Korán. Az iszlám vallás szent könyve. Az emberiség majd negyede életének mindennapjaiban helyet kap ez a könyv és a benne foglaltak. A muszlim gyermekek öt-hat éves korukban kezdik a mecsetiskolákban megtanulni szóról szóra, majd a napi ötszöri, előírt imádkozás során is Korán idézeteket recitálnak a hívők. A vallástudományokon kívül is nagy szerepet játszott az arab ember életében: többek között az iszlám jog és törvénykezés legfőbb forrását is ez adja. A képzőművészet is szívesen használta fel muszlim területeken a benne foglalt történeteket, a Próféta szavait. A prózairodalomban pedig szinte nem is létezik olyan történet, ami nélkülözné a Szent Könyvre tett utalásokat.

Mohamed csodája
Keletkezésével kapcsolatban az ortodox tanítások azt vallják, hogy a Korán öröktől fogva létezik, nem lett teremtve. Az őspéldánya mindig is ott volt Isten mellett, ezért azt a „jól őrzött táblának” nevezik, melyben mindenki sorsa meg van írva a teremtés kezdetétől az utolsó ítélet napjáig. De hogyan is került a Földre? A muszlimok hite szerint Isten Gábriel arkangyallal küldte el az egész Koránt egyszerre Mohamednek, az Ő Prófétájának ramadán hó 27-én, az „elrendeltetés éjszakáján”. Az arkangyal az immár negyven napja böjtölő Mohamednek adta át hosszabb rövidebb részletekben Isten parancsa alapján (jól érthető arab nyelven) a Szent Szövegeket. Az iszlám szerint minden prófétának csodákat adott Isten, hogy azok segítségével meggyőzzék az embereket igazukról. Mohamed próféta csodája maga a Korán, mely utánozhatatlan nyelvében és stílusában. Ebből Mohamed nem vett el, és nem is tett hozzá egy szót sem. Az szó szerint Isten szava, az iszlám dogmája. Többek között ezért is volt fontos az a másik tanítás, mely szerint Mohamed „írástudatlan próféta” volt, azaz nem is ismerhette a keresztény és zsidó tanításokat, így nem is használhatta fel azokat a Korán diktálása során. Ez a dogma a damaszkuszi hitviták során alakult ki (Krisztus utáni 8. század), melyekben alá kellett támasztani a Korán eredetiségét.

Százkét próféta
A Szent Könyv száztizennégy különböző hosszúságú fejezetet tartalmaz, ezeknek szúra a neve. Mindegyik fejezet sorokból áll, melyek neve ája, ez csodát vagy jelet jelent arab nyelven (európai terminológia ezt verseknek nevezi). Mohamed Krisztus után 612-622 között Mekkában hirdette a Korán szavait, a hidzsra után pedig tíz éven keresztül Medinában adta át Isten üzenetét a hívőknek. A két időszak nagyban különbözik egymástól céljában és nyelvezetében is. A mekkai időszak fejezetei általában rövidebbek, formailag erősen kötöttek és a tudatlanság korában elterjedt prózarímeket tartalmazzák, melyek két-három soronként váltakoznak. Mohamed ebben az időszakban a Paradicsomról és a Végítélet Napjáról osztott meg részleteket a hallgatóságával. Ezzel szemben a medinai korszakban egyre inkább a törvénykezés került előtérbe: a muszlimok kötelességei, az imák száma, házasodás és válás szabályozása. 
Mindkét korszak szúráiban nagyon sok, a Bibliából jól ismert történettel és prófétával találkozhatunk (próféták történetei). Az iszlám magyarázat szerint Isten azért nyilatkozta ki a Biblia könyveit, hogy azok előkészítsék a Próféta útját, de a zsidók és keresztények meghamisították azokat. A Korán százkét prófétáról tesz említést, többek között Mózesről, Ábrahámról és Józsefről, de még Jézusról is. A bibliai történetek nem egybefüggően, hanem szétszórtan találhatóak meg a Koránban. Céljuk nem az elmesélés, hanem az emlékeztetés. Minden valószínűség szerint ezek a történetek Arábiában ismertek voltak, így nem volt szükség azok részletezésére.

Oszmán lapjai
Mohamed hirdetéseit, a Korán egyes részleteit már a próféta életében lejegyezték. Erre utal az a tény, hogy a Korán magát többször is a „könyvnek” nevezi. A tényleges összegyűjtésre csupán Mohamed halála után, Omar kalifa (634-644/12-22) uralkodása idején került sor. Ezt Kr. u. 636-ban egy Zayd nevű írnok tette meg, aki nyitó szúra után csökkenő hosszúságú sorrendbe rendezte a szúrákat. Így a leghosszabb, a „Tehén szúra” került legelőre, míg a végén a mekkai korszak rövidebb nyilatkozatai szerepeltek. Zayd erőfeszítései ellenére sem létezett még akkor egységes Korán. Egyes szövegdarabok jócskán eltértek a másiktól, így a törvénykezést és uralkodást is megnehezítették ezeknek a variánsoknak a létezése. Ezt látta át Oszmán kalifa (644-656/22-34), aki a mi időszámításunk szerinti 652. évben szintén Zayd segítségével egységesítette a Korán szövegét, és parancsot adott az eltérő variánsok összegyűjtésére és elégetésére. Az így kanonizált könyvet Oszmán-féle „lapokból álló” Koránnak nevezték. A 8. század óta azonban ez az egy példánya van a szövegeknek, így ez vált Koránná. Leírt változatból fogalommá.