Meglepő cikket olvastam a napokban arról, hogy itthon is és külföldön is terjednek a silány, átverős könyvek, és csak későn veszi észre az ember, hogy mit kezdett el olvasni. A felvetést a szerző a mesterséges intelligencia megjelenésével hozza összefügésbe, hiszen – állítja – a digitális asszisztens megkönnyítette és olcsóvá tette a könyvírást és -kiadást, így egyre nagyobb számban jelennek meg silány, valós tartalom nélküli, félrevezető alkotások. Az igazság azonban az, hogy a természetes intelligencia is képes silány, valós tartalom nélküli, félrevezető alkotásokat elállítani, és ennek megfelelően évszázados, ha nem évezredes tapasztalat az, hogy csak későn veszi észre az ember, mit is kezdett el olvasni.

No, igaz, az álkönyvek újkor divatja nem ugyanazon a vonalon halad, mint az alanyi szerzők és kiadók régi hagyománya. Hajdan, meg persze még ma is, a könyvek jórésze azért volt olvashatatlan, mert a szerző nem tudott írni, nem volt mondanivalója, vagy egyszerűen nem volt tisztában azzal, hogy mondanivalóját ezerszer elmondták már más, hasonlóan olvasatlan és írástudatlan szerző, ugyanakkor a szerkesztő, a korrektor, a lektor, a tipográfus és a többi szakember fizetését igyekezett megspórolni a kiadó, ám a duzzadó egó, a bizonyítási vágy és ki tudja még mennyi féle hübrisz mégis létrehozta a könyvet, ami azután (legalább kísérleti jelleggel) a boltokba került. 

Ma azonban más a helyzet. Az álkönyvek garmadáját üzleti alapon hozzák létre. Többségüknek sem szerzője, sem tartalma nincs, a csicsás borító mögött ismétlődő frázisok, üres mondatok, zavaros szövegek találhatóak. És persze a legtöbb efféle kötet csak online áruházakban elérhető, belelapozásra nincs is lehetőség. Mivel azonban a könyvkereskedelem java része már az internetre vándorolt, a mesterséges intelligencia által generált álkönyvek árusítása is kényelmes és zökkenőmentes.

Tegyük hozzá, az interneten kalandozva, egyre több olyan tartalomra bukkanhatunk, amely hasonló logikával készült, hasonló csalás. A kattintékony címek és címlapképek mögött sokszor semmiféle tartalom nincs, még az érthető mondatok megfogalmazását sem tartja fontosnak a vállalkozó. Célja a kattintásszám növelése, s nem az, hogy tartalmas szöveget kínáljon az olvasónak. 

A terjedő csalástípus, miután porig rombolta az online sajtó hitelességét, most nekiállt felszámolni a könyvpiac valódiságába vetett hitünket. És, ahogy fogy a szövegekbe vetett bizalom, úgy olvad el az egymásba, a kultúránkba, a gondolkodásba, azaz végső soron az önmagunkba vetett hitünk. 

Noha a program mögött nyilvánvaló fondorlat lapul, feljelentésre, lebukásra, büntetésre semmi esélye a csalónak. Ahhoz ugyanis meg kellene határozni, mitől könyv a könyv, mitől tartalom a tartalom. Egyszóval védekeznünk kellene valahogy!

Elképzelhető, hogy a nagyipari könyvhamisítás idővel elvezet oda, hogy a könyvek az ISBN szám mellé valamilyen minősítést is kaphatnak, mint az iskolai fogalmazások (külalak, helyesírás, tartalom) vagy kötelező lesz ráírni a kötetekre az összetevőket, mint a konzervekre, esetleg valamilyen újszerű, könyvészeti kódrendszer ad tájékoztatást arról, mire számíthat a vásárló? 

Szerintem elképzelhető…