„Olvasni felelősség, alig kisebb, mint írni" – nyitotta meg az Ünnepi Könyvhét debreceni rendezvénysorozatát Esterházy Péter Kossuth-díjas író. „A felelősség nem tolható el, nem megúszható…. Aki például irodalmat politikai elfogultsággal olvas, az ostoba. Olvasó, tilos ostobának lenned" – fogalmazott Esterházy, megjegyezve: meglehet, hogy a társadalom megosztott, de a könyvespolcaink nem.

Igaz, Esterházy Péter nem az Ünnepi Könyvhét országos megnyitóján beszélt, de szavai, gondolatai, az olvasás felelősségének hangsúlyozása sokkal aktuálisabb, mint az a sok üres ünnepi szónoklat, ami ezen a napon elhangzik. Amikor a könyvsikerek némelyikét politikai barométerekkel lehet előre jelezni, amikor a kultúrharcos olvasókommandók jelszó- és motivációgyűjteményként forgatják némelyik kötetet, amikor a gondolat és a könyv nem feltétlenül esik egybe, amikor az olvasás nem kizárólag a szellem gyarapodását, de eltunyulását is segítheti, nos, akkor igencsak helyénvaló az olvasás felelősségéről is beszélni.
Marcus Aurelius szerint, ahogy megválogatjuk, mit veszünk a kezünkbe, ugyanúgy meg kell válogatnunk azt is, miféle gondolatokat engedünk be a fejünkbe. És ebben a tekintetben a könyvek ugyanúgy lehetnek barátaink, segítőtársaink, mint gáncsvetőink.
Nem minden könyv jó. Sőt, az is valószínű, hogy a ma kezdődő Ünnepi Könyvhét kínálatában is lesz egy rakás csapnivaló kötet.
És furcsamód nem az írás minőségétől függ az, hogy egy könyv jó, vagy rossz. Olvastam én már botladozva összetákolt kötetet, szerzője láthatóan küzdött a betűvel, birkózott a szóval, mégis jó könyvet alkotott. Nem jó szöveget, hanem – bár rosszul előadott – de értelmes gondolatot. És persze olvastam hömpölygő mondatokba rendezett, élvezetes áradással özönlő giccses, tartalmatlan, bárgyú semmitmondást.
A rossz könyv nem attól rossz, hogy az, ami. Sokkal inkább attól, hogy más akar lenni, mint, ami lenni bír. Rengeteg kiváló könyv akad, amelyik csak szórakoztatni akar, amelyik csak adatokat közöl, sőt, még az a könyv is lehet rendkívül élvezetes, amelyik szánt szándékkal állít valótlant.
De az a könyv, amelyik bölcs gondolatnak hazudja a lapos közhelyet, amelyik tényként mutat be vitathatót, amelyik nem kérdőjelezi meg a megkérdőjelezhetőt, amelyik hitelvekhez próbál tábort gyűjteni, amelyik trend-hullámon lovagolva, pusztán magát a lovaglást tekinti céljának, mert ezzel szerzőjének, s kiadójának zsebét dagasztja, az a könyv nem méltó az elolvasásra, attól tartózkodni kell.
Hogy válogat, s tehetsége szerint a jót választja – akkor is egyébként, amikor valami parádés papírszemétnek divatja van – az az olvasó felelőssége. S az Ünnepi Könyvhéten különösen nagyra nő ez a felelősség.