Ha pap, akkor reverendában jár, és kenetteljes szavakkal térítgeti az igaz útra híveit, ha püspök, akkor hivatalának méltóságát viseli magán, nem is beszélve arról, ha pápa, s az egész kereszténység ügyét hordozza vállán… Valami efféle kép él legtöbbünkben az egyházi hierarchia szereplőire gondolva, ám a valóság lépten-nyomon rácáfol a sztereotípiára.
A pápa twitter bejegyzéseket küldözget a világba, a püspök pedig úgy rúgja a bőrt a focipályán, mint a legelszántabb kamasz a grundon. Na, persze nem minden püspök, de főtisztelendő, Kiss Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök atya mindenképpen…

Futballtól Krisztusig
-              Nincs ebben semmi ellentmondás – mosolyog irodája bőrfoteljébe huppanva a püspök, miután letette elém a maga készítette kávét. – A legtöbb emberben anakronisztikus kép él a papi hivatásról. A liturgián persze éppen olyan minden egyházi ember, amilyennek lennie kell, de a hétköznapokban mi is csak hétköznapi emberek vagyunk.
-              Önről köztudott, hogy szereti a futballt. Itt, a vitrinben is sorakoznak a dedikált, emlékbe kapott labdák…
-              Hogyne szeretném. A sportpályán nem a püspök lohol a labda után, hanem egy focista. Pont olyan focista, mint akárki más…
-              Ugyanakkor ehhez a hétköznapisághoz sokféle közéleti szerepvállalás is hozzátartozik. Nem kap túl sok kritikát?
-              Dehogynem kapok. Csak ezeket nehéz értelmezni, és még nehezebb hasznát venni. Van, aki azt mondja, túl progresszív módon fogom fel a hivatásomat, mások szerint meg konzervatív vagyok. De hát ezek a szavak mást jelentenek az egyház számára és mást a közéleti szereplők számára. Most akkor mit kellene másképp tennem?
-              Távolabbról nézve mindenesetre úgy látszik, hogy a katolikus egyházon belül megújulás zajlik, és ennek a változásnak Magyarországon Ön az egyik emblematikus alakja.
-              Tudja, a progresszió, és az értékőrzés vitája nem egyházi, hanem társadalmi probléma. Az egyház pedig mindig olyan, mint a társadalom, annak konfliktusait, kérdéseit, vitáit tükrözi a maga módján, a maga szempontjaival kiegészítve. Hogyan is lehetne más?
-              Ferenc pápa nyitottsága, emberközelisége, lendületes személyisége, olykor meglepő kijelentései alapján azt is gondolhatjuk, hogy az egyház átalakulóban van.  
-              Igen, de azért ez nem lenne pontos megközelítés. Benedek pápa egészen más kérdésekre keresett választ, János Pál pápánk megint másképp irányította az egyházat. A kérdés nem az, mit, hogyan képvisel a pápa, hiszen mi nem a pápát követjük, hanem Krisztust. A dolgunk nem az, hogy ilyenek vagy olyanok legyünk, a feladatunk nem az, hogy azon elmélkedjünk, milyen átalakulás zajlik az egyházban, hanem az, hogy Krisztus lelkületét közvetítsük az embereknek. Lehetőleg olyan módon, hogy ők azt be is tudják fogadni. Ami egyszerűen azt jelenti, hogy nem tehetünk úgy, mintha a középkorban élnénk. De hát miért is tennénk? Az egyház a társadalom része, vele halad, vele változik. Krisztus üzenetét, időszerűen, kortársaink számára érthető módon kell elmondani. Illetve nem kell, de nem lehet másképp.
 

