2021 legjobb könyvei – Goodreads Choice Awards

Tekintsünk vissza enyhén fátyolos szemekkel az előző, szintén korántsem nyugalmas, de talán békésebb esztendőre. Ezúttal az olvasók voltak 2021 irodalmi ítészei, immáron tizenharmadjára, a Goodreads Choice Awards keretében, ezúttal tizenhét különböző kategóriában.

Kép forrása

De mi is ez pontosan? 

A Goodreads gyakorlatilag az újhullámos olvasási trendek egyik kiemelten fontos szereplője. Egy applikáció, ahol létrehozhatjuk saját könyvespolcunkat, egy közösségi könyvtár ahol véleményt, kritikát és ajánlót írhatunk minden könyvhöz, valamint nem mellesleg egy közösségi tér, ahol tapasztalatainkat és élményeinket azonnal megoszthatjuk másokkal. 

A Goodreads oldalát 2006-ban hozták létre és már rögtön az első évében sikerült megszólítania több, mint hatszázezer embert. Ez a szám pedig évről-évre folyamatosan nőtt, eljutva odáig, hogy 2012-ben már több, mint tízmillió felhasználót tudhattak magukénak. Ez a siker pedig nem kerülhette el a „nagykutyák” figyelmét sem, így az Amazon látva a Goodreads eredményeit, gyorsan fel is vásárolta a céget. Az eredeti elv azonban megmaradt, így továbbra is emberek milliói járnak fel a Goodreads tereibe, hogy élményeket osszanak meg egymással, barátokat szerezzenek, saját virtuális könyvespolcukon katalogizálják, hogy miket olvasnak/olvastak, közösségi tereket hozzanak létre, és persze, hogy minden évben szavazzanak az adott esztendő legjobb könyveire. Számunkra pedig most az utóbbi a legfontosabb, hiszen megnézzük, több millió olvasó véleménye alapján melyek voltak 2021 legjobb könyvei. 

Kép forrása

Kategóriákba szedve

Ami nagyszerű a Goodreads Choice Awardsban, hogy nincs „Egy könyv mind felett”. Minden könyv pusztán a saját kategóriájában versenyez, így a különböző szubkulturális kategóriákban kiemelkedő alkotások is megkaphatják a maguk jól megérdemelt elismerését. A versenyben összesen tizenhét kategóriában lehet szavazni. Ezek a következők: fikció, misztikus-thriller, történelmi fikció, fantasy, romantikus, sci-fi, horror, humor, igaz történet, memoár és önéletrajz, történelmi és életrajzi, képes novella-képregény, költészet, első regény, tinikönyv, tinifantasy és gyermekkönyv. 

Természetesen azonban a leadott szavazatok számán jól látszik, hogy melyek a legnépszerűbb kategóriák, hiszen míg például a misztikus-thriller témájú művekre majdnem négyszázezer voks érkezett, addig a költészet kategóriában indult irományok esetében ez a szám alig több, mint százötvenezer. Az egész verseny alatt egyébként majdnem ötmillió szavazat alapján alakult ki a végső sorrend. 

Ez az ötmillió eloszló voks bizonyos kategóriákban egyébként toronymagas győzelmet hozott egy-egy műnek, mint például a már korábban említett költészet kategóriában, ahol az első helyen végzett mű majdnem ötvenezer szavazatot kapott (az összes leadott szavazat egyharmadát), míg az ezüstérmes mindössze kicsivel több, mint tizenháromezret. A legszorosabb verseny ezzel szemben a gyermekkönyv és a romantikus könyv kategóriában volt, ott ugyanis mindkét esetben mindössze párszáz szavazat döntött. Ez elsőre soknak tűnhet, de figyelembe véve, hogy a romantikus könyv kategóriában több, mint négyszáznegyvenezer voks került leadásra, amelyből az első helyezett nyolcvannyolcezer hétszázötvenötöt szerzett meg, míg a második nyolcvannyolcezer százkilencvenkettőt, így már nem is tűnik olyan jelentős különbségnek. De lássuk most már a lényeget, a győzteseket.

Kép forrása

Ezek tehát 2021 legjobb könyvei a Goodreads-olvasók szerint:

A legjobb fikciós regény: Sally Rooney – Beautiful World Where Are You? (69 770 szavazat)

A legjobb misztikus&thriller: Laura Dave – The Last Thing He Told Me (58 406 szavazat) 

A legjobb történelmi fikciós regény: Taylor Jenkins Reid – Malibu Rising (104 854 szavazat)

A legjobb fantasy: Sarah J. Maas – A Court of Silver Flames (111 498 szavazat)

A legjobb romantikus regény: Emily Henry – People We Meet On Vacation (88 755 szavazat)

A legjobb science-fiction témájú könyv: Andy Weir – Project Hail Mary (92 831 szavazat)

A legjobb horror: Grady Hendrix – The Final Girl Support Group (45 960 szavazat)

A legjobb humor kategóriájú könyv: Jenny Lawson – Broken (26 788 szavazat) 

A legjobb igaz történet: John Green – The Anthropocene Reviewed (41 649 szavazat)

A legjobb memoár és önéletrajz: Michelle Zauner – Cryning In H Mart (51 361 szavazat)

A legjobb történelmi és életrajzi: Patrick Radden Keefe – Empire of Pain: The Secret History of the Sackler Dynasty (19 969 szavazat)

A legjobb képeskönyv és képregény: Rachel Smythe – Lore Olympus: Volume One (53 686 szavazat) 

A legjobb verseskönyv: Amanda Gorman (Oprah Winfrey előszavával) – The Hill We Climb: An Inaugural Poem for the Country (49 251 szavazat) 

A legjobb első regény: Elena Armas – The Spanish Love Deception (55 621 szavazat) 

A legjobb fiataloknak szóló regény: Angeline Boulley – Firekeeper’s Daughter (35 648 szavazat)

A legjobb fiataloknak szóló fantasy: Leigh Bardugo – Rule of Wolves (48 212 szavazat) 

A legjobb gyermekkönyv: Rick Riordan – Daughter of the Deep (24 836 szavazat)

Kép forrása

Zárszó

Valószínűleg minden elhivatott könyvszerető figyelmét felkeltette legalább egy szerző vagy cím a fentiek közül, hiszen ez a tizenhét kategória nagyjából lefedi a teljes könyves ízlésvilágot, az pedig mindenki kíváncsiságát felkeltheti, ha a kedvenc kategóriájában többtízezer ember ajánl neki egy-egy címet a világ minden tájáról. Szomorú érdekesség egyébként, hogy a tavalyi évtől eltérően, idén már nem osztották ki a legjobb könyv díját szakácskönyv és tudományos témájú könyv kategóriájában. 

Ne menjünk el azonban szó nélkül Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames címet viselő műve mellett, amelyik nemcsak, hogy a saját kategóriájában tudott győzedelmeskedni, de a megszerzett több, mint száztizenegyezer szavazat az egész mezőnyből a legtöbb.