A napokban emlékezett meg Abádszalók és az ország az első világháború első áldozatáról, aki történetesen magyar volt, Abádszalókról származott, s a 68. szolnoki gyalogezred katonájaként halt hősi halált huszonkét évesen. Még neve is éppen olyan, mintha csak az ismeretlen katonának adtak volna nevet. Úgy hívták Kovács Pál.

Az első ütközet
A 68. szolnoki gyalogezred 1914. július 28-án indult el a zimonyi kaszárnyából a szerbek ellen a Száva partjára. Ott vonultak őrségbe, s másnap arra ébredtek, hogy az ellenség hajnalban fölrobbantotta a Monarchiát Szerbiával összekötő hidat. A robbanást mindkét oldalról heves puskatűz követte, s e lövöldözéssel gyakorlatilag megkezdődött  az első világháború.
A tűzpárbajban már a reggeli órákban kevésnek bizonyult a muníció és ezért parancsnokuk töltényért küldte Kovács Pál és Bíró Gábor közlegényeket. Az utánpótlással megérkező fiúk ugrottak volna a fedezékbe, amikor mindkettőjüket találat érte. Kovács Pál fejlövést kapott és azonnal meghalt. Bíró Gábort mellbe lőtték. Egy óra múlva halt bele tüdősebébe...
Abádszalókon szobor őrzi az első hősi halott emlékezetét. A fiatalember arcvonásait idéző alkotás, Kemény Simon szobrászművész munkája. Mindent a hazáért! - hirdeti az emlékmű talapzatán a felirat, s az a félmillió katona, aki a száz esztendeje kezdődött világégésben maghalt a hazáért, valóban mindenét odaadta értünk.

Félmillió áldozat
A száz esztendeje kitört világháború családok millióinak okozott bánatot – emlékezett az évszázaddal ezelőtti borzalomra Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki Kovács Pál szobránál tisztelgett a hősök emléke előtt. A miniszter emlékeztetett arra, amit ma már jól tudunk, de amit az elmúlt rendszerekben igyekeztek velünk elfeledtetni: ezek a férfiak nem idegen érdekekért, hanem Magyarországért küzdöttek. A trianoni diktátum tragédiája igazolta utólag is harcukat, s mindaz, ami az első világháborút követte – a magyarság számára szörnyűséges huszadik század, a forradalmak és ellenforradalmak vérözönével, a második világháborús pusztítással, az újabb terrorhullám rémületével – utólag is a helyére teszi azt, amit hőseink csak rettegve sejtettek: az a háború értünk, mindannyiunkért zajlott, s vereségünk következménye lett a század minden szörnyűsége.
Az első halált 530 ezer másik követte. Félmillióan adták életüket, másfél millióan pedig megsebesülve, karjukat, lábukat, szemüket, vagy éppen, hogy egészségüket vesztve hullatták vérüket Magyarország fennmaradásáért, szabadságáért, egységéért, jövőjéért.
Mindannyiunknak van nagyapja, dédapja, aki ott harcolt Isonzónál, a Kárpátokban, vagy Przemysl várának poklában.

Értünk haltak
Hősi halottaink nevét emlékművek százai őrzik. Kovács Pál szobrának talapzatán kétszáz másik abádszalóki harcos neve olvasható, de bármelyik faluban, városban járva – keresni sem kell – elénk bukkan az első világháborús monumentum.
A tragédiákat követően, a húszas évektől kezdve szinte minden település megalkotta hősi halottainak emlékhelyét. Egységes arculatú alkotások ezek, legtöbbjüknek művészi értéke sincs, némelyik egyértelműen giccses alkotás, mégis a maguk egyszerűségével, naivitásával, keresetlen őszinteségével a hiteles emlékezés szellemét őrzik. Temetői szobrokra, síremlékekre hajaznak, s ezért a világháborús emlékművek alatt állva nagy fűzfák, porladó sírkövek, szomorú anyókák is körülvesznek minket, akkor is, ha a helyi temető kilométerekkel távolabb található.
A legtöbb szobrot névtelen alkotók készítették, helybéli sírkőfaragók, pallérok, kővágó vagy bronzöntő mesterek. Éppen azok, akik a sírokat faragják évszázadok óta. Másokat képzett szobrászok készítettek.  Nem művészek, inkább épületszobrászok, kiknek egy-két jobban sikerült alkotása köztereken is helyet kapott. Vass Viktor, vagy Pongrácz D. Szigfrid például – hol együtt, hol külön-külön dolgozva – több tucat szobrot is készített az országban. S munkáikhoz számos anekdota kötődik. A Jászfényszarun található Hősök szobrát például a korabeli hatalmas infláció miatt nem koronában, hanem természetben fizették meg, így az emlékmű hatvanöt mázsa búzába került a közösségnek. Valamivel ismertebb művész Bory Jenő, akiről tudjuk, hogy 1920-tól a harmincas évekig folyamatosan kapta a megbízásokat első világháborús emlékművek tervezésére és megvalósítására az ország különböző pontjain. De természetesen a korszak legnagyobbjai, Kisfaludi Stróbl Zsigmond és Zala György is készített ilyen műveket.

Az emlékezés, a hősök előtti tisztelgés monumentumait csaknem harminc esztendővel ezelőtt, 1985-ben gyűjtötte össze egy kötetbe Dr.Kovács Ákos. Az akkor még szinte forradalminak számító kötet – melyben a kor néhány jeles gondolkodója, Hankiss Elemér, Sára Sándor, Sági István is közreműködött – ma is hozzáférhető.  A Monumentumok az első világháborúból címen kiadott könyvecske hosszú évtizedek után az első kötet volt, amely felelevenítette a csaknem elfelejtett halottaink emlékét. Pedig akkor is tudtuk, s ma sem feledhetjük: értünk, szabadságunkért, országunkért halt meg az az elesett félmillió.