Szürreális élmény volt. Befejeztem az Emberi kaland olvasását, s még azon melegében meg akartam írni, amit a könyvről gondolok. Áttelepedtem tehát az olvasófotelből az íróasztalomhoz, s működésbe hozom a számítógépet. Az első hír, ami fogadott, az imént becsukott kötet szerzőjéről szólt: „Rövid, súlyos betegség után, nyolcvanhat éves korában 2015. január 10-én, szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtudós, filozófus.”

A megértés által
Szinte még kölyök voltam, amikor első sikerkönyvét, a Társadalmi csapdák, diagnózisok című munkáját végiglapoztam. Nagyon okos, nagyon érthető, s akkoriban, bizony nagyon felforgató mű volt. Hankiss azóta is hű maradt magához. A hetvenes évek szellemisége, a rendszerváltás kavalkádja, az elmúlt évtizedek felemás világa talán mind-mind másképp alakult volna nélküle. Pedig nem sokat tett. Hol itt, hol ott bukkant föl, hol szociológusként, hol kultúraantropológusként, hol filozófusként írt néhány cikket, könyvet, tanulmányt. Szellemeseket, ötleteseket, okos gondolatokkal, merész fantáziákkal teli szövegeket. Némelyiket sokan olvasták, másokat csak a szűk szakma vitatott meg, de valahogy mindig, mindenki tudott arról, hogy van valahol Magyarországon egy Hankiss Elemér, aki elemzi, megérthetővé, s a megértés által, akár átalakíthatóvá is képes tenni ezt a mi furcsa Magyarországunkat.

Az emberi kaland
Egyik nagy, átfogó munkája, Az emberi kaland szinte összefoglalása mindannak, amit a világról gondolt, amiben hitt, és amit tagadott. A huszadik századi szellem nagy összefoglalása, az egzisztencialista filozófia talán egyik utolsó lobbanása.
Nagyon jó könyv. Dacára annak, hogy a Hankiss után születettek többsége, a rendszerváltás nemzedéke, az azóta eszmélő generációk számára alighanem már inkább vitaalap, mint feltétlen bölcsesség. A huszadik század értelmiségének nagy megrázkódtatásai a század második felében születetteknek már csak történelem. A számos rettenetből levont tapasztalat: világ idegensége, bizonytalansága, kiszámíthatatlansága, az embert körülvevő ellenséges környezet feltételezése az újabb nemzedékek számára már nehezen érthető, romantikus ködbe merülő, szentimentális problémahalmaz. Hankiss emberi kalandja, így inkább valamiféle művelődéstörténeti emlék: íme eképpen vélekedett a huszadik század nagy értelmiségi generációja a maga világáról.  

Nagyvonalú szellem
Ugyanakkor a kötetben hömpölygő tudás, a kultúrtörténet részleteiben gyönyörködő, nagyszerű műveltség, az alaptétel – amely szerint a kultúrát az ember bizonytalansága, idegenség-élménye, elveszettség-tudata teremti meg – bizonyításának aprólékos igyekezete, mind-mind lenyűgözővé teszi e kötetet.
Olyasféle munka Az emberi kaland, ami méltó folytatása a századfordulón született, s az ezredfordulón immár elhalni látszó esszé-kultúrának, a tudományos alapossággal megragadott, de irodalmi igénnyel megfogalmazott gondolatnak. És ebben a tekintetben a kötet – függetlenül attól, hogy egyetértünk-e a benne foglaltakkal, vagy nem – az emberi minőség, a tudományos lelkiismeret, a becsületes gondolkozás, és a nagyvonalú szellem felemelő élményeit kínálja.
Olyan, mint Hankiss Elemér legtöbb írása.
Nyugodjék békében!