Szakács Eszter költő, író; 35 éve a Pécsi Egyetemi Könyvtár könyvtárosa, no és nem mellesleg fantasy-univerzumok és „áthangszerelt népmesék” teremtője. Nagysikerű ifjúsági trilógiája (Grifflovasok) és regénye (Füstmágus) antik világokba kalauzolja olvasóit, meséiben pedig sajátos humorral szővi egybe a népmesék motívumkincseit jelen valóságunk elemeivel. Meséiben a királyfik is félhetnek olykor, a királylányok pedig megszelídíthetik a legveszedelmesebb borgót is, ahelyett, hogy a királyfira várnának. Sőt, az is lehetséges, hogy az android királyok ugyanolyan meleg szívvel szerethetnek, mint az „igaziak”, és hogy a farmernadrágos királylányok csak megszokásból zsörtölődnek. A lényeg, hogy a jelmezek és a környezet változhat, a hősöknek ma is éppúgy végig kell járniuk a maguk próbáit a jutalom elnyeréséhez, mint a hétfejű sárkányok idejében. Így aztán a mai mesehősök által közvetített értékek (mint az igazságosság, a bátorság, a segítőkészség) is ugyanazok maradnak, még ha más köntösben is tűnnek fel olykor. 

Szakács Eszterrel – Szimonidesz Hajnalka illusztrációival, a Pagony Kiadónál megjelent – új kötete kapcsán beszélgettünk.

Kép forrása

– Számos verseskötet és a költészetét elismerő díj (egyebek mellett Gérecz Attila díj, Déry díj) után, (utolsó kötete Vízre írt címmel jelent meg 2009-ben a Jelenkor Kiadónál) egy nagy váltással a gyerekirodalom felé fordult. Azóta „ontja magából” az ifjúsági – és gyerekkönyveket. Tudatos döntés áll a váltás hátterében, vagy egyszerűen egy régi, gyerekkori vágy teljesült a meseírással?

– Egyáltalán nem volt tudatos váltás a részemről, hogy a felnőtteknek szóló versektől a gyerekirodalom felé forduljak, sőt fiatalabb koromban meg sem fordult a fejemben, hogy bármi prózát írjak, pláne nem olyan terjedelmes regényeket, mint a Grifflovasok-trilógia egyes kötetei. Mindig úgy hittem, irodalmi rövidtávfutó vagyok, akinek az alkatához tökéletesen illenek a versek, és nem éreztem magamban sem vágyat, sem elszántságot a prózához. De mindez megváltozott, amikor egyszer csak nem tudtam többé verseket írni. Pontosabban a vágy megmaradt bennem a költészet iránt, de hiába próbálkoztam, értékelhető szöveg nem bújt elő a tollam hegyéből – merthogy verset mindig kézzel írtam. Közel egy évnyi kínlódás után aztán váratlanul támadt egy ötletem egy meséhez. Gondoltam, ha már verset nem tudok írni, nyugodtan megpróbálkozhatom valami mással, vesztenivalóm nincs. Abból a bizonyos alapötletből nőtt ki az első mesekönyvem, a Villámhajigáló Diabáz teljes világa. Hogy „ontanám” magamból az ifjúsági és gyerekkönyveket, az viszont túlzás. A vékonynak éppen nem nevezhető fantasy regényeimen 2-3 évig szoktam dolgozni, hiszen van egy főállású munkám is az írás mellett.

– Könyvei különféle mitológiák (görög-római, egyiptomi, asszír) világába kalauzolnak; a mitologikus elemek fantasztikus elemekkel keverednek. Ha jól tudom, a mitológiák iránti érdeklődés régi szerelem önnél. Mit jelentenek nekünk ma ezek a mítoszok és hősök?

– Ó, rengeteget! Hiszen az európai civilizáció egyik lábbal az antik kultúrán áll, és csak a másikkal a Biblián. A mítoszok alakjaiban az emberiség örök archetípusai nyilvánulnak meg, általuk saját magunkra, a saját küzdelmeinkre ismerhetünk rá bizonyos élethelyzetekben. Nem véletlen, hogy manapság főként a görög-római, de például az egyiptomi, skandináv istenek is a kultúra, sőt a popkultúra részei, ezt Rick Riordan ifjúsági könyvsorozatai, vagy a Marvel Stúdió Thor filmjei is bizonyítják. 

