Amikor a tizennyolcadik század derekán, több mint száz esztendővel halála után megjelentek az első Cervantes-életrajzok, még egyáltalán nem tűnt fontosnak, hogy hol nyugszik Don Quijote írója. Azt persze akkor is tudták, hogy a spanyol irodalom egyik legnagyobb alakját a madridi trinitárius kolostorban helyezték örök nyugalomra, de a sír pontos meghatározása egyáltalán nem tűnt fontosnak. Csaknem négyszáz esztendőnek kellett eltelnie, míg valakinek eszébe jutott, hogy megkeresse Miguel de Cervantes nyughelyét. A vállalkozás azonban korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.

Sikerkönyv és sikerszerző
Spanyolország legünnepeltebb írójának nyughelye, illetve földi maradványainak fellelése érdekében egy régészekből és halottkémekből álló tudóscsoport kezdett munkához Madridban. Egy tizenhetedik században épült kolostortemplomban helyezték örök nyugalomra az írót, ám a kor szokásainak megfelelően másokat is elhantoltak a megszentelt falak között, és a sírokat nem tartották túl nagy becsben. Ráadásul az idők folyamán a templomot is átépítették egyszer-kétszer, így a nagy író nyughelyét sem olyan könnyű immár megtalálni.

Pedig Cervantes, Don Quijote figurájának megalkotója, a maga korában is rendkívül híres író volt. Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha már megjelenésekor sikerkönyv lett. Cervantes 1604. december végén adta ki a történet első kötetét, és 1605 márciusában már kiadták a regényt Portugáliában és Aragóniában, majd nem sokkal később Kasztíliában is. Még a nyugat-indiánoknál is volt érdeklődés Cervantes új regénye iránt. 1607-ben Brüsszelben, egy évvel később Madridban is megjelent a kötet, és 1612-ben angolul, 1617-ben franciául is kiadták a regényt. A könyvet egyébként a Biblia után a második legtöbb nyelvre fordítottak le.

A történet annyira népszerű volt, hogy az olvasók az álarcosbálokon Don Quijoténak és Sancho Panzának öltöztek. Természetesen a hullámlovas írókat is megihlette a könyv. A szerző ugyan a Don Quijote első kötetében megemlítette, hogy folytatni fogja a történetet, ám valójában csak tíz év múlva jelentette meg a Don Quijote második részét. Közben azonban megjelent egy hamis folytatás is. Cervantes a Don Quijote második részének előszavában így arra kényszerült, hogy kijelentse, a történet második része a főhős halálával fog végződni, mert értesült róla, hogy már más valaki megírta helyette a nemes lovag történetének folytatását. Ezzel kívánta elejét venni annak, hogy valaki ezután is továbbírja a történetet.
Cervantes alig egy esztendővel a második rész megjelenése után halt meg, s így nagyon furcsa, hogy a népszerű író nyughelyét nem jelölte komolyabb síremlék.

A kripták felnyitása
Mára azonban megváltozott a világ, és a spanyolokat komolyan érdekelni kezdte, vajon hol nyugszik egyik legnagyobb írójuk. A közelmúltban megkezdett kutatás elején a kutatócsoport a sajtóértekezletet tartott, amelyen az érdeklődők megtudhatták, hogy először talajradar segítségével vizsgálták át a templom területét. A radaros vizsgálat során kiderült, hogy a korábban véltnél több temetkezési hely volt a templomban. Az első kutatások során öt helyszínen találtak csontokat, de sajnos ezzel a módszerrel azt nem lehetett kideríteni, hogy melyik sír tartozhat az 1616-ban elhunyt Cervanteshez. A kripták felnyitása nélkül lehetetlen az író csontjainak azonosítása, ám a sírok megbolygatásához egyházi engedély szükséges. A kutatók kérvényüket már megírták, de egyelőre nem tudni, hozzájárul-e az egyház a sírok megnyitásához.
Elképzelhető, hogy az egyház fontosabbnak tartja azt, hogy a holtak háborítatlanul maradjanak, s még az sem kizárt, hogy, praktikus megfontolás miatt tagadja meg az engedélyt. Az elmúlt négyszáz esztendőben ugyanis megtörténhetett, hogy a testet elvitték, s máshol temették el. Különösen a Cervantes halálát követő évtizedekben eshetett meg a sír áthelyezése, amikor a családnak különböző okok miatt fontos lehetett a maradványok elvitele. „Reméljük, hogy amennyiben Cervantes maradványait nem költöztették át máshová, akkor valahol ezen a helyen kell lenniük” - jelentette ki Francisco Etxeberria törvényszéki antropológus, a tudóscsoport tagja.
Egyszóval elképzelhető, hogy Cervantes nem a madridi trinitáriusoknál nyuszik, hanem ismeretlen helyen, s így a templom elvesztené turisztikai, idegenforgalmi jelentőségét.

Két muskétalövés
Talán éppen azért, hogy megelőzze az egyházi elutasítást, Fernando Prado történész, a sajtótájékoztatón arról is beszélt: szeretné, ha Cervantes maradványainak megtalálása után hivatalos emlékhelyet lehetne felállítani a templomban, amely a turistákat és az irodalmi zarándokokat is vonzaná. Ami azt jelenti, hogy a templom jelentősége igencsak megnőne. Hogy persze ez az esély meggyőzi-e az egyházat, azt nem tudjuk, az azonban tény, hogy a kutatásnak nem ez az egyetlen buktatója.
A kripták megbontását követően egyenként össze kell illeszteni a csontvázakat és megkeresni azt, amelyiknek jellegzetes sérülései illenek Cervantes sebeihez. A jóval egyszerűbb DNS-vizsgálat ugyanis a nagy író esetében nem alkalmazható. A Cervantes-családból csupán az író fivérének, Rodrigónak él egy leszármazottja, és tizenkét nemzedék után csak minimális lehet a Cervantesszel közös DNS-e.
A csoport azonban abban bízik, hogy a hamarosan megkezdődő feltárások során a fogazata és a katonaként őt ért három lövés nyomai alapján azonosítani tudják majd maradványait.
Luis Avial, a talajradaros vizsgálat vezetője elmondta, a Cervantesről szóló leírás alapján egy ötven év fölötti férfit keresnek, sérült bal kézzel és mellkassal.
Tudjuk ugyanis, hogy 1571-ben Miguel öccse, Rodrigo de Cervantes Itáliába érkezett Diego de Urbina századával, amelyhez Miguel is csatlakozott. Október 7-én az író is részt vett a lepantói csatában, a Marquesa nevű gálya katonájaként. A harc során két helyen is megsebesült: „két muskétalövés által a mellkasán és a bal kezén”. Ennek következtében bal keze lebénult. Cervantes nagyon büszke volt a dicsőséges győzelemben vállalt szerepére, innen kapta ragadványnevét: Lepanto rokkantja, azaz el Manco de Lepanto.

Így aztán valószínű, hogy az író olyan sérüléseket szerzett Lepantónál, aminek nyomai csontvázán is felfedezhetőek. Ezeknek alapján lehet majd azonosítani a maradványokat. Ha egyáltalán eljuthat odáig a kutatócsoport…