A sok férfi hős után – az egyenjogúság nevében – ejtsünk szót egy igazi ókori amazonról, Artemisziáról, Halikarnasszosz, Kósz, Niszürosz és Kalüdna királynőjéről, aki Themisztoklészhez hasonlóan, szintén főszereplője volt a szalamiszi csatának, csak a perzsák oldalán. „Meg kell azonban említenem a csodálatot érdemlő Artemisziát, aki asszony létére elment a hellén hadjáratba.” Mondja Hérodotosz és kövessük a tanácsát, említsük meg mi is; legyen ő példája annak, hogy bármilyen patriarchális volt is egy társadalom, aki kiemelkedő képességekkel bírt, az nő létére is nagy karriert futhatott be. Hérodotosz persze kissé elfogult a királynővel – ezt Plutarkhosz a szemére is veti – mentségére szolgál, hogy földik voltak, mert Hérodotosz is Halikarnasszoszban (Az ókori Halikarnasszosz, ma Bodrum Törökországban az Égei-tenger partján.) született.

Királynő, kormányos és navigátor
Artemiszia apját, Lügdamisz királyt annyira megviselte szeretett felesége halála, hogy nem házasodott újra és birodalmát lányára hagyta. Úgy is nevelte, ahogyan az egy leendő királynőhöz illik. Jártas volt a hadművészetekben, sőt a közelharcban is és számos diplomáciai feladatot, követséget bízott rá apja. Azonban képességei legjavát a hajózásban mutatta meg, még az említett diplomáciai küldetésekre is a saját hajójával ment, aminek ő volt a kormányosa és a navigátora. Apja halála után át is vette a város kormányzást is, amit nagy sikerrel gyakorolt és – mi tagadás – mintaszerű kalózkirálynő lett belőle. Halikarnasszosz biztos menedéket és kikötőt nyújtott a kalózoknak, ahol két fárasztó tengeri rablóhadjárat között kipihenhették a fáradalmaikat, eladhatták a kétes eredetű árukat és rabszolgákat, cserében részt adtak a királynőnek a zsákmányból.
A királynő mindezek mellett ravasz hadvezéré vált. Polüainosz történetíró számol be róla, hogy hadicsellel foglalta el a sokáig ostromolt Latmosz városát. Katonáit elrejtette a kapuk közelében, ő maga pedig nők, zenészek és eunuchok – csupa veszélytelen ember – kíséretében, nagy csinnadrattával, felvonult egy Rheianak, az Istenek anyjának szentelt liget felé, mintha áldozatot mutatna be. A kíváncsi latmosziak mindegyszálig kivonultak, hogy megcsodálják a színpompás felvonulást, vesztükre, mert közben a katonák, kardcsapás nélkül, elfoglalták a várost.
Megjegyzendő, hogy volt két későbbi, híres követője is hősnőnknek. Az első az illír Teuta királynő, aki ugyancsak a kalózkodást tekintette az állami bevételek fő forrásának és szintén személyesen vett részt a hadjáratokban. Az ő uralmának – és a kalózkodásának – a római konzulok, L. Posthumius Albinus és Gnaeus Fulius Centumalus vetettek véget Kr.e 228-ban. A harmadik nagy kalózkirálynő pedig maga a nagyszerű I. Erzsébet, a szűz királynő, Anglia uralkodója volt, de ez már túlságosan mai történet számunkra.

