Mi a valóság, és mi nem az? Milyen könyvek tükrözik a tényeket, és melyek azok, amelyek valami hamis valóságot mutatnak nekünk. Lehet, hogy nem is olyan egyszerű különbséget tennünk? És, ha nem egyszerű, vajon, mint válaszoljunk gyermekeink valóságos kérdéseire: Milyen ez a világ?

Luigi Brugnaro és a könyvek
A közelmúltban bejárta a hír az internetet, miszerint gyerekkönyveket tiltott be a velencei polgármester. A pontos információ szerint Velence új, jobboldali polgármestere, Luigi Brugnaro betiltott az olaszországi általános iskolákban használt gyerekkönyvek közül negyvenkilencet.
A tiltólistára jórészt olyan könyvek kerültek, amelyeket a polgármester szerint a szerzők a társadalmi nemeket hirdető gender-elmélet jegyében írtak. Az önkormányzati döntésnek megfelelően a velencei iskolákban szeptembertől a tanárok nem építhetik be a tanmenetbe azokat a könyveket, amelyekben azonos nemű, gyermekeiket egyedül nevelő vagy elvált szülők szerepelnek, illetve a gender-elméletnek megfelelve első és második számú szülőként jelennek meg a szülők.
A betiltott gyerekkönyvek között olasz és külföldi szerzők művei egyaránt szerepelnek: például a spanyol gyerekkönyv-író, Mario Ramos olasz nyelvre is lefordított népszerű sorozata, továbbá a szintén kortárs francia írónő, Ophélie Texier gyerekeknek szóló szériája.
Luigi Brugnarót harmincévi baloldali vezetés után választották meg Velence új polgármesterévé június közepén. A vállalkozó már a kampány során bejelentette a könyvekkel kapcsolatos tervét, mondván, a szülők, és nem az iskolák dolga a gyerekek „ilyen ügyekkel” kapcsolatos nevelése.
Természetesen a polgármesteri döntés ellen sokan hevesen tiltakoznak. Ők bizonyára úgy gondolják, hogy igenis az iskola dolga az, hogy a gender-elmélet szellemében elkülönítse a gender-t, vagyis társadalmi nemet – amelynek hátterében a nemiséggel kapcsolatos normák elsajátítása, internalizálása áll – a biológiai nemtől.
A polgármester bírálói az oktatási miniszter beavatkozását sürgetik, állítván, hogy a modern gyerekirodalom remekművei kerültek indexre. Olasz internetes oldalakon még kezdeményezés is indult a negyvenkilenc tiltott könyv reklámozására és arra, hogy minél szélesebb körben olvassák őket. Maratoni felolvasást is szerveznek, negyvenkilenc napon át olvasnak fel a negyvenkilenc könyvből.

Sántha Hanga és a gender
Néhány nappal ezelőtt viszont Sántha Hanga, a svéd kormány volt biztonságpolitikai tanácsadója egy rendkívül érdekes interjúban egyebek mellett ezt nyilatkozta a Mandinernek: „A nemek közti egyenjogúság a hatvanas-hetvenes évek óta szerves része a svéd tudatnak. Persze az egyenlő fizetés elvével mindenki egyetért Svédországon kívül is, de az elmúlt években több olyan kezdeményezés látott napvilágot a svédeknél, ami a heteronormativitás megbontására törekedett, és már túlhaladta pusztán a nemek közti egyenjogúság és egyenlőség kérdését. A kormány részét alkotó zöld párt tervezete szerint kötelező lenne minden óvodában egy gender-pedagógus, akinek az lenne a feladata, hogy már a korai években eltántorítsa a gyerekeket a nemileg sztereotip viselkedéstől, leegyszerűsítve: a kislányok ne játszanak babákkal, a kisfiúk meg katonásdit és legyen nevelésük jelentős része a normakritika. Ennek a hosszú távú negatív hatásait nehéz kimutatni, és valószínűleg akkor is nehéz tudományosan bebizonyítani, hogy miért természetellenes ez a lépés – hiába mondja a józan ész, hogy a nők maradjanak nők, a férfiak pedig férfiak.”
A velencei gender-propagandisták bizonyára remekül éreznék magukat Svédországban, a polgármester és csapata pedig alighanem rettenetesen, de ez legyen az ő örömük, illetve bánatuk.
Ami ennél lényegesebb, és amiért ebbe az egész történetbe bele kezdtem, az egy friss élmény, természetesen egy friss könyvélmény. Könyvem címe, témája nem tartozik ide, az azonban igen, hogy a szerző hivatkozik egy helyütt Earl Babbie, A társadalomtudományi kutatás gyakorlata című alapvetőnek tekintett szociológiai szakkönyvére.

Earl Babbie és a valóság
A világszerte használt kézikönyvben Babbie a következőképpen különbözteti meg a valóság alternatíváit. Egyfelől létezik egy tapasztalati valóság, amelyre vonatkozó információkat a környező világ hétköznapi megismerésével szerzünk. Ilyen jellegű ismerettel a világ számos vonatkozásáról rendelkezünk, ezek azok a dolgok, amelyeket saját közvetlen tapasztalatunkból tudunk. Témánknál maradva, tudjuk példádul, hogy vannak férfiak és nők, hogy vannak gyermekeiket egyedül nevelő vagy elvált szülők, mi több, akár arról is lehet tapasztalatunk, hogy akadnak egynemű párok ebben a világban.
Babbie – és a nyomdokain haladó szociológusok szerint – azonban létezik egy másik, úgynevezett konszenzuális valóság is, amelyet azért tekintünk valóságosnak, mert úgy tűnik, hogy mindenki, vagy legalább is környezetünk igen-igen sok szereplője egyetért abban, hogy a körébe sorolható jelenségek valóságosak. Ide tartozik például a nemekhez kötődő szerep, az az elképzelés, hogy miképpen kell viselkednie, illetve úgy általában, milyennek kell lennie egy férfinek, vagy egy nőnek.
Nem akarok belemenni abba a játékba, hogy a konszenzuális valóság is valóság – s illő eképpen tekinteni rá, hiszen ez a konszenzus lényege –, mert tény, hogy az efféle közmegegyezés időnként változik.  Mi több, az is tény, hogy az általunk ismert, megszokott polgári világ, illetve annak konszenzuális valósága szétesőben van, ha optimisták vagyunk, akkor átalakulóban.
A technológiai újdonságok, s a nyomukban járó szociális változások példátlan mértékben formálják át világunkat. Nem pusztán annyira, mint a felfedezések korának kitáruló glóbusza, vagy az ipari forradalom nyomán átszerveződő élet, hanem mélyebben, gyökeresebben és végérvényesebben. Az elmúlt évszázadok mindent felforgató revolúcióit semmiségnek tekinthetjük ahhoz képest, amit éppen átélünk. Talán az élelemtermelésre való áttéréshez lehet hasonlítani a mai átalakulást, de én azt hiszem, hogy talán annál is komolyabb változás zajlik.
És ebben a helyzetben természetesen a konszenzuális valóságnak is meg kell változnia. Hogy milyen legyen, azt azonban mi döntjük el. Nem árt, ha szembenézünk vele.