Demetrio Stratos halála előtt egy évvel jelent meg zenekara, az Area utolsó stúdióalbuma 1978 Gli dei se ne vanno, gli arrabbiati restano címmel. Az olasz hangköltészet fiatalon elhunyt nagyjának egész munkássága nyomot hagyott a műfaj egyik legkiválóbb hazai képviselőjének, Szkárosi Endrének költői tevékenységén. Ahogy szokta mondani, úgy is élte meg: az az élmény, melyet a görög származású olasz művész neki jelentett, alkotóerejének részévé vált, személyiségjegyei között felfedezhető volt.

Kép forrása

Egyszerre konstruktív és dekonstruktív

A költőként, intermediális művészként, performerként és teoretikusként a 70-es évek avntgárd kísérleti irodalmi törekvéseiben részt vevő Szkárosi Endre élte is az olaszul „poesia sonora”, azaz hangköltészet néven ismert alkotási folyamatot. Egyetemi tanulmányai után rögtön belevetette magát a hangköltészet és a totális koncertszínház forgatagába, közben pedig lapszerkesztő volt a „régi” Mozgó Világnál, műfordító és előbb a szegedi, majd a budapesti egyetem olasz tanszékén oktató egyetemi tanár.

Ám ami meghökkentő volt, az a különös hangzó műfaj, amit tanári pályája kezdetén, az 1984-ben alapított Szkárosi and Konnektor művészeti koncertszínház frontembereként művel: az évszázadok alatt az írásbeliség némaságába süllyedt verset visszahelyezte az ősi megjelenési formájába, a hangzás terébe. De hogyan! A szinte ordítva, széles gesztussal előadott poézis egyszerre volt félelmetes és magával ragadó. Olykor sivító, olykor recsegő, olykor tagolatlan, olykor súlyosan szótagoló, egyszerre konstruktív és dekonstruktív alkotások voltak ezek, a szintén ezekben az években külföldön is feltűnést keltő Cage-opusra rezonáltak, amelynek címe, a Roaratorio is erre a hangzásbeli kavalkádra utalt. Szkárosinál is hangszerek, emberi hangok hangszerként való megszólalása, archaikus és nagyon modern allúziók „ütötték pofon a közízlést”.

Kép forrása

Térköltészet, videóköltészet, versszobrok

Diákkoromban az egyetemen egy csendes, szerény tanárt ismertem meg benne, aki azonban a modern olasz hangköltészetet bemutató óráin megmutatta költői énjét is, amely a fentiek ismeretében szerves személyiségvonásává is lett. Engem is inspirált: egyrészt tudományos érdeklődésem az olasz hangköltészet 20. századi törekvései felé fordította, másrészt magam is elkövettem néhány hangköltészeti darabot, ezekről időnként eszmecserét is folytattunk, mint például a Nagy Fül Fesztivál utolsó eseményén. Az experimentalista, folyton megújító előadóművész és költő-dalnok először egyedül adta elő saját és mások „hangzóvá” feldolgozott verseit, majd a Jugoszláviából érkezett Ladik Katalinnal, később pedig a maga együtteseivel. Közben folyton tágította a költészet határait: úgynevezett térköltészeti alkotásaival, videóköltészetével, versszobrokkal volt jelen a neoavantgárd művészeti életében itthon és külföldön egyaránt. A vers végérvényesen kilépett általa a papír-nyomdafesték csendjéből, és hangzó, vizuális, térbelileg is, érzéken túlian is létező valósággá lett. Mindezt előbb-utóbb a 70-es, 80-as években még vele szemben bizalmatlan kultúrpolitika is elismerte: 1986-ban Kassák-díj, 1994-ben Locus Signi-díj, 2007-ben József Attila-díj, 2012-ben Mészöly Miklós-díj kísérte pályáját, végül 2016-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét adományozták neki. Poeta doctus és – itthon mindenképpen – poeta laureatus lett. Nem véletlen, hogy az Artpool Művészetkutató Központ alapítványi kuratóriumának elnöke, a Mészöly Miklós Egyesület ügyvezető alelnöke, 2013-tól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori tanácsának külsős tagja, 2016-tól az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület vezetőségi tagja lett. Utolsó vezetői megbízatása a Szépírók Társasága elnöki tisztsége volt 2021-ig.

Kép forrása

A leghangosabb költő örökre elhallgatott

Az ember, aki olyan hangos nyomott hagyott az irodalomban, azért az írás világában sem tétlenkedett: a Szépirodalmi kiadónál 1981-ben megjelent Ismeretlen monológoktól kezdve a JAK-füzetek sorozatában is olvasható K! K! K! kötetén és a Galántai Györggyel jegyzett Szellőző művek kiadása után a 2000-es években újult erővel alkotta és publikálta a Mi az, hogy avantgárd – Írások az avantgárd hagyománytörténetéből című underground expanzióját, Arany Imrével közösen a Verboterror performanszkölteményeket, a Véletlenül nem jártam itt válogatott és új verseit. Utolsó műve a 2018-ban megjelent Égzsák – Szkár Channel – Régi és új hangköltemény volt. Emellett számtalan hangdokumentum őrzi annak az emlékét, aki a leghangosabb költőként most örökre elhallgatott. De a dühödtek maradnak.