Természetesen évtizedek, sőt valójában évszázadok óta izgatja az embereket a kérdés, miképpen lehetne minimalizálni a könyvek terjedelmét úgy, hogy a bennük megbúvó információtömeg ne vesszen el, könnyen hozzáférhető legyen.
Ma már, a digitális világ előretörésével, az e-könyvek korában a problémát kipipálhatja az emberiség, de azért érdekes megnézni, miféle ötletekkel álltak elő eleink.

Utazó könyvtár a toronyőrnek
A legkorábbi, és nyilván magától értetődő megoldás maguknak a köteteknek a kicsinyítése volt. Efféle lehetőségre ezernyi példát találunk, hiszen már a könyvnyomtatás megjelenése előtt is előfordult, hogy miniatűr kódexekkel kedveskedtek egymásnak a módos könyvbarátok. A tizenkilencedik századra azonban az egyedi és különleges minikönyvekből megrendelhető és egyáltalán nem különleges, tucatszerű minikönyvtár lett.
Képünkön egy világítótornyok számára készült utazó könyvtár látható, amely 1876-ban azzal ajánlottak a magányos toronyőrök figyelmébe, hogy az erős fából készült dobozok erős sárgaréz hardver vannak felszerelve, s a ládák belsejében gondosan kiválasztott kötetek várják, hogy kalandossá tegyék az unalmas órákat. Hogy mennyire jó szem, vagy milyen erős nagyító kellett a könyvek olvasgatásához, arról nincs hírünk.

A Fiske-féle olvasó
Jó ötven esztendővel később, 1922-ben – érdekes módon, ugyancsak egy tengeri ember – Bradley Fiske altengernagy előállt egy rendkívüli találmánnyal. A „Fiske-féle olvasó feleslegessé teszi a könyveket” – hirdette a korabeli reklám. És valóban. Vagyis, hát…
Mindenesetre Fiske Admirális létrehozta találmányának egy működő modelljét, és azt állította róla, hogy a szerkentyű elavulttá teszi a nyomdákat, forradalmasítja a kiadói vállalkozásokat, sőt, az olvasószemüveget is fölöslegessé teheti.
A koncepció lényege az volt, hogy a kéziratot le kell fényképezni, és egy lapnyi felületre kicsinyítve ismét kinyomtatni. Ez persze szabad szemmel nem lesz olvasható, de a szerkezethez egy nagyítón (és a másik szem elkalandozását megakadályozandó, egy szemellenző) is tartozott, aminek segítségével állítólag pompásan lehetett olvasni a szöveget. A tengernagy a prototípushoz egyébként Mark Twain csaknem százezer szót tartalmazó Ártatlanok Külföldön című kötetét kicsinyítette gépének megfelelően csekély terjedelművé.

Steampunk olvasógép
Az admirális olvasógépe ugyan nem vált népszerűvé, de a mikrofilm valóban jó ötletnek bizonyult. Ma is mikrofilmen tárolják a nagy könyvtárak anyagait, ám a harmincas években úgy hitték, hogy a mikrofilm a házikönyvtárat is pótolni fogja.
A Tudomány és Mechanika 1935 áprilisában közzétett egy illusztrációt, a jövő olvasójáról. A nem túl bonyolult szerkezetet úgy értelmezhetjük, mint valami nagyon kényelmes diavetítőt, amely a kívánt magasságban és szögben elénk vetíti a mikrofilmen rögzített oldalakat. A vezérléshez kézi kapcsolók tartoznak, amelyek segítségével lapozhat az olvasó, állíthatja a vetítő szögét, irányát, vagy akár fényerősségét. Igazi steampunk koncepció…

A tanárnő doboza
De van ezeknél komplikáltabb elődje is a mai e-könyveknek. 1949-ben egy ötvennégy éves spanyol tanárnő, Angela Ruiz Robles tervezett egy sűrített levegővel működő, zsebkönyvtárat. Valójában a készülék csak néhány könyvet tartalmazott, és célja is csak annyi volt, hogy a tanulók számára egy készülékbe csomagolja az összes szükséges tananyagot. Így akarta a tanárnő csökkenteni a gyerekek táskájának súlyát, illetve szeretett volna egyfajta komplex tudástárat biztosítani diákjainak.
A Mechanikus Enciklopédiát azonban nem sikerült szabadalmaztatnia a lelkes pedagógusnak, s így a meglehetősen suta prototípus után nem indult be a sorozatgyártás. Az ős-e-könyvet viszont kegyelettel őrzi a Spanyol Műszaki és Természettudományi Múzeum.