Határon innen, határon túl
-              Ebbe a gondolatkörbe illik az is, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye régóta segíti a délvidéki magyarokat, például azzal, hogy könyveket juttat el hozzájuk.
-              Így van. Az egyház mindig fontosnak tartotta a kultúrát, és a kultúra az elmúlt századokban általában a könyvekben öltött testet. Az a szolgálat, amit mi ezen a területen ellátunk nem különösebben újszerű. Inkább csak az benne az új, hogy most egy határon kell átvinnünk a könyveket. Persze az is lényeges, hogy a határon túli magyarság számára az, hogy hozzájuthasson a magyar nyelvű irodalomhoz, különösen fontos. Számukra ez nem ugyanolyan kérdés, mint számunkra. Nekünk csak a műveltségünk múlik a könyveken, nekik a magyarságuk is. És ez azért nagy különbség.
-              Én úgy látom, hogy a kultúra, s benne a nemzeti kultúra megőrzése nem pusztán a könyveken múlik, hanem azon is, hogy mennyire eleven a kapcsolat az emberek között. A könyvek eljuttatása a határon túlra, inkább csak egy lehetséges megnyilvánulása ennek a kapcsolatnak.
-              Nagyon jól látja. Olyannyira, hogy bizony előfordult, hogy a vajdasági magyarok segítettek nekünk. A hatvanas-nyolcvanas években az akkoriban kiadott Képes Biblia Magyarországon hozzáférhetetlen volt. Pedig igen-igen korszerűen lehetett általa eljuttatni a gyerekekhez a Szentírás üzeneteit. Jugoszláviában kiadták magyarul is, hát hamarosan megindultak a Képes Biblia szállítmányok Szeged felé. No, persze szigorúan a bőröndök aljában, a vámosok szeme elől elrejtve érkezhettek ezek a könyvek. Komoly kockázatot vállalt, aki átcsempészte a tiltott Bibliát a határon. És a vajdasági magyarok mégis mindent elkövettek azért, hogy a magyar gyerekekhez is eljuthasson az a gyermekközpontú kiadvány.
-              Nagyon veszélyes volt ez a misszió akkoriban?
-              No, annyira azért nem volt veszélyes, mint Ausztriából behozni a Mindszenti emlékiratokat, de azért nem volt veszélytelen. Ami azt illeti, a nyugati magyarság, azzal, hogy például Mindszenti József emlékiratait eljuttatta Magyarországra éppen úgy hozzájárult a nemzeti kultúra-közösség fennmaradásához, mint a vajdasági magyarok a Képes Bibliákkal, vagy mostanában mi, a könyvtárak támogatásával. Valóban, az eleven közösség, a kapcsolatok fennmaradása, a kultúra oda-vissza áramlása tartja fenn a nemzetet, akárhol is éljenek tagjai. 

Önálló, szuverén, érett személyiség
-              Azért ma már egyszerűbb tartani a kapcsolatot, hiszen az internet, az e-könyvek megkönnyítik a dolgunkat.
-              Valóban, de az internet esetében nagyon fontos, hogy szelektálni tudjunk. Mióta megjelent az elektronikus kommunikáció az egyház is egyre nagyobb figyelmet szentel annak, hogy segítsen az embereknek értelmes döntéseket hozni.
-              Mi kell ahhoz, hogy a számítógép előtt ülve olyan tartalmak felé induljunk, ami javunkra válik?
-              Önálló, szuverén, érett személyiség kell hozzá. Olyan ember tud jól dönteni, aki képes hinni, és képes gondolkodni. Az egyház megújulásának, vagy átalakulásának – ha már ezzel kezdtük a beszélgetést, fejezzük is be ezzel – nem az a kérdése, hogy hogyan viselkednek papjai, mennyire élnek világias életet, a templomon kívül, hanem például az, hogy képes-e olyan embereket nevelni, akik el tudják dönteni, mi jó nekik és mi nem. Az egyháznak most abban kell segítenie, hogy hívő és gondolkodó emberek értelmesen válasszanak. És a kinyíló kommunikációs lehetőségeket önmaguk, a családjuk, és a szélesebb közösségük javára tudják felhasználni.