték magyar nyelven kiadni.

Ferdinánd meghátrál
A folyamat bár lassan, és olykor igen küzdelmesen, mégis rendületlenül emésztette el a latin nyelvű hagyományt, s emelte a deák beszéd helyére a magyar nyelvet. Hogy milyen mélyreható változásokat jelentett a fél évszázados nyelvi átalakulás, azt éppen az 1844-es országgyűlés mutatta meg. A tanácskozások során – ahol néhány évtizede még kizárólag a latint használták – most botrányt okozott a horvát képviselők latin nyelvű, és persze nem titkoltan demonstratív jellegű felszólalása. Az országban egyre erősebb nyelvi feszültségekre rámutató horvát felszólalásra már egyértelműen nacionalista válasz született: az alsóház egy határozatában tiltotta meg a latin nyelv használatát. Az uralkodó rögvest hatálytalanította az alsóházi határozatot, és három hétre felfüggesztette a munkát. A kirobbanó viszályban a király és a parlament sokszoros üzenetváltását követően V. Ferdinánd visszalépett, s elfogadta a hivatalos nyelvről szóló törvényjavaslatot. Az életbe lépő 1844. évi II. törvénycikk a magyar nyelvet minden szempontból hivatalossá tette Magyarországon. Ettől kezdve minden törvényt magyar nyelven alkottak meg, az országgyűlés nyelve a magyar lett, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven lettek kötelesek értekezni, s végül kimondta, hogy minden iskolában magyar nyelven történjen a tanítás.
A Magyar Országgyűlés 2011-ben határozott úgy, hogy november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánítja.