Monográfia jelent meg a 20. század egyik legnagyobb magyar zeneszerzője, Dohnányi Ernő amerikai éveiről a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában. A könyvben megelevenedik, hogy a komponista milyen lelki nagysággal emelkedett túl az emigráció nehézségein, ugyanakkor miért nem futhatott be igazán mégsem az őt ért alaptalan politikai vádak és konzervatív zeneszerzői felfogása miatt.

Bámulatos lelki erő
Kusz Veronika zenetörténész, az MTA BTK Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa, a kötet szerzője úgy vélekedett, hogy a könyv előzménye a 2005/2006-ban végzett egyéves amerikai kutatóútja, amelyen elsőként dolgozhatta fel érdemben a Floridai Egyetemen letétbe helyezett Dohnányi-hagyatékot. Tavaly egy újabb úton további forrásokat tudott bevonni a kutatásba.
A hetvenéves Dohnányi Ernő 1948-ban hagyta végleg maga mögött Európát. Másfél évet töltött Argentínában, majd reményeiben csalatkozva az Egyesült Államokba költözött; ott, a floridai Tallahassee-ben élt 1960-ban bekövetkezett haláláig. A Zeneakadémia volt főigazgatója, a Filharmóniai Társaság egykori elnök-karnagya, a Magyar Rádió leköszönt zenei vezetője, a legendás zongoravirtuóz, a magyar zenei élet valaha oly befolyásos alakja egy vidéki amerikai kisváros egyetemi tanáraként fejezte be pályafutását.
„Dohnányi bámulatos lelki erővel élte meg ezt a státuszbeli esést. Kezdetben vonakodott ugyan, hogy tanítson az erősen középszerű Floridai Egyetemen, végül azonban mégis állást vállalt ott, és tanítványai nagyon szerették. Bár bántotta, hogy Magyarországon ignorálják, és a nagy zenei központokban, New Yorkban, Bostonban sem futott be sohasem, azt mondhatjuk, hogy harmóniára lelt, és derűsen, egészségben élte az életét” – fejtegette Kusz Veronika.

Alaptalan politikai vád
Dohnányi magyarországi és amerikai mellőzöttségének egyik oka az őt ért alaptalan politikai vád volt.
„1945-ben két magyarországi lap listát közölt háborús bűnösökről, és a kulturális kollaboránsok között Dohnányi neve is szerepelt. Bár a lista nem volt hivatalos, és később több soron is cáfolták Dohnányi érintettségét – köztük egy miniszteri igazolással is –, a Salzburgi Ünnepi Játékokon már emiatt nem léphetett fel, és a vádak árnyéka Amerikába is elkísérte. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy 1948-49-ben egy egyszemélyes magyar nyelvű New York-i lap cikkeket közölt ellene, és leveleket írogatott a témában amerikai zenei szervezeteknek" – magyarázta a kutató, hozzátéve, hogy még mindig nem látni teljesen tisztán a kérdésben, ezért további levéltári kutatásokat terveznek.
Az elmaradt siker másik oka az lehetett, hogy Dohnányi konzervatív, posztromantikus zenei stílusa nem volt ínyére a korabeli New Yorknak. „Érdekes a párhuzam Bartókkal, aki tizenöt évvel korábban járta be kálváriáját Amerikában. Bartók avantgárd zenéje az akkori New Yorknak még túl sok, Dohnányi zenéje másfél évtizeddel később már túlságosan ódivatú volt” – fogalmazott Kusz Veronika.

A dzsessz hidegen hagyta
A magyar komponista Amerikában sokat írt megrendelésre, és ez új zenei utakat jelentett számára. Szerzett például egy amerikai rapszódiát, és egy Stabat Matert is, pedig a vallásos művek korábban nem voltak rá jellemzők. A dzsessz viszont hidegen hagyta, sőt egyenesen utálta. „Amikor először találkozott az amerikai dzsesszel, azt hitte, ez valami vicc” – mesélte a szerző. Egyes műveiben óvatosan nyitott a kortárs technikák irányába is, kérdés azonban, ez mennyire volt komoly vagy mennyire volt irónia.
Kusz Veronika elmondta, hogy novemberben a Dohnányi-hagyaték újabb fontos része érkezhet Magyarországra, a magyar állam ugyanis megvásárolja a Floridai Egyetemen letétbe helyezett anyagot. „Immár több fiatal kutató és zenész is foglalkozik a komponistával, így remélhetjük, hogy mind a tudományos diskurzusban, mind a hangversenyéletben egyre hangsúlyosabb helyet foglalhat el Dohnányi Ernő. Ehhez arra lenne szükség, hogy valóban a legszebb műveit játsszák, például a gyönyörű Stabat Matert – én ennek a műnek a hatására jöttem a zenei pályára”.