Anglia történelmének jellegzetes és sokszor adaptált szegmense a középkor. Ken Follet A katedrálisától kezdve egészen Connie Willis Ítélet könyvéig, nem is beszélve a 2013-ban indult The White Queen sorozatról. De a sokak által kedvelt Trónok Harca is merít az ország hagyományaiból. Érdemes ismerni ennek a történelemnek az egyik legfontosabb forrását, amelynek címe Doomsday Book, a Végítélet könyve.

Hastingsben kezdődött
A középkori Anglia történelmében a sokszor emlegetett hastingsi csata (1066) nyomta rá a bélyegét kultúrájának részleges átalakulására. A normann–francia uralom I. Vilmos trónra kerülésével kezdődött meg. Népvándorlásnak nem feltétlen lehet nevezni, hiszen csak egy néhány ezer fős sereg telepedett rá az angol népre, de az igyekezett minden létező módon keresztbe tenni nekik. Többé nem rendelkeztek immunitással az egyházi és a világi birtokok, kötelesek voltak beengedni a király tisztségviselőit. Az udvar nyelve a francia és a latin lett, az egyházi és világi főméltóságokat lecserélték, kizárólag a királynak volt allodiuma, vagyis minden birtok tulajdonosa alattvalói csupán bérlőként szerepeltek. A normann lovagok pedig hűbérbirtokuk ellenében kötelező katonai szolgálattal tartoztak az uralkodó felé. Később ezt kiválthatták az ún. pajzspénzzel, amiből az uralkodó zsoldosokat fogadhatott. A király látszólag teret engedett az egyháznak, tisztségviselőiket maguk választhatták, de azok kötelesek voltak hűségesküt tenni az uralkodónak.

A Végítélet könyve
I. Vilmos viszont nem állt meg a főbb tisztségek bekebelezésénél, elkészítette az ún. Domesday Bookot, vagyis a Végítélet könyvét, amiben össze kívánta írni Anglia lakosságát. Ez a népszámlálás viszont nem kívánta lefedni a teljes népességét, kizárólag a földbirtokkal rendelkezőkre koncentrált. Ugyanis a Domesday Book az adók kivetésének korrekciójára (pontosabban erősítésére) koncentrált. Két részből áll, a Little Domesdayből, ami Norfolk, Suffolk és Essex megyét fedi le, míg a Great Domesday a maradék területeket vette számba. A sors fintora pedig, hogy a „kis” jelzővel illetett rész lett a hosszabb. A könyv összesen 13 418 különböző adókkal terhelhető főt számolt, amit I. Vilmos ki is használt.
A Domesday Book eredetileg a Book of Winchester nevet viselte, mivel az volt akkoriban a normann központ. Később Dialogus de scaccariová avanzsált, valószínűleg amikor Westminsterbe került a lista. A domesday elnevezés az arra tett eskü miatt terjedhetett el, ugyanis a benne szereplők a Végítélet napjára esküdtek meg a szolgáltatott adatok valóságát illetően. Viktória királynő idején került a Káptalan Házba, majd restauráció címén Southamptonba küldték. A nagy utat bejárt könyv most üvegtábla alatt látható Kew-ban a Nemzeti Archívumban.
A könyv átírt változata először két kötetben került forgalmazásra 1773-ban, majd 1816-ban négy részre bontva publikálták: The Exon Domesday, ami az észak-nyugati tartományokat foglalta magába; The Inquisitio Eliensis, ami Ely tartományát taglalta; The Liber Winton, ami Winchestert 12. századi állapotát regisztrálta; és The Boldon Buke  Durham püspökségének jegyzéke. De ez később datálódott, mint az eredeti Domesday Book 1086-os 888 oldala. Ezen felül pedig 1986-ban a BBC indított egy Domesday Projectet, amely annak eredetét vizsgálta és 2006-ban online is elérhetővé vált a könyv. Sőt, most már mi is játszhatunk domesdayt a honlapon!