Kiváló emberek hitvány rabszolgái
De vissza Szalamiszhoz! A kis-ázsiai görög városokhoz hasonlóan, Halikarnasszosz is perzsa uralom alá került, már Xerxész apjának Dareiusnak uralkodása során. A görög-perzsa háborút közvetlenül kirobbantó görög felkelésben Artemiszia – példás előrelátással – nem vett részt, kivárt és jól is tette, hiszen Hellász magára hagyta a lázadókat – miután jól felheccelte őket. (Honnan is ismerős ez a forgatókönyv...?)
Mindenesetre Artemiszia öt hajóval az elsők között csatlakozott Xerxész hadaihoz és – kedvenc foglalatosságának megfelelően – maga vezette a flottáját, majd később Xerxész az összes görög hajó admirálisává nevezte ki. Emlékezetes, hogy ő, mint rutinos tengeri farkas, azt tanácsolta Xerxésznek, az artemiszioni csata után, hogy ne ütközzenek meg a görögökkel a tengeren, mert ott azok az erősebbek. Tanácsát alátámasztandó, hivatkozott érdemeire, mert ő mentette meg higgadtságával a perzsa flottát a teljes pusztulástól és a haditanácsban tartott beszédét pedig egy általános igazsággal fejezi be: „És gondolj még valamire, királyom: kiváló embereknek hitvány rabszolgái vannak, a silány embereknek pedig derék rabszolgái. Neked is, aki a világon a legkiválóbb ember vagy, a leghitványabb rabszolgáid vannak, hiszen szövetségeseidnek, az egyiptomiaknak, a küprosziaknak, a kilikiaiaknak, meg a pamphüliaiaknak az égvilágon semmi hasznát nem veszed.” Utalva ezzel a hajóhad szedett-vedett voltára. Xerxész ezt nagyszerű tanácsnak tartotta, de nem fogadta meg, mert roppant beképzelten úgy vélte, személyes jelenléte – ő a partról nézte a csatát – döntően megváltoztatja az erőviszonyokat. A megtépázott perzsa flotta tehát Szalamiszhoz vitorlázott és ott katasztrofális vereséget szenvedett a görögöktől – ahogyan azt Artemiszia megjósolta.

Tízezer drachma vérdíj
A csatában – ahogyan szokta – az első sorokban harcolt, pedig nagy veszélynek tette ki magát, hiszen a görögök, egy régebbi eset kapcsán, tízezer drachma vérdíjat tűztek ki a fejére. Ez a régi eset úgy történt, hogy még az Artemisszion-foki csatában egy görög harcost mentettek ki a vízből Artemiszia hajósai. A királynő megkegyelmezett volna neki, ám a görög harcos nem fogadta el a kegyelmet egy asszony kezéből, leköpte és boszorkánynak nevezte a királynőt. A hirtelen haragú királynő erre elvágta a torkát, ezt vették rossz néven és – nem kis hímsovinizmusról téve tanúbizonyságot – azt, hogy asszony létére fegyvert mert fogni Athén ellen.
A csata vége felé, mikor már minden elveszett a perzsák szemára Artemiszia hajóját üldözőbe vették a görögök, a pallériéi Ameiniasz vezetéséve, aki tudta, hogy a királynő a hajón van, és akinek jól jött volna a tízezer drachma. Ekkor, ebben a szorult helyzetben, igazi kalóz-ötlettel hősnőnk megtámadta és elsüllyesztette az egyik szövetséges perzsa hajót, a kalündai Damaszithümoszét. (A rossznyelvek szerint amúgy is régi utálat fűzte őket össze.) Ezt látva a görög hajók visszavonultak, mivel úgy gondolták, hogy tévedtek és az üldözött hajó az ő oldalukon harcol. Xerxész, aki nézte a csatát, el volt ragadtatva Artemiszia hősiességétől, ő ugyanis azt hitte, hogy egy görög hajót süllyesztet el és így kiáltott: „A perzsa férfiak asszonyokká válnak, az asszonyok pedig férfiakká!” Ennek jegyében, a csata után, a királynőnek egy teljes vitézi páncélt, a többi kapitánynak pedig nőknek vakó orsót és guzsalyt adományozott. Szerencsére egyetlen túlélője sem volt a kalüdai hajónak, így senki sem jött rá a turpiságra.
A csata után Artemiszia hazatért kis kalóz-királyságba és sokáig uralkodott dicsőségesen, az Égei-tengeren hajózó kereskedők őszinte bánatára. Mikor meghalt, ravatalára az éppen hazatérő kalózok, megható becsületességgel és kegyelettel, letették a részét a zsákmányból.