Dr. Rusz Editet szexológusként párkapcsolatokat rendbe rakó terapeutaként, ismerjük. Olvashatjuk könyveit, hallhatjuk előadásait, követhetjük tanácsait. A közelmúltban azonban új oldaláról mutatkozott be: mesekönyvet írt. Az Aranyporban fürdő királylány négy rövidebb mesét tartalmaz és egy hosszabb meseregényt. Hogy egy klinikai szakpszichológus és szexuálpszichológus sok megjelent komoly kötet után mesét ír, abban nincs semmi meglepő. Minden emberben ott lakozik a gyermeki lélek, és így, vagy úgy, olykor felszínre tör. Dr. Rusz Edit azonban rendkívül fontosnak tartja a meséket. De miért?

– Rengeteg emberrel találkozom, nagyon sok problémával fordulnak hozzám a pácienseim, és én azt látom, hogy a legtöbb esetben a képzelőerő hiánya mérgezi meg az emberek életét. Sokaknak egyszerűen nincs fantáziája, nem indul be a szellemi működése, akkor sem, amikor kellene.
– Ez számomra elképzelhetetlen…
– Biztosan azért, mert magának meséltek a szülei. Az emberek jelentős részének azonban ebből a szempontból elképesztően sivár gyermekkora volt. Márpedig a mesék, történetek, olvasás nélkül nincs fantázia, és fantázia nélkül a nemi élet is ellaposodik.
– Csak a gyermekkori mesehallgatás hiányán múlik? 
– Persze, hogy nem. Ennél sokkal többről van szó. Ma szinte mindent készen kapunk, és úgy is bánunk vele, mint amiért nem kell megdolgoznunk. A szexuális nehézségek csak tünetei az élet nehézségeinek. A gyerekek ma már könnyen hozzáférnek a pornóhoz, és sajnos abból építik föl a szexualitásukat. Olyan képekben, viselkedésmódokban, elvárásokban gondolkoznak, amit ezekben a filmekben látnak. Nem fogják föl, egyébként többnyire a felnőttek sem, hogy az csak egy film. Színjáték. Nagyon veszélyes út ez. Azon túl, hogy az amúgy is sekélyes fantáziát tovább rombolja, lerombolja a valódi emberi kapcsolatokat is. 
– Olyanokká válnak a szexuális kapcsolatok, mint amilyeneket a felnőtt filmek mutatnak? 
–Pont az a lényeg, hogy nem. Hiszen azok nem kapcsolatok, hanem színjátékok. Amit ott látunk az nem emberi viszony, hanem csak – gyakran meglehetősen valószínűtlen – ténykedés. Már valószínűtlen, hogy valakinek egyik-másik pornófilmben felbukkanó furcsaság magától eszébe jusson…
– Akkor viszont azt kell megkérdeznem, hogy miért esnek szét a kapcsolatok? Gyanítom ugyanis, hogy a nem mesélő szülők nem mesélése mögött is valamiféle kapcsolatvesztés áll…
– Egyfelől a nők munkába állásával megváltoztak a családon belüli viszonyok, feladatok. Korábban a család tagjainak egyértelmű helyük, dolguk, szerepük volt. Mindenki tudta, mit várnak tőle, mi a helyes magatartás. Persze ettől időnként el-eltérültek, előfordult akkor is mindenféle családon belüli konfliktus, de tisztában voltak vele, hogy mihez képest bicsaklott ki a rend, és azt is tudták, mi az ideális családi létezés, hogyan billentsék helyre közös kis világukat. 
– Ennek azonban mára vége lett. 
– Az hagyján, hogy vége lett, mert ráadásul a nyolcvanas években megjelent mindenféle újszerű koncepció a nemi szerepekről, a családi egyenlőségről, meg ilyen butaságok. Pedig, hát hogyan lehetne egyenlő a gyermek az anyjával? Hogyan lehetne azonos a férfi és a nő? 
– Nem lehet? 
– Persze, hogy nem. A férfiak egyszerű lelkek, feketét és fehéret látnak, szexben, vagy nem szexben gondolkodnak. A nő ezzel szemben rengeteg színárnyalatot képvisel. A férfi hódít, a nő pedig csábít. És meg is vannak hozzá az eszközei. Nézzen csak meg egy óvodás kislányt. Az már mindent tud. Olyan kész kis kacér nőcske, amilyennek lennie kell. Aztán szép szorgos munkával kiírtja belőle a modern társadalom a csábítót, a kisfiúból a hódítót, és lesz egy kusza, zavaros nem tudom, hol a helyem világ.
Sok nő panaszkodik arra, hogy csak a szexre kell a férjének. Nem értik, hogy ez a férfi lényege. Azt mondom nekik, addig örülj, amíg a szexre kellesz...  Ugyanakkor a férfiaknak is tudniuk kellene, mennyire sokszínűek a nők, mennyire hálásak azért, ha valódi nőként kezelik őket. Nem lehet összemosni a szerepeket!
– Ha ilyen nagy a baj, ha ilyen mélyek a családi válságok gyökerei, akkor hogyan lehet mindezt orvosolni? 
– Nem olyan nehezen, mint amekkora a probléma. A nehézség azért hatalmas, mert nagyon sokakat érint. Az orvoslás azért könnyű, mert mindig csak egy párt kell meggyógyítani. Amit én művelek, azt úgy hívják, kognitív és viselkedésterápia. Nem végtelen beszélgetésekből áll a munka, hanem inkább feladatokból és tapasztalatok megbeszéléséből. Persze a páciensnek szót kell fogadnia.
– És néhány gyakorlattal helyreállítható a felborult családi intimitás? 
– Ha a résztvevők akarják, akkor majdnem mindig igen. Azok az emberek, akik eljönnek hozzám, egyvalamit tudnak maguktól is: meg akarják menteni a kapcsolatukat. Ez pedig olyan kiindulási alap, amire lehet építeni. Az én pácienseim, – ha ezt nem is mindig tudják magukról – de többnyire a családi értékek megőrzésének talaján állnak. Ebben a tekintetben igen konzervatívok. Nem eldobni akarják a kihűlt kapcsolatot, hanem megmenteni. Nem lecserélni akarják a párjukat, hanem ki akarnak mellette tartani. És én úgy látom, hogy mindig van lehetőség rendbe rakni egy kapcsolatot, ha akarják, vagy ha legalább az egyik fél akarja.
– Hogy visszakanyarodjak a beszélgetés elejére: mesét is kell olvasniuk a pácienseinek? 
– Természetesen. Mesét, regényt, novellát, zenét is kell hallgatniuk, és sok egyéb feladatuk is van. Mese, vagy mondjuk inkább úgy, olvasás nélkül nincs fantázia, fantázia nélkül pedig nincs intim kapcsolat. És tulajdonképpen igazi élmények sincsenek. Végső soron én élni tanítom meg az embereket, arra, hogy tudjanak megújulni, új élményeket befogadni, hogy tudjanak szeretni. Ennél szebb dolog nincs ezen a világon.

Rusz Edit, párterapeuta, szexológus a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (Millenáris rendezvényközpont, Kis Rókus utca 16-20), április 27-én, vasárnap 11 órától dedikálja megjelent könyveit.