Rasszista vagy romantikus?

MEGJELENT: 2015. július 1., szerda | SZERZŐ: Rácz András

A Vigyázó blog fedezte föl, hogy a nagy példányszámú New York Post – a charlestoni templomban elkövetett mészárlás után – meglovagolva a konföderációs zászló elleni közhangulatot, az Elfújta a szél betiltását követeli.

Zászló és regény

A dolog előzményéhet tartozik, hogy a mészárlás tettese egy-két fotón a déli zászlóval pózol, s most, mivel néhány idióta azt gondolja, hogy a jelképek tehetnek a rasszizmusról, mozgalom indult a konföderációs zászló ellen. A kampányhoz egyre többen csatlakoznak – politikusok, médiaszereplők, de még áruházláncok is – s íme, a kampány eljutott odáig, hogy a New York Post egyik ütődött tollforgatója a huszadik század legnépszerűbb regényének, az Elfújta a szélnek a betiltását követeli, természetesen a regény alapján készült nyolc Oscar-díjas filmmel együtt. „Ha a konföderációs zászló végre múzeumba kerül, mint a rasszizmus ronda szimbóluma, mi a helyzet a szeretett filmmel, amelyik a legismertebb hátterét adja ennek a lobogónak?” – kérdezi a szerző. „Természetesen az Elfújta a szél-ről beszélek…” – teszi hozzá magyarázatként.
„Igaz” – egészíti ki mindjárt saját gondolatát – „az Elfújta a szél nem olyan nyilvánvalóan és rosszindulatúan rasszista, mint például DW Griffith Egy nemzet születése című filmje, amely egyike volt a legnagyobb amerikai filmeknek az 1960-as évek végén, de ma már ritkán látható. Az már múzeumba került…”
Lou Lumenick ezt követően hosszan értekezik arról, hogy milyen mélyen rasszista a világhírű regény. „Az Elfújta a szél finomabb rasszizmusa bizonyos értelemben még alattomosabb. Mindent megtesz azért, hogy felépítsen egy a mítoszt, amely szerint a polgárháború tétje nem a rabszolgaság intézménye volt.”

Scarlett és a rabszolgák
És ezen a ponton álljunk is meg egy pillanatra. És szögezzük le: a polgárháború tétje nem a rabszolgaság intézménye volt. A rabszolgaságot az USA-ban 1865. december 6-án az Egyesült Államok alkotmányának 13. kiegészítésének elfogadásával helyezték törvényen kívülre. Amikor a polgárháború már jó három és fél éve tartott. Igaz 1862. szeptember 22-én Abraham Lincoln amerikai elnök Előzetes Emancipációs Kiáltványt tárt a nyilvánosság elé, amelyben szabadságot ígért azoknak a rabszolgáknak, akik a lázadó déli államok fennhatósága alatt éltek. A Kiáltványból 1863 első napján lett elnöki proklamációt, amely mindörökre szabadnak nyilvánította az északiak által elfoglalt déli területeken élő rabszolgákat. Úgy tűnik, a polgárháborúban mellékes szerepet játszott, inkább a propaganda eszköze volt a rabszolgaság kérdése.
S, ha ebből a nézőpontból szemléljük Margaret Mitchell regényét, hát kissé reálisabb történelemképet kapunk belőle, mint a New York Post cikkéből. Persze az igaz, hogy a romantikus eposz nyilván idealizálva ábrázolja a déli feketék helyzetét, de ne feledjük el: a történet egy tizenhat éves kislány felnőtté válásáról szól. Scarlett O'Hara, Észak-Georgia ünnepelt szépsége, tizenhat esztendős, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele, és huszonnyolc, amikor elbúcsúzunk tőle. Az ő romantikus világában, problémái közepette, személyes sorsának hányattatásai, szerelmeinek zűrzavara mellett a rabszolgaság kérdése szinte meg sem jelenik. Scarlettet – azaz a szerzőt, Margaret Mitchellt – nem érdekli a rabszolgaság.

Mi ütött az amerikaiakba?

Abban persze igaza van Lou Lumenicknek, a New York Post publicistájának, hogy „Mitchell ábrázolásában a polgárháború a déliek elveszett, nemes ügyeként jelenik meg, és természetesen minden jenki, és jenki-szimpatizáns gonosztevő…” De hát az vesse a déli Michellre az első követ, akit nem érint meg az ültetvényes arisztokrácia idilli életének nosztalgiája. Gondoljunk csak bele: a könyv két világháború között, egy világválság idején, az amerikai munkáskezdeményezések brutális vérbefojtásának korában, azaz egy olyan időszakban született, amikor a modern kapitalizmus a legszörnyűbb életfeltételeket diktálta az elnyomottaknak. Ehhez képest az Elfújta a szél rabszolgasága valóban nem tűnhetett olyan szörnyűnek.
Ám ezeket az összefüggéseket sajnos nem érti az amerikai tollforgató, és határozottan követeli a film és a könyv betiltását.
A csuda tudja, mi ütött ezekbe az amerikaiakba. A hatvanas, hetvenes években még azt gondoltuk, hogy a modern kapitalizmus azért engedheti meg magának a legszélesebb demokráciát, szólás és gondolatszabadságot, mert amint valamilyen lázadó irányzat – rock and roll, hippi mozgalom, vagy más efféle kezdeményezés – népszerűvé válik, mindjárt üzletet csinál belőle, s így beidomítja a rendszer egészébe.  Mostanában azonban, a politikai korrektség delejes jelszavainak elterjedésével, mintha éppen ez az üzleti alapon álló idomítás válna lehetetlenné. Ma már a rasszizmusból nem lehet üzlet, tiltani kell, mint annyi minden mást, mint egyre több és több apró, a politikai korrektséggel nem összeegyeztethető megnyilvánulást.  Valahol azt olvastam, hogy egy publicista azon háborgott, hogy Mitchell regényében többször is szerepel az „n-betűs szó”. Feloldom: a néger.
S közben a túlbuzgó betiltóknak eszükbe sem jut, hogy a sok tiltás miatt kultúránk lassan hasonlatossá válik azokhoz, akikre semmiképpen sem akar hasonlítani.
Szavak, rajzok, viseletek az iszlám teokráciákban vannak betiltva. Könyvek, így például az Elfújta a szél, a kommunista diktatúrákban volt tilos olvasmány.



Megosztás

Egypercesek

Csúcson a hazai könyvkiadás

Csúcson a hazai könyvkiadás

A KSH adatai szerint még soha nem jelent meg annyi könyv, mint tavaly

Törőcsik Marira és Jankovics Marcellre emlékeznek

A Magyar Mozgókép Fesztiválon a vetítések mellett életműdíjakat is átadnak

Átadták az idei Mészöly Miklós-díjat

„Magisztrális monográfia a mészölyi-életműről”

Irodalom Éjszakája három estén át

Az esemény jövő hét szerdán veszi kezdetét

655 könyv egy kötetben

A Magyar Művészeti Akadémia jóvoltából megjelent a Magyar irodalmi művek 1956-2016 című kötet