Éppen hetven éve, hogy egy erzsébeti családi házban megalakult 12-15 fiatalember részvételével a Misztótfalusi Kis Miklós Népi Kollégium. Sokan közülük vidékről jöttek Pestre a háború sújtotta területekről, Pesten már befejeződtek a harcok. Jövőt, új életet jöttek teremteni. Miért ezt a nevet választotta Rácz Dezső, a kollégium szervezője? Édesapjától hallotta, aki Erdélyben született? Gazdag könyvtárukban olvasott róla? Látta a könyvekben, hogy a betűtípus Misztótfalusi Kis Miklós betűmetsző munkája? Vagy tudta, mire van szükségük a fiatal barátainak? Könyvekre, melyek a tudományt, az irodalmat és más ismereteket terjesztenek, megőriznek, s birtokbavétele teszi lehetővé egy új nemzedék megjelenését? Lehet? Talán. De egyet biztosan tudott, hogy műveltség nélkül nincs fejlődés.

A nyomdászat hőskora
Ha harcok dúlnak, ha vallási háborúk gerjesztenek egymás elleni gyűlöletet, ha idegen hatalmak rabolják ki az országot, ha iskolákat rombolnak le, mint az 1650-es években (Sárospatak, Várad, Gyulafehérvár – ahol még a könyvtárat is felégették) s, ha a fiatalok évtizedeken keresztül csak fegyvert és nem könyvet fognak a kezükbe, akkor a műveltség visszaesik. Újabb 50-100 év is kell ahhoz, hogy a zuhanást megállítani lehessen, s behozni a lemaradást.
Pedig a XVI – XVII. század eleje a nyomdászat hőskora volt. A három részre szakadt ország területén akkoriban huszonöt nyomda működött. Ebből hat-hét Erdélyben, a többi a királyi Magyarországon. A török hódoltságú területen nem volt mecénás, aki segítette volna a nyomda fenntartását. Ebben a hőskorban még vándornyomdák is működtek. Hol ebben, hol abban a faluban tűntek fel, mindent kinyomtattak, amire igény volt és megfizették. A nyomtatás fejlődésével, a vándornyomdák megszűntek. Megnőtt a szállítandó súly, a betűk ólomból készültek, a különböző betűtípusú készletek gyarapodtak. Így a nyomdák letelepedtek.
A könyvek száma a XVII század elején kb. száz lehetett, a közepén már hétszáz könyv is megjelent. Ezt követően általános visszaesést tapasztalhatunk, mely egybeesik a török, majd a kuruc háborúk korával.

Református betűkészletet a Vatikánnak
Ebben a környezetben, Misztótfalun, Nagybánya mellett, 1650-ben született Kis Miklós. Református lelkésznek készült, de a beszéd nem volt a kenyere. Érdeklődése és nyitottsága a világ iránt minden szempontból kiemelte társai közül. – Lelkész van elég, de aki a nyomdát ismerné, ahhoz olyan emberre lenne szükség, mint te vagy – mondták a barátai. Útnak indították tehát Amszterdamba azzal a feladattal, hogy kísérje figyelemmel a magyar nyelvű biblia nyomtatását. Hamar megtanulta a nyomdászat csínját-bínját. Kezdetben tanulódíjat kellett fizetnie, később már őt alkalmazták jó fizetésért, kiváló ötleteiért, kiváló újításaiért.
Betűmetsző tudásával nemzetközi elismerést vívott ki magának. Betűket rendelt tőle a toszkán fejedelem, a stockholmi nyomda, sőt XI. Ince Pápa is rendelt betűkészletet a Vatikán számára (Tőle, a reformátustól!). Grúzia egész cirill ABC-t kért a mestertől.
Így aztán 1684-ben Hollandiában a saját költségén adhatta ki a magyar bibliát.
Szövegjavításaira és eredményeire büszke önérzete miatt azonban összetűzése támadt az erdélyi református egyház konzervatív vezetőivel. Hazahívatták. Kalandos és viszontagságos úton, Lengyelországon keresztül tért vissza Erdélybe. A háborúk miatt közel hét hónapig tartott az útja. Az Amszterdamban nyomtatott bibliákat előbb elkobozták a lengyelek, később visszaadták. Igaz, nem neki, hanem Erdélynek. De annak se sok haszna volt.

Mentség
Nyilvános zsinaton irigyei és rágalmazói miatt arra kényszerül, hogy 1698-ben megírja önvédő iratát Mentség címen. Ebben elmondja egész élettörténetét. A cím hosszabban így hangzott: „M. Tótfalusi K. Miklósnak maga személyének, életének és különös tselekedetinek MENTSÉGE, melyet az irégyek ellen, kik a közönséges Jónak ezaránt meggátlói íni kényszerítettett. KOLOZSVÁRATT 1698 Esztendőben”
Mentség ide, mentség oda, a zsinat arra kötelezte a szerzőt, hogy a művében említett személyektől nyilvánosan kérjen bocsánatot, a könyv valamennyi példányát szolgáltassa be, melyet elégettetnek. Nagy kárt okoztak e cselekedettel, mert ez a kiadvány is jelentősen hozzájárult a magyar helyesírás kialakulásához. Szerencse, hogy Bod Péter 1767-ben a fennmaradt példányok segítségével újra kiadta a könyvet.
Az igaztalan rágalmazó per testét, lelkét felőrölte. Betegen, bénán, szinte elhagyottan halt meg 1702-ben. Pápai Pariz Ferenc – barátja – versezetében így emlékezett meg róla:
„Mindenféle nyelven és minden formában
Betűt metszhet vala nagyobban és apróbban
Úgy járt vala tudós keze az acélban
Mint másnak a könnyen engedő viaszban”
Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetőben van. A régi lexikonok Misztótfalusi Kis Miklósról csak annyit írtak: kolozsvári nyomdász, betűmetsző. Azok a hetven évvel ezelőtti ifjak bizonyára utánanéztek életének. Talán példát mutatott nekik életével, kitartásával, újat kívánó munkájával.