Az e-olvasók, a Kindle, az iPad és társaik tonnányi könyvet képesek tárolni ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben. Olyan tárgyak, melyeknek segítségével egy hatalmas könyvtárat hordhatunk a zsebünkben, vagy, ha úgy akarjuk, akkor az orrunk előtt. Ez persze azt is jelenti, hogy az e-könyv olvasók némiképpen megváltoztatják olvasási szokásainkat is. Persze csak némiképp.

Párhuzamos olvasók
Az ugyanis minden rendes olvasóval előfordul, hogy párhuzamosan olvas néhány kötetet: egyiket elkezdi, másikat félre teszi, harmadikba bele lapoz egy kicsit. Főleg akkor kényelmes az efféle változatosság, ha a böngészett könyvek más és más kategóriákba tartoznak. Egy szakkönyv mellett kényelmesen elfér egy komolyabb regény, sőt, valami könnyed ponyva is beférkőzhet közéjük. Az én éjjeliszekrényemen három-négy kötet mindig várja a befejezést, de bevallom, némelyiket már hetek óta ki sem nyitottam.
Az e-könyvek azonban megsokszorozzák az efféle változatosságot. Mint valami gurmand, úgy kóstolhatunk bele a digitális kötetekbe. Egy kicsit ebből, egy kicsit abból, pár oldal innen, néhány fejezet amonnan. A könyv – modern technikánknak köszönhetően – már nem a hosszú ebédhez hasonlít, inkább olyan, mint valami könnyű snack.

Agostino Ramelli kapitány különböző zseniális gépei
De, ha azt gondolnánk, hogy az efféle olvasói nyugtalanság korunk jellemzője csupán, hogy csak az elektronikus könyvekkel jött el igazán a párhuzamos olvasás világa, akkor nagyot tévednénk. A XV. században ugyanis egy olasz mérnök, Agostino Ramelli már megalkotta az e-könyv elődjét. A talján mester is olyan betűfaló lehetett, aki inkább nassolni szeretett a könyv-választékban, s nem elmerülni a végtelen szövegben.
Ramelli egyébként hadmérnök volt. Ostromgépeket szerkesztett, s nyilván innen jött az ötlete, hogy kialakítson egy eszközt, ami kényelmessé teszi, ha egyszerre több könyvet szeretne böngészni. Elszántságát nem illetheti bírálat, hiszen az akkori kötetek jóval nehezebbek voltak mai utódaiknál. Nem, hogy a puhakötést, de a nyolcvangrammos műnyomó papírt sem ismerték akkoriban.
Ilyen nehéz kötet lett tehát a hadmérnök saját kötete is, amelynek az alábbi szerényen címet adta: Agostino Ramelli kapitány különböző zseniális gépei. Az 1588-ban kiadott terv-katalógus a mester mindenféle gépezetét tartalmazta, köztük a valóban ötletes könyvolvasóját.
A hatalmas kerék egy bolygóműves rendszer segítségével biztosította, hogy a könyvek mindig a megfelelő állásban maradjanak. Ilyen mechanikai megoldásokat egyébként a kor csillagászati óráiban már alkalmaztak, ezért az alapötlet nem tekinthető újnak. A felhasználási javaslat annál inkább eredeti. A kerék előtt ülő olvasó tehát kézzel vagy lábbal forgathatta a kereket, a sok olvasásra váró kötet, mindig úgy került elé, hogy kényelmesen lehessen folytatni a lapozgatást.

Rekonstruált olvasógépek
Ramelli sajnos soha nem építette meg mechanikus e-book-ját, de az ötlet nem hagyta nyugodni későbbi korok könyv-megszállott mérnökeit. A XVIII. és a XIX. században is létrejött egy-két változat, ám ezek inkább a gravitációban bíztak, s nem a mechanikában. A könyvek ugyanis egyfajta hintában ültek, amely mindig a megfelelő szögbe billent, bárhogyan is forgatták a kereket.  
Az igazi mechanikus olvasót Daniel Libeskind alkotta meg. 1986-ban, a Velencei Építészeti Biennálén bemutatott egy lehetséges verziót, amelyet fordított tervezéssel, azaz a Ramelli-vázlat alapján alakított ki.
A „Reading Machine”, azaz az „Olvasógép” nevű projekt annyira sikeres lett, hogy 2012-ben, egy francia művész Léa Lagasse létrehozta a saját verzióját. A francia változat azonban nem autentikus, mert kódexek és ősnyomtatványok helyett – Lagasse elképzelésének megfelelően – kizárólag Nabokov-köteteket tartalmaz. A francia művész egyébként az egyszerű olvasógép elnevezéssel sem elégedett meg. A rekonstrukció így a hangzatos „Ébredjetek álmodók” nevet kapta.