– A zsémbes királylányban nem a mitológia, hanem a népmesék világa jelentette a kiinduló pontot. Hogyan jelennek meg a hagyományos népmesei elemek a könyvben, illetve hogyan modernizálódnak? A könyv humora éppen a különböző világok (a királyoké és a mai, nagyon is hétköznapinak tűnő valóságunk – munkaközvetítővel, internettel és unott ügyintézőkkel) keveredéséből fakad. A mesék harmadik szövetét a fantasztikus elemek alkotják, például a mérnökök tervezte android-emberek világa. Gondolom, élvezte a hagyományos elemek újrafestését.

– Hogyne élveztem volna, pont ez a kontraszt volt az, ami előre vitt írás közben. A klasszikus népmesei toposzokat mindannyian ismerjük. Ezekben a történetekben ugyanúgy egyfajta kollektív emlékezet, kollektív bölcsesség nyilvánul meg, mint a mítoszokban, a hatásuk nem lebecsülendő a kicsik érzelmi fejlődésére. Úgy vélem, hogy a mai, 21. századi, valamint a népmesékben rögzült, több száz évvel ezelőtti világ különbsége óriásira nőtt, a kettő fénysebességgel távolodik egymástól. Mind a tárgyi, mind a társadalmi környezetünk díszletei rég megváltoztak, akárcsak a nemi szerepek. Ez a távolság most még nagyobb, mint fél évszázaddal ezelőtt, amikor én voltam gyerek, ezért megpróbáltam áthidalni azzal, hogy a régi népmesei elemeknek a mai világ ismerős hátterében ágyaztam meg. A szereplőim karaktere valamiben minden esetben eltér a klasszikus mintától, de abban mindannyian hasonlítanak a történetek hőseihez, hogy sikeresen megoldják az eléjük állított feladatot, még ha az nem is a sárkány fejének levágása.

– Az egyik kedvencem az I. Andró című mese, ahol a mesterségesen létrehozott android királyfi a mese végére, hogy megmentse beteg szerelmét, szívet cserél Franciskával, így aztán később „együtt léptek trónra: egy robot emberszívvel, és egy ember robotszívvel”. Mondhatjuk, hogy ez a mese az elfogadás meséje? 

– Mondhatjuk. Ráadásul a mesterséges intelligencia fejlődésével (amennyiben nem az MI hozza el számunkra az armageddont, ahogy nem kevesen jósolják) talán egyszer még aktuális is lesz a mese témája, hiszen mi emberek ugyancsak kirekesztő faj vagyunk, egyfajta felsőbbrendűségi komplexusban szenvedünk más fajokkal szemben, annak ellenére, hogy az etológiai kutatások folyamatosan megkérdőjelezik, vagy éppen eltüntetik azokat a határokat, amiket újból és újból megvonunk magunk és az állatok között.

– Irodalmi munkássága mellett 35 éve dolgozik könyvtárosként. A könyvtárak világa minduntalan beleszövődik a mesékbe. A rettenetes borgó például nem királylányokat rabol, hanem könyveket. Ám a mese végére – köszönhetően a barátjává váló, szintén könyvmoly királylánynak – könyvtárossá szelídül, s büntetlenül olvasgathatja eztán a legfrissebb könyveket. Mondana pár szót a munkájáról? Mit szeret benne, hogyan illeszkedik ez a két pálya egymáshoz az ön életében?

– Természetes, hogy a könyvtár, mint tér, mint helyszín viszonylag gyakran megjelenik a meséimben, regényeimben, hiszen elég meghatározóak számomra az ott töltött évek, ami már több mint az eddigi életem fele. Amúgy a két pályának túl sok köze nincs egymáshoz, hiszen az egyik a napi munkám, a másik pedig, hogy ezzel a nagy szóval éljek, a hivatásom, a szenvedélyem. A könyvek szeretete mégis összeköti a kettőt, és szűkebb munkaköröm, a tartalmi feltárás ráadásul még hasznomra is vált az évek során, hiszen ahhoz, hogy tárgyszavakkal és ETO-jelzetekkel lássak el egy új könyvet, alaposabban is körbe kell járnom a témáját, még akkor is, ha adott terület távol áll az érdeklődési körömtől, vagyis magamtól soha nem vettem volna kézbe a művet. A több évtizedes munka emiatt jótékony hatással volt az általános műveltségemre, amire mindenképpen szüksége van egy írónak. Különösen igaz ez a gyerek és ifjúsági irodalom esetében, ahol a történetbe rejtve sokszor kulturális információkat is át kell adunk a fiataloknak.

– Min dolgozik jelenleg? 

– Előző ifjúsági regényem, az egyiptomi istenek világában játszódó Füstmágus folytatását írom, amihez a hátteret egy fiktív afrikai királyság adja, ihletőként az ókori forrásokból ismert legendás Punt országával. A kötet remélhetőleg jövőre elkészül, és meg is jelenik a Tilos az Á Kiadónál.