A középkori társadalom
Az adatok alapján felállított középkori hierarchia szerint a megyék élén 3-4 000 báró és lovag elnökölt, akik a terület hűbérbirtokosai voltak, ők szabadon rendelkezhettek földjükkel, de a már akkor kialakult földesúri uradalmakban élő szabad birtokosok az uradalomhoz kötődtek és járadékot fizettek a földesúrnak. Viszont szabadon költözhettek és telküket is eladhatták. A parasztok rétege viszont telke nagysága arányában robotolt, természeti és pénzbeli járadékkal is tartozott urának, de a forrás említ bérmunkából élőket is, illetve rabszolgákat.
Az I. Vilmost követő uralkodók alatt kialakult a királyi bíróságok rendszere, aminek alapján létrejött a Common Law. Előtte is létezett ugyan valamiféle jogi kezdeményezés, az Exchequer, de az csak a királyi jövedelem adminisztrációjával foglalkozott. Ebből állt össze később a Court of Exchequer, a királyi jövedelmekkel és perekkel kapcsolatos szerv, majd II. Henrik idején a Common Pleast, a közönséges perekkel foglalkozó bíróság, ami Westminsterben ülésezett. A 13. században ezekhez társult a Court of King’s Bench, a büntetőügyekkel kapcsolatos hivatal, amely az összes többi felett ellenőrzést gyakorolt. Ez a három alkotta a Courts of Common Law-t. Ezen felül még létrejött a kancellár vezetésével a Court of Chancery, a méltányossági bíráskodás (equity).  Alattuk helyezkedtek el a helyi bíróságok (jury), akik kisebb ügyekkel foglalkoztak és főleg esküdtbírói szerepet töltöttek be. A grófságok élén pedig a seriff állt, aki kimondta a végső ítéletet a tárgyalásokon.

Az országgyűlés születése
A rendszer kialakulása közben nagy jelentőséggel bírt az 1215-ös Magna Carta Libertatum. Ez biztosította a városok, bárók, nemesség és az egyház szabadságát, valamint kimondta, hogy a király kizárólag a királyi tanács jóváhagyásával vethet ki adókat és törvényes ítélet nélkül nem lehet senkit sem elfogni, sem bebörtönözni, elvenni a birtokait vagy száműzni. Ezeknek a betartását egy 25 főből álló bárói testület ellenőrizte.
A később trónra került III. Henrik fittyet hányt a rendelkezésekre és megkísérelte visszaállítani a korlátlan királyi hatalmat. Válaszul létrejött 1258-ban a bárók konföderációja, kikényszerítették egy 24 tagú bizottság felállítását, ami később Oxfordban gyűlt össze. Az Oxfordi Províziókban mondták ki a parlament évenként háromszori kötelező összehívását, előre meghatározott időpontokban. A parlament a király tanácsosaiból és a közösség által megválasztott 12 főből kellett állnia. Ezen kívül még négy embert bíztak meg, hogy kijelöljék a király tanácsát alkotó 15 főt és elrendelték, hogy az ülések közt mindig legyen a király mellett 2-3 fő, akik tevékenységét a következő parlament felülbírálhatja. Egyre többen csatlakoztak, Angliában megindulni látszott a teljes átalakulás.
A 14. század elejére teljes fegyverzetben állt a kétkamarás angol rendi országgyűlés, a Lordok Háza és a Közösségek Háza közösen hozta meg a döntéseit. Először csak az adókkal kapcsolatos ügyekről, majd később a törvényhozásra is kiterjedt a hatáskörük. A parlament petíció formájában terjesztette elő törvényjavaslatait a király felé, aki azokat szentesítette, az így életbe lépett törvényeket pedig billnek nevezik.
A kialakult szoros érintkezés egy új társadalmi osztály létrejöttéhez vezetett. Az újkeletű polgári réteg erősítette a nemzetközi kereskedelmet és gazdasági szempontból nagyban hozzájárult Anglia fejlődéséhez, valamint szerepet vállalt a politikai életben is.