A magyar történelem egyik legviszontagságosabb idejének tekinthetjük a 16. századot, ahol az eddigi német, szláv hatások mellett egy addig ismeretlen kultúra lépett be irodalmunk életébe. A költők azt írják meg, aminek a tanúi voltak, olyan mértékekben és olyan stílusban, amelyben fantáziát láttak. Szinte biztos, hogy nem ő volt az első, de az egyetlen ma is tanított dalnokunk, akinek költészetére csalhatatlanul rányomta bélyegét a Hódoltság. Ő Balassi Bálint volt. Szerelmes versei közül többet török szerzők műveinek mintáira szerkesztett, ráadásul jelzőrendszerük közül is jócskán kölcsönzött.

Csodálva a kultúrát
A régi sérelmek elmúltak, és mára már majdnem minden ember úgy tud a 150 év „rabszolgatartóira” tekinteni, ahogy Balassi tudott. Csodálva a kultúrát, mely, akarva akaratlanul, de életünk részévé vált. A Keleti nyitás politikája azonban nem új keletű: a török irodalom és vers már századok óta áll az orientalisták tekintetének középpontjában. A török vers és annak fordításai a 19. század közepétől kezdve elérhetőek magyar nyelven is. Ezen fordítások természetesen nem az akkori „kortárs” szerzők műveivel foglalkoztak, hanem a nagy klasszikusokkal, amelyekről szinte mindenki hallhatott, ha még csak fél füllel is. Erdősi-Harrach Béla erőfeszítéseinek köszönhetjük az első Fuzuli, Baki és Bagdadi fordításokat. De ő az, aki hozzáfogott még Hāfez, Sa’adi és Omar Ḥayyām verseinek fordításához is. Az elsőnek mindig könnyű újat mondania, így ezek a művek viszonylag felületesek voltak, csak ízelítőként szolgáltak a közel-kelet legjobb íróinak munkásságából. Inkább azzal a céllal készültek, hogy a kelet felé fordítsa a magyar verskedvelő réteget. A 20. század fordulójára már több ember is behatóan foglalkozni kezdett a török irodalom átültetésével nyelvünkre: Pastinszky János (1912) már a modern török irodalom gyöngyszemeiből mutat be nekünk néhányat, míg Mezei Imre a „Magyar-török almanach”-hal 1915-ben járult hozzá ismereteink bővítéséhez. Kúnos Ignác pedig az addig csak szájhagyomány útján terjedő, a műköltészettől gyökeresen eltérő népköltészetet ismertette meg a magyar olvasóval. A török irodalmat átfogó analógia elkészülésére 1961-ig kellett várnunk, Ekkor Rásony László szakmai vezetésével íródott meg a „szenvedélyek tengere”, mely a 20. századig megpróbálja bemutatni a legnevesebb és legnépszerűbb oszmán írókat.

Török nemzeti irodalom
A török regény fordítása – a versekhez képest – viszonylag későn kezdődött meg nálunk, ez tán annak is köszönhető, hogy magában a török irodalomban is a vers jelentette az alkotó művészet csúcsát, nem a regény. Ez a felfogás a 19. század vége felé változott meg, és jelentek meg a csak ezzel a műfajjal foglalkozó írók: Mustafa Macide, Iskender Fahreddin és társaik. 1917 és 1933 között már elkezdték fordítani ezeket a műveket is a magyar olvasó számára. Rubovszky Edit „Török elbeszélők” című analógiája pedig eligazít minket a műfaj 100 éves történetében.
A regény, mint új műfaj megjelenése is előre vetíti, hogy a 20. század elejétől nagy változások mentek végbe a török irodalomban és kultúrában. Történelmi tanulmányainkból tudhatjuk, hogy egyetlen európai nemzet számára sem volt ez az időszak felhőtlen és változások nélküli. Az Oszmán Birodalom szétesése és a Török Köztársaság megalakulása mély nyomot hagyott az akkori török társadalom életében. Az eddigi múltba fordulást felváltotta az irányított változás képe: a minta továbbra is a régi török díván költészet volt, de a Török Nemzeti Irodalmi Mozgalom egyre inkább a nyugat felé fordította az írók, költők figyelmét. Rá akarta venni őket az európai műfajok tanulmányozására, és annak bevezetésére a török irodalomba. 1928-ban hivatalosan is megszüntették az addig örökéletűnek hitt török formára átalakított arab írást, és bevezették a latin ábécét. Ez, és a török oktatásügy pozitív változásai megszüntették az írástudatlanságot a mai Törökországban.

Új témák, új szerzők
Az 1950-es évekre az írók kezdték megtalálni a saját hangjukat: nyugati mintára új témákat kezdtek feldolgozni, amellyel nagyobb tömegeket szólíthattak meg. Az eddigi vallásos és szerelmi írásokat felváltották az aktuális társadalmi, esetleg poétikai témákat taglaló írások. Új nemzedéke jelent meg az íróknak, költőknek, melyek a semmiből teremtik meg azokat az alapokat, melyhez az elkövetkezendő generációk visszanyúlhatnak majd.
A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, melyet múlt héten tartottak a Millenárison, néhányan a modern török írók közül megtisztelték jelenlétükkel. Az ott összegyűlt tömegnek bemutatták legújabb műveiket, megosztották velünk gondolataikat. Többek között Elif Şafak török írónő könyveinek fekete humorát és novelláinak különös igazságát: megismerhettük az átlag török család életét egy nő szemszögéből. Prof. Dr. Iskander Pala, az isztambuli egyetem irodalmi tanszékének dolgozójának munkái által pedig a hadsereg realitásait, valamint azt láthattuk meg, hogy milyen is egy török science fiction regény.
A legújabb adatok szerint immár átlag 7 könyvet olvas el egy ember évente Törökországban, amely már megközelíti a magyar 7,46-os átlagot. Többek között fenti szerzők és társaik erőfeszítéseinek köszönheti a török nép, hogy az irodalom hazájukban egyre népszerűbbé